aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2012-es előzetes: lionsgate Takács Máté
2012. január 07. 08:16:34

Kategória: 7 komment

A Lionsgate Films tavaly mindössze öt országos premierrel jelentkezett, ebből kifolyólag bizonyosan jobb 2012 elébe néz, de nem csak a lényegesen több film okán.

A Lionsgate Films tavaly mindössze öt országos premierrel jelentkezett, ebből kifolyólag bizonyosan jobb 2012 elébe néz, de nem csak a lényegesen több film okán.


A radaron

Hanem azért is, mert akad köztük egy-két nagy várakozású darab. 100 millió dollárt költöttek például a befektetők a The Expendables - A feláldozhatók 2.-re (The Expendables 2; hazai bemutató: szeptember 20.) A 2010-es sikerfilm folytatása augusztus második felében érkezik, és az biztos, hogy komoly várakozás előzi meg, ám arra már korántsem érdemes könnyelműen fogadni, hogy megismétli annak 100 millió dollár feletti bevételét. A számos ismert név összecsődítése beváltotta a reményeket, nyerő húzásnak bizonyult akkor, ám most már csak ismétlés; az új tagok, Van Damme és Norris a célközönség körében meg fogja tenni hatását, ezen felül nem árt, ha a hatásos teaser trailer után a teljes is meggyőzőre sikerül. Nagy teszt lesz a Simon West (Con Air - A fegyencjárat, Lara Croft: Tomb Raider) rendezte akciófilmnek az az augusztus 17-e: akkor eldől, sikerült-e Stallonénak életképes franchise-t kreálnia, vagy csak egyszer volt Budán és Pesten kutyavásár. Egy 40 milliós start benne van a pakliban, ahogy a gyorsabb eltűnés is a hétvégi toplistáról.

Ugyancsak 100 millió dollárba került az eredetileg megszavazott 75 helyett Az éhezők viadala (The Hunger Games; hazai bemutató: március 22.). A népszerűnek mondott könyvből készült sci-fi akciófilmet minden hezitálás nélkül éves szinten jelentősnek igyekszik elfogadtatni a forgalmazó (és a könyvet a vásárlók figyelmébe ajánló hangreklám a könyvesboltokban), úgyhogy a blockbuster-jelölteknek járó elbírálásban kell részesíteni. Vagyis a márciusi startnak 40 millió közelébe kellene szólnia, kiváltképp úgy, hogy már a Futótűz címre hallgató folytatás dátuma is le van fixálva jövő novemberre. A Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson és Woody Harrelson főszereplésével készült produkciót a Pleasantville és a Vágta rendezője jegyzi, szóval érdemes lesz odafigyelni, mi is sül ki belőle. Ezen odafigyelést a John Carter, a Mirror, Mirror és A titánok haragja igyekszik majd megzavarni, de még a legrosszabb esetben sem szabadna 80 millió alatt rekednie Az éhezők viadalának.

Szeptemberben mutatják be az amerikai mozik a Dreddet (hazai bemutató: október 11.). A brit 2000 AD képregényeinek figurája egyszer már tiszteletét tette a vásznakon, ám az 1995-ös Dredd bíró minden fronton leégett, amiben nem kis szerepe volt a Sylvester Stallonét akkoriban övező általános elutasításnak. Az új filmben Karl Urban játssza a főhőst, az ígéretek szerint végig sisakkal a fején, ami egyébként legfeljebb a maroknyi rajongót hozza lázba. Világos, hogy a forgalmazó nem céloz meg magas szintet a 45 millió dolláros sci-fi/akcióval, s a közelmúltban esett produkciós problémák (Pete Travis rendezőt kizárták a vágás munkafolyamatából és Alex Garland író-producert ültették a helyére) csak megalapozzák a feltételezést, hogy nem talál majdan meleg fogadtatásra a végeredmény. Ha mégis sikerrel átvészelte a gyártást a film, az sem jelent épp sokat, se Urban, se Dredd neve nem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy a költségvetésen túlmutató összeget hajtson fel az amerikai mozikasszáknál a 3D-s film.

Októberben tetőfokára hág a vérengzés: a frissen bejelentett Paranormal Activity 4 és a Halloween 3D mellett erről a Texas Chainsaw Massacre 3D gondoskodik. A sokadik bőr Bőrpofáról nem az elmúlt évtized két filmjének újabb része, hanem a legeredetibb, 1974-es közvetlen folytatásának szánt opus. Hogy hajlandóak-e követni még a fonalat a nézők, az végül is teljesen mindegy, mert a horrorok olcsón tető alá hozhatók, így még azután is érdemes nyüstölni velük a közönséget, ha esetleg a legutóbbi epizód nem futott túl fényesen. A térhatás éppen elegendő újdonság lesz a felbúgó motorosfűrészhez, hogy feltankoljon 40-50 milliót az 1994-es A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér (McConaughey/Zellweger) után ismét a Lionsgate-nél kikötött franchise legfrissebb eresztése.


A radaron kívül

* Katherine Heigl is csatlakozik Reese Witherspoonhoz (Kémes hármas) és Jennifer Anistonhoz (Wanderlust), így a romantikus vígjátékok ügyeletes királynői mind tiszteletüket teszik a vásznon az első két hónap folyamán. A szingli fejvadász (One for the Money; hazai bemutató: február 2.) még akcióval is kecsegtet, ráadásul népszerű könyv(sorozat) alapján készült, úgyhogy biztosan a 2010-es Exférj újratöltve (60m) nyomába szegődik, bár a főhősnő számára ideálisabb cél lenne A csúf igazsággal és a 27 idegen igennel meghódított 75-85 milliós magasság.
* Hasonló szintet is megüthet a The Wedding (hazai bemutató: október 18.) című vígjáték is, melyben egy régen elvált pár (Robert De Niro és Diane Keaton) fiuk esküvője alkalmából úgy tesz, mintha még házasok lennének. A további szerepekben Amanda Seyfried, Robin Williams, Susan Sarandon, Katherine Heigl és Topher Grace.
* Ugyancsak ideális választás lehet a szerelmi komédiákra vágyóknak a közkedvelt útmutató könyv nyomán született What to Expect When You're Expecting, ami öt, gyermeket váró párt követ nyomon, mások mellett Cameron Diaz és Jennifer Lopez szereplésével. A májusi premier rendszerint ideális időpont az efféle filmeknek (Szerelem kölcsönbe - 39m; Levelek Júliának - 53m; Excsajok szelleme - 55m; A boldogító talán - 46m; Míg a jackpot el nem választ - 80m).
* Tyler Perry két filmmel is jelentkezik 2012-ben. A február végi Good Deeds-ben a főszerepet is ő játssza, míg a júliusi The Marriage Counselorban számunkra a legismertebb név Vanessa L. Williams lehet. A filmes konstans sikeréből ítélve egyik produkciónak sem kell 40 millió alá terveznie.
*Az egykori elit ügynök Jason Statham egy 12 éves kínai kislány pesztrálásába fog a Safe (hazai bemutató: május 10.) című akciófilmben. 2011-ben A mestergyilkos 29 millióig, a Válogatott gyilkosok 25 millióig vitte. 27 millióra ezúttal is bizton lehet számítani, de azért üdvözítő lenne megütni a 30 milliós költségvetést.
* Két horror is akad még a texasi mellé: az egyik az MGM körüli változások miatt évek óta halogatott, végül a Lionsgate-nél kikötött The Cabin in the Woods. Az egyes értesülések szerint a szép lassan 65 millióra duzzadt költségvetés még a 3D mellett is elérhetetlennek látszik, kiváltképp áprilisban, de a Cloverfield írójában (rendező) és Joss Whedonban (producer) talán nem kell csalatkozni, s akkor az Insidious nyomába szegődik a rejtélyes erdei kunyhó és az odatévedt főiskolások története. Az augusztus végén érkező The Possession már címében is tucatnak hangzik, s sztorija sem épp eredeti: ősi démon száll meg egy fiatal lányt. Az aggódó szülőket Kyra Sedgwick és Jeffrey Dean Morgan alakítják, a rendezői székben Ole Bornedal (Éjféli játszma, Éjjeliőr a hullaházban) ül. Jószerencse esetén sem valószínű, hogy a Pokolba taszítva 42 milliójánál többet keres.


Végső szó

2011-ben Az igazság árával (58m) aratta legnagyobb sikerét a független forgalmazó, úgyhogy az idei esztendőben csak jól járhatnak: a tavaly 12 film (ebből 5 országos bemutató) által termelt, fél fogra sem elegendő 182 millió dolláros összbevételt már a két kiemelt cím is megütheti. A feláldozhatók 2.-nek és Az éhezők viadalának igazán illene 100 millió fölé jutni, s ezzel meg is dupláznák a Lionsgate történetének 100 milliós kasszasikereinek számát. A két térhatású horror ideális esetben együttesen kilenc számjegyű összeget üt meg, s a vígjátékok közül is legalább az egyiknek kasszát kellene robbantania, hogy jók legyenek az arányok.


A Lionsgate 2012-es naptára jelenleg

  • 01.27. One for the Money
  • 02.24. Good Deeds
  • 03.23. The Hunger Games
  • 04.13. The Cabin in the Woods
  • 04.27. Safe
  • 05.11. What to Expect When You're Expecting
  • 07.27. The Marriage Counselor
  • 08.17. The Expendables 2
  • 08.31. The Possession
  • 09.21. Dredd
  • 10.05. Texas Chainsaw Massacre 3D
  • 10.19. The Wedding


korábban:

Címkék

joss whedon box office stallone robert de niro jason statham coming soon diane keaton karl urban the expendables tyler perry jennifer lawrence the hunger games 3d cinema texas chain saw massacre katharine heigl film 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr534541280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ronin 2012.01.07. 08:29:26

A "Dredd József bíró betanítja a szakmát Cassandra Anderson-nak" című film sorsát a produkciós balhéi már előrevetítik számomra. Addig is elolvasom helyette az Apocalypse War-t (előtte pedig a Block Mania-t), mindenki másnak pedig szívből ajánlom az America című szerelmi történetet.

Ismeretlen_180758 2012.01.07. 08:41:25

Az éhezők viadala már a "hangosbemondások kora" előtt biztos siker volt, a film meg első lett az MTV pollján, amin a legjobban várt 2012-es filmekről érdeklődtek - vagyis megverte a Twilightot meg a Batmant. Nem lőtted egy kicsit alul?:-)

Ismeretlen_82723 2012.01.07. 08:54:06

2: De hát direkt nem lőttem sehova, csak legrosszabb esetekről hadováltam. :) AZ MTV pollja pedig pont azért nem lehet mérvadó, mert megverte az Alkonyatot (~300m) és Batmant (~400m+)!

Ismeretlen_180758 2012.01.07. 09:18:22

3: Éppen azt mondom, hogy eddig azok nyertek (na jó, tavaly a Potter), éppen ezért fura, hogy most ez felülkerekedett rajtuk:) 2011: HP 7/2 2010: Twilight 2009: Avatar 2008: TDK 2007: Transformers

Helsing · http://helsing.blog.hu 2012.01.07. 13:33:06

moziban már láttam párszor a Hunger Games trailert, de még mindig nem tudom hova tenni - sőt, bár ez valószínűleg az én butaságom, de a sztori is még mindig ködös.

Ismeretlen_139112 2012.01.07. 15:21:25

5: Disztópia - az elnyomó és dekadens kormány azzal (is) bünteti az ellene csaknem száz évvel azelőtt fellázadt 12 tartományt, hogy minden évben egy-egy tizenéves fiút és lányt kell küldeniük a helyi battle royale-ba. Kis romantika meg szabaccságharc hozzá.

Eszter 2012.01.08. 13:04:33

úgy mellékesen,a Meek’s Cutoff várható esetleg nálunk valamikor,vagy baromira ne reménykedjek?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása