aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon: velencei filmfesztivál - a nyertesek Németh Barna
2011. szeptember 10. 19:07:43

Kategória: 1 komment

Már csak bő egy óra, és hivatalosan is véget ér a 68. Velencei Filmfesztivál. Nagyon erős mezőnyt trombitált össze a fesztiváligazgató, úgyhogy mindenki sokat várt a mustrától. A kritikusok szerint voltak is szép számmal, akik bőven teljesítették az elvárásokat (például Steve McQueen, Andrea Arnold vagy Tomas Alfredson), és még többen voltak azok, akik ha nem is teljes pompájukban mutatkoztak meg, de szépen helytálltak (például George Clooney, David Cronenberg vagy Giorgios Lanthinos). Aztán volt itt nekünk egy nagy visszatérőnk (William Friedkin), néhány nagyobb vesztesünk (Philippe Garrell, Sono Shion), úgyhogy már csak a nagy kiugró hiányzik a palettáról. Nos, az nem volt. Vannak (illetve vannak és lesznek) nyerteseink, úgyhogy nézzük őket.

A nap folyamán már átadtak néhány díjat, például a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját, amit a már sokat emlegetett Shame kapott (r.: Steve McQueen), ami e mellé még bezsebelte a fiatal zsűri Arca Cinema Giovani díját. A katolikus zsűri SIGNIS díját az orosz Faust kapta, míg a legjobb homoszexualitással foglalkozó film Queer Lion díját Al Pacino Wilde Salome című alkotása nyerte.

A Darren Aronofsky vezette zsűri díjai a tovább mögött találhatók.

És akkor a díjátadó:

Már itt is van Darren Aronofsky, aki az alkalomnak megfelelően bölcsésznek öltözött.

Arany Oroszlán a legjobb filmnek: Faust

A zsűri nagydíja: Terraferma

Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek: Caj Shangjun (Ren shan ren hai)

Volpi-kupa a legjobb színésznek: Michael Fassbender (Shame)

Volpi-kupa a legjobb színésznőnek: Deannie Yip (Tao jie)

Legjobb forgatókönyv: Alpeis

Legjobb operatőr: Wuthering Heights

Marcello Mastroianni-díj a legjobb fiatal színésznek: a Himizu két fiatal szereplője kapta

Huh, hát ez hatalmas meglepetés volt. Szerintem ember ember nem számított a három fődíjra. Puff neki, de ha igaza van Aronofsky-nak és a Faust tényleg az a film, amit ha megnézel, megváltoztatja az életedet, akkor teljesen mindegy. Azért kár, hogy kicsit már megint elpolitikázták...

Címkék

fesztival george clooney al pacino filmfesztival dij darren aronofsky dijszezon dijszezon 2011 fesztival 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr834540665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_180758 2011.11.12. 15:06:05

Kommentek: Dealer: 2011. 09. 10. 20:00 Öhm, nem egészen erre számítottam, finoman szólva. Ettől függetlenül engem változatlanul a Shame-Tinker Tailor Soldier Spy-The Ides of March tengely érdekel a legjobban, de nem mostanában volt - hallomás és kritikák alapján - ilyen erős a mezőny. limupei.: 2011. 09. 10. 20:02 1: Hát ezzel nem vagy egyedül. Most vagy a kritikusok ízlése szar, vagy Darren Aronofsky-é. Hát én ilyet még nem láttam, hogy a három fődíjas a kritikusoknál még a top 10-be sem nagyon került be. Szép. samlowry: 2011. 09. 10. 20:36 ha esetleg ennek hála a filmek egyik felét a kritikai elismerés, a másikat pedig a díjak pöckölik a magyar mozikba, akkor nem teszek megjegyzést. :) de sokurovnak és fassbendernek azért lehet örülni.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása