aeon flux

ready for the action now, danger boy?

tagline-játék 3. Takács Máté
2011. május 26. 19:31:27

Kategória: 12 komment

Harmadik, egyben utolsó eheti fordulójához érkezett játékunk. Az előző két játszma, melyekben egy akciófilm illetve egy animációs mozi várt leleplezésre, viszonylag hamar lezajlott, s ez a mostani sem lesz nehéz, hogy aztán a jövő héten jöhessenek az igazi kihívások. Az 5 DVD-filmet jelentő nyereményért ketten már komolyan versenyben vannak.


Illusztráció.

Harmadik, egyben utolsó eheti fordulójához érkezett játékunk. Az előző két játszma, melyekben egy akciófilm illetve egy animációs mozi várt leleplezésre, viszonylag hamar lezajlott, s ez a mostani sem lesz nehéz, hogy aztán a jövő héten jöhessenek az igazi kihívások. Az 5 DVD-filmet jelentő nyereményért ketten már komolyan versenyben vannak.

Emlékeztetőül: a magyar szlogen / mottó / jelmondat, ismertebb nevén tagline nyomán kell kitalálni a film címét. Így az is kiderül, egy-egy ilyen szöveg milyen sikerrel írja körül a produkciót, amit hirdet. Az előforduló filmek 15 éves időintervallumon belül mozognak, tehát a legrégebbi 1996-os lehet és ezen belül is olyan, amit a magyar mozik vetítettek. Ha nincs helyes megfejtés 24 órán belül, a még kitartók közelebb vivő segítséget kapnak; összesen 5 ilyen segítségre kerülhet sor. Aki elsőre kitalálja, 5 pontot szerez, aki 1 segítséggel, az 4-et, és így tovább. 10 forduló lesz, a legtöbb pontot összegyűjtő nyer, a nyertes jutalma egy DVD-csomag 5 filmmel, Aeonflux felajánlásával. A harmadik körben a következő mondat keresi filmplakát gazdáját:

Az univerzum minden ereje kevés ahhoz, hogy átírja a sorsot.


A megfejtés beérkezte után feltárul a film posztere is, természetesen. Hajrá!

A 10 fordulós játék állása 2 forduló után:
1. thedistance /
szunyoghalo (5-5 pont)


Néhány nevezetes tagline. [Illusztráció, nem képezi a játék tárgyát...de azért nem diszkvalifikáljuk, aki beírja őket :)]


A megfejtés: A sötétség krónikája (2004)
A megfejtő: McClane83 (5 pont)


Címkék

jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr944539756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_87170 2011.05.26. 19:36:01

Chronicles of Riddick

dzsoker76 2011.05.26. 19:36:04

Kate és Leopold Felforgatókönyv

szunyoghalo · http://szunyoghalo.tumblr.com 2011.05.26. 19:37:20

Riddick - A sötétség krónikája

Ismeretlen_82723 2011.05.26. 19:37:26

Ez gyors volt! McClane83 nyert.

Ismeretlen_87170 2011.05.26. 19:42:06

meg nem értett Vin Diesel fan vagyok :)

Ismeretlen_82723 2011.05.26. 19:43:20

5: Akkor neked az sem jelentett volna kihívást, hogy "A seregben felkészült. A gyerekseregtől kikészül." :)

Ismeretlen_87170 2011.05.26. 19:45:45

#6: Owned :D De azt az egy filmjét nem láttam még, és ez a lista várhatóan bővülni fog a közeljövőben a The Machine-nel. Mindennek van határa :D

Ismeretlen_1068 2011.05.26. 19:45:45

Akkor most már nem küldöm körbe a linket. :)

SoZi 2011.05.26. 19:46:20

pff, a nevemet sem volt időm beírni. Hogy fogsz így győztest hirdetni, ha mindenkinek 5 pontja lesz?

Ismeretlen_82723 2011.05.26. 19:48:45

[SoZi](#11370259) Megtaláljuk a módját.

Eszter 2011.05.26. 20:13:04

ménkübe,hogy kivegyem az animációs Star Wars Obi Van Kenobija szájából

creeper 2011.05.27. 17:17:05

Az illusztrációra tippjeim: - Titanic - Váltságdíj - Holtak hajnala

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása