Az Underworld: Az ébredés térhatású mivoltának hála franchise-legjobb nyitányt prezentált, megfosztva a tróntól a három héten át bajnok Sherlock Holmes: Árnyjátékot, ami továbbra is tör előre. A további premierek közül A hatalom árnyékában bemutatkozása sikerült kedvezőre; A párizsi mumus és a Suszter, Szabó, Baka, Kém nem hozta lázba a magyarokat a kívánt mértékben, a Sherlock Holmes nevében pedig folytatja a hazai produkciókat sújtó elkeserítő érdektelenséget.
Az Underworld: Az ébredés térhatású mivoltának hála franchise-legjobb nyitányt prezentált, megfosztva a tróntól a három héten át bajnok Sherlock Holmes: Árnyjátékot, ami továbbra is tör előre. A további premierek közül A hatalom árnyékában bemutatkozása sikerült kedvezőre; A párizsi mumus és a Suszter, Szabó, Baka, Kém nem hozta lázba a magyarokat a kívánt mértékben, a Sherlock Holmes nevében pedig folytatja a hazai produkciókat sújtó elkeserítő érdektelenséget.
Az Underworld-széria sosem volt különösebben kedvence a magyar nézőknek, az első két részt 52 ezren látták, a harmadikat pedig -már nem az SPI, hanem az InterCom forgalmazásában- 35 ezren sem három évvel ezelőtt. Az már bizonyos, hogy az Underworld: Az ébredés címet viselő negyedik fejezet az előbbiek nyomába szegődik majd, hiszen közel 28 milliós startja mögött több mint 18 ezer ember áll. A közönség 55,3%-a vidéki városokból került ki, vagyis a térhatásra még 2012-ben is lehet majd számítani, mint a Budapesten kívüli lakosság mozikba csábítójára. Ami azt illeti, a fővárosban nem csak hogy nem lett első Kate Beckinsale akciózása (negyedik helyen futott be, és a látogatók több mint negyede IMAX-be vágyott), de az eddigi legkisebb premier hétvégi nézettséget produkálta a négy rész közül. Az összkép kielégítően fest, de A végső állomás és A Kaptár: Túlvilág ütős sorozat-revitalizációja után nem ártott volna 20 ezer néző fölött nekirugaszkodni. De így is franchise-legjobb lesz belőle tehát, nézettségben is.
Budapesten felettébb érdekesen alakult a végeredmény: az egyetlen feliratos nyerte a premierek csatáját, noha csak harmadik hely jutott neki az elmúlt hetek slágerfilmjei mögött. A hatalom árnyékában országosan negyedikként futott be, méghozzá 13,3 millió forinttal, ami manapság igen szép teljesítmény egy politikai drámától. A Budapest Film 20 kópián mutatta be a 4 Golden Globe-ra és egy Oscarra jelölt filmet, vagyis bízott George Clooney nevében, a díjszezonos érdekeltségben és mindenekelőtt a vidéki közönség minderre való fogékonyságában; a kevés híján 10 ezer eladott jegy 12,7%-a kelt el Budapesten kívül. A kezdeti érdeklődők száma nagyjából megegyezik a hat évvel ezelőtti Sziriánáéval, s ha minden jól megy, annak 42 ezer fős nézettsége is összejöhet, de Clooney két nálunk is bemutatott korábbi rendezése, a Good Night, and Good Luck. (15e) és az Egy veszedelmes elme vallomásai (20e) együttesen eredményére mindenképpen számítani lehet.
A Fórum Hungaryre rossz idők járnak. Tavaly november óta sorozatosan buknak meg a filmjeik, s ezt még az Alkonyat legutóbbi részével sem tudták kompenzálni, hiszen más forgalmazóhoz került az aranyat termő széria. A decemberi függetlenes mészárszék (Álcák csapdája, S.O.S. Love!, Fifti-fifti, Géppisztolyos prédikátor) után a Muppets sem találta a helyét két hete, s most egy újabb gyerekfilm, A párizsi mumus akadt fenn a drótkerítésen. A háromdimenziós francia mese nem egészen 9 millió forinttal csak hatodik, s hétvégi nézettsége tulajdonképpen nem sokkal több, mint a már több mint egy hónapja futó konkurenseké (Táncoló talpak 2., Csizmás, a kandúr). A nevezetes darabokkal tehát nem lehet felvenni a versenyt.
Nem alakultak jól a dolgok a Ristretto számára sem. Az igencsak ambiciózus vállalkozássá duzzadt Suszter, Szabó, Baka, Kém a széles bemutató és a szinkron ellenére sem lépett túl keretein, megmaradt egy erősebben indító artfilmnek a maga 7 millió forintjával. Nagyjából azonos szintű terjesztés mellett a főváros/többi város aránya jobban alakult, mint A hatalom árnyékában esetében (20,2%), s néhány témájában hasonló filmet, úgymint Az utolsó jelentés, Az ügynökség vagy a novemberi Az adósság, sikerült megfejelni, de ez csak az efféle mozik iránti alapvető érdektelenséget támasztja alá. Ha kicsit hirdetik az igét az elégedett nézők, akkor besorol a korábbi le Carré-adaptációk, azaz a Kettős szerepben, Az elszánt diplomata, A panamai szabó és az Oroszország ház 21-24-26-29 ezres teljesítményéhez Gary Oldman nyomozása, ami a forgalmazó erőfeszítéseit (talán csak marketing terén nem voltak elég határozottak) látva az ideális fele volna csupán.
A magyar produkciók 2012-ben sem számíthatnak semmi jóra. A Sherlock Holmes nevében című ifjúsági film jóformán teljesen észrevétlen maradt a hétvégén, az országos bemutató (22 kópia) ellenére is alig több mint ezer embert vonzott. Sajnos ehhez semmi újat nem lehet hozzáfűzni.
Második helyre lépett vissza a Sherlock Holmes: Árnyjáték, de ez mit sem gátolta az InterCom filmjét abban, hogy négy hétvége után beérje az első rész teljes nézettségét. Igen, a két évvel ezelőtt vetített epizód 227 ezer látogatójától már kevesebb mint kétezerre van a második rész, s nem tűnik úgy, hogy nagyon le akarna lassulni. A 300 millió forintos bevétel egyértelmű állomás lesz, mint ahogy a 250 ezer néző is. A tetovált lány jól tartotta magát; tizenegy nap alatt 51 ezren fordultak meg a két és fél órás, korhatáros krimi vetítésein.
A legnagyobb sztorit azonban ismételten az Életrevalók szolgáltatja. A hatodik hetében járó francia vígdráma ezúttal is növelte nézőit az előző víkendhez képest, s így összességében már több mint 30 ezren látták a számtalan César-díjra esélyes alkotást. Vajon folytatódik a széria? Mivel még mindig 5 ezer néző alatt van a hétvégi nézettség, erre minden esély megvan.
A top 10 jegybevétele megegyezik a múlthetivel, az egy esztendővel korábbi állapotnál pedig lényegesen magasabb. 2012 tehát egyelőre jól áll idehaza. Ezen a héten a függetlenekre hárul a feladat, hogy folytassák a sort. A szingli fejvadász nyilván nem érhet majd az Exférj újratöltve nyomába, de ideális esetben egy szinkronizált, romantikus akció-vígjáték Katherine Heigllel bőven 20 ezer néző felett indít. A Borotvaélen sikere ezzel szemben nálunk is igen kétséges, de meg van a lehetőség, hogy a magyarok ráharapjanak erre a thrillerre; 10 ezer néző alatt nem állna jól a ProVideo szénája. A Budapest Film George Clooney után Meryl Streepben bízhat: pontosan egy évvel A király beszéde után A Vaslady is könnyen válhat a hazaiak kedvencévé.
01. (ú) | Underworld: Az ébredés | 27,9m | - | 27,9m | 18,323
02. (1) | Sherlock Holmes: Árnyjáték | 22,1m | -36,1% | 277,6m | 225,491
03. (2) | A tetovált lány | 21,2m | -37,8% | 64,8m | 51,424
04. (ú) | A hatalom árnyékában | 13,3m | - | 13,3m | 9,957
05. (3) | Jack és Jill | 9,3m | -25,9% | 129,6m | 109,228
06. (ú) | A párizsi mumus | 8,9m | - | 8,9m | 6,259
07. (ú) | Suszter, Szabó, Baka, Kém | 7,3m | - | 7,3m | 5,560
08. (8) | Életrevalók | 6,4m | +6,5% | 38,2m | 30,232
09. (5) | Táncoló talpak 2. | 5,9m | -40,0% | 154,2m | 119,719
10. (4) | Csizmás, a kandúr | 5,9m | -41,0% | 357,5m | 273,912
( # (múlt heti #) | cím | csüt-vas bev. | változás | összbev. | nézettség)
kapcsolódó írások
e hétvége korábban: 2011 | 2010
kritikák: A hatalom árnyékában | A párizsi mumus | Sherlock Holmes nevében | Suszter, Szabó, Baka, Kém