Az ősz beköszönte érződik a hazai toplistán. A korábbi filmek felezései közepette ugyan sem A Bourne-hagyaték, sem a Step Up 4: Forradalom nem vallott kifejezetten szégyent, mindkét film gondosan ügyelt arra, hogy éppen csak a minimálisat hozza. Ebbe az is beletartozik, hogy az első helytől távol maradtak: ezúttal is a The Expendables - A feláldozhatók 2. viszi a prímet.
A Bourne-hagyaték nálunk még nagyobb hátrányból indult, mint otthonában, hiszen a Bourne-széria Magyarországon rögtön az első résszel, vagyis éppen tíz esztendeje ért a csúcsra: A Bourne-rejtély átevickélt a 100 ezer nézős határon, amit a folytatások aztán hol kevesebb (A Bourne-csapda - 69 554), hol több (A Bourne-ultimátum - 90 785) sikerrel igyekeztek megismételni. A főszereplőváltás egy ilyen cérnaszálon függő franchise számára nem épp a legjobb fordulat, ám a márkanév annyit még így is ért –öt év távlatából is– a magyaroknak, hogy 17 ezren befizessenek Jeremy Renner kálváriájára is. Ez 22,9 millió forintos nyitányt jelent a toplista második helyén, tehát a legalapvetőbb elvárásoknak hellyel-közzel meg tudott felelni az új film, mert bizony sokkal magasabb szintet kár lett volna elvárni minden körülményt figyelembe véve. E körülmények közé tartozik az is, hogy a film feliratosan fut – ezzel ugyan őrzi a sorozat konzisztenciáját, ám manapság ritka madár egy nem szinkronizált amerikai (bár már ezt se muszáj kiemelni) produkció a multiplexek műsorán, pláne egy blockbuster-aspiráns. A UIP a Halálos irambannál is csak az ötödik résznél váltotta a feliratot magyar hangra (meg is lett az eredménye), úgyhogy folytatás esetén alakulhatnak még máshogy a dolgok. Most viszont 50 ezernél sokkal magasabb nézőszámot nem érdemes becélozni, s ez már nagyjából akkora bevételt jelentene, amekkorát A Bourne-csapda produkált nyolc évvel ezelőtt – közel 20 ezer plusz jeggyel.
A Step Up-sorozat több szempontból is különlegesnek számít idehaza. Egyrészt minden epizódot más forgalmazó prezentált a pannon közönségnek (Budapest Film, SPI, Fórum Hungary és most a ProVideo), másrészt részről részre nőtt a zenés-táncos megmozdulás iránti érdeklődés. Ez két évvel ezelőtt volt a legszembetűnőbb: a harmadik eresztésre 124 ezren ültek be, 72%-kal többen, mint 2008-as elődjére. Ennek oka egyszerűen a 3D-ben rejlett, amivel 2010-ben még mindent el lehetett adni, és még manapság is szolgál egyetlen indokként bizonyos filmek folytatásához. A Step Up 4: Forradalom éppen ezért sokkal inkább a nemzetközi piacra készült (hiszen már a harmadik rész sem robbantott éppen kasszát Észak-Amerikában), s a bevételek azt mutatják, itt még helye is van egy újabb látványos ugrabugrálásnak. A magyar közönség azonban most egy kicsit az amerikai felé húz: a 20,9 millió forint mögött álló 14,6 ezer néző igen méretes, 46,6%-os elpártolást jelent a legutóbbi óta, s mindez annak ellenére valósult meg, hogy most először a sorozat történetében a táncos lábú fiatalok magyarul szólalnak meg. Sebaj, ilyen 3D-only címeknél a közepes látogatottság is szép summát rejteget, ami jelen esetben 60 millió forint fölé konvergál, ha a héten érkező ötödik Resident Evil-film nem szorítja ki teljesen a térhatású termekből. A Step Up 3D tehát végérvényesen a házi bajnok marad a maga 156 millió forintos bevételével.
A kis forgalmazók is hallgatnak az új idők szavára. Miközben a Parlux már nem mutat be filmet szinkron nélkül, a harmadik projektjéhez érkezett ADS Service is választási lehetőséget kínál a magyar nézőknek a magyar és az eredeti hang között. A Valaki más élete című francia drámának a nem kevés multiplexben való boldogulásához ez éppenséggel jól jöhetett volna, ám a 10 kópián terjesztett alkotás nem a legjobb alkalmat választotta a belépésre: jelenleg ugyanis több francia romantikus mozi szerepel már a műsoron, így a figyelem erősen megoszlik az egyébként kedvelt nemzet termékei között. Juliette Binoche időzavarára kevesebben is neveztek be, mint A szerelem három évig tart vagy a Szerelem a hatodikon című opusokra (1562-en), így 2,1 milliós nyitányával a top 10-en kívül ragadt.
KORÁBBI FILMEK
Hogy a Step Up 4: Forradalom nem robbantott bankot az első helyen, amiatt a ProVideo csak azért nem szomorkodhat teljesen, mert múlt heti premierjük, a The Expendables - A feláldozhatók 2. tanyázik ott ismét. A sztárokkal tűzdelt akciófilm 29,2 millió forintot zsákmányolt csütörtök és vasárnap között, ami egy még nem is oly súlyos, 46%-os csökkenést jelent. Az összbevétel épp csak egy hajszálnyira van a 100 milliótól, míg az eladott jegyek száma a 80 ezret közelíti. Ez kiugró sikerként értékelhető, legalábbis az első rész ezen a ponton (második vasárnap) mért adataihoz képest mindenképp: a folytatás 46,4%-kal nagyobb bevételt ért el 34,5%-kal több látogató révén.
Dobogós helyen, a harmadikon áll vetítésének harmadik hetében a Ted. A UIP vígjátéka 20 millió fölötti hétvégi értékkel zárt, összbevétele pedig a 160 milliót kerülgeti. A 200 ezres látogatottság ugyan nem túl valószínű, ettől függetlenül jó esélye van rá, hogy az első három között fusson be a forgalmazó éves toplistáján.
VÉGSZÓ & AMI JÖN
Az évszakváltás mérsékülő, de korántsem meggyengült forgalmat hozott: közel százezren ültek be a 10-es élmezőny filmjeire, ami lényegesen jobb a tavalyi állapotoknál. A következő körben kiderül, hogy A Kaptár: Megtorlás is a Step Up 4: Forradalom sorsára jut-e, vagyis a kérdés: túl nagy-e a két éves távlat ahhoz, hogy a 3D megismételje mágikus hatását? Akit a szinkronizáltan hörgő zombik hidegen hagynak, az a Fékezhetetlen című bűnügyi történetben vagy négy további címben találhatja meg számítását.
A TOP 10
# | volt # |
film | csüt-vas Ft bevétel |
változás | Ft össz- bevétel |
össznéző |
1 | 1 | The Expendables - A feláldozhatók 2. | 29,2m | -46,1% | 99,7m | 78,376 |
2 | új | A Bourne-hagyaték | 22,9m | - | 22,9m | 17,093 |
3 | 2 | Ted | 20,9m | -45,3% | 158,6m | 128,678 |
4 | új | Step Up 4: Forradalom | 20,9m | - | 20,9m | 14,639 |
5 | 3 | Rómának szeretettel | 6,8m | -48,4% | 24,9m | 19,118 |
6 | 5 | Csingiling: A szárnyak titka | 5,8m | -47,0% | 37,2m | 26,189 |
7 | 6 | Jégkorszak 4: Vándorló kontinens | 5,3m | -49,2% | 708,4m | 540,443 |
8 | 4 | Merida, a bátor | 5,3m | -52,3% | 170,7m | 128,558 |
9 | 7 | Az emlékmás | 5,1m | -48,7% | 96,2m | 74,944 |
10 | 8 | Amit még mindig tudni akarsz a szexről | 4,7m | -39,5% | 79,8m | 62,305 |