Same shit, different day. A The Hangover tökéletlen triója ezúttal egy bangkoki esküvő előestéjén esik át egy emlékezetkiesésig fajuló bulin, melynek eredményeképp elhagyják a menyasszony kisöccsét. Vajh hol lehet?
Mondok néhány száraz adatot: 2009. nyarán érkezett a mozikba a jóformán ismeretlen arcok főszereplésével, 35 millió dollárból készült The Hangover, ami világszerte 467 milliót fialt - imádta a kritika, imádta a közönség, és talán még egy Oscar-jelölést is begyűjtött volna, ha az Akadémia már abban az évben is tízesével osztotta volna a jelöléseit. Az első részért a három főszereplő 300.000 dollárt kapott (aztán a bevételből még 1-1 millát). A folytatásért más kapásból 5 milliót kínáltak nekik. Hát haragudhat-e rájuk bárki, hogy hanyatt-homlok aláírtak neki?
Talán még a forgatókönyvet sem olvasták. Már ha volt egyáltalán. Szinte látom magam előtt, hogy Todd Phillips küld nekik egy körlevelet, hogy "Lenne kedvetek Bangkokban tombolni egy sort, ezúttal fejenként 5 millióért? Zach, neked le kéne borotválni a fejedet, úgyhogy tiéd a penthouse lakosztály az öt csillagos hotelben. Na?" Hülyék lettek volna nem.
Így történhetett az, hogy három jobb sorsra érdemes színész végigtrappolt még egyszer az első rész állomásain, méghozzá az első momentumtól (in medias "elbasztuk" kezdés) az utolsóig (nézzük meg a képeket, de csak egyszer), és a folytatásra még csak a folytatások szokásos rákfenéje sem áll, azaz a szituációk nem lettek élesebbek, a helyszíneket nem fújták fel: Vegas ismerős csillogása és a sötét oldala egyaránt közelebb állhat a közönséghez, mint a csámborgás leamortizált bangkoki utcákon és spermaszagú sztriptízbárokban. Mivel a három flótás ezúttal is egy az egyben ugyanazt az utat járja végig, mint legutóbb (és közben nem győznek visszautalgatni az első részre - márpedig mindenki tudja, hogy nincs is cikibb, mint egy best of gyűjtemény, ami a debütáló albumot követi), hiányzik már az első rész meglepő izgalma, amit a "vajh hol lehet a negyedik?" kérdés indukált, mert felváltotta az "essetek már túl a szarakodáson és találjátok meg otthon a szekrényben, vagy valami".
Ha a kirakós és a szituációk nem okoznak örömteli perceket, akkor majd a poénok teljesítenek, ugye? Nem nyert. Mike Tyson tigrisét és az elanyátlanodott csecsemőt felváltja egy néma szerzetes és egy cigiző majom (többször is rágyújt, mert az elsőre is nagyon vicces), Ken Jeong mikroszkopikus pöcsét többször is megtekinthetjük nagy totálban, vannak közös éneklős montázsok - mert az mindig nyerő -, a valódi helyzetkomikum helyett azon kacarászhatunk, hogy Zach Galifianakis néhányszor pofára esik vagy a Jonas Brothersről szaval, és a jó ízlés sárba tiprása kedvéért még egy disznót is beletrancsírozzák az egyik hős arcába.
De mindennél fájóbb, hogy a trióban már nem érezhető az a "minden szaron átgázolunk, ha együtt maradunk" jellegű férfias összetartás, amivel az első részben azonosulhattál. Komolyan nem értettem, hogy miért nem tekeri ki valaki Zach Galifianakis és Ed Helms nyakát (akár egyik a másikét), hisz az előbbi idegesítő szocipata, az utóbbi pedig hisztériás rinyagép volt - ami pedig Bradley Coopert illeti, ő mintha ott se lett volna.
A bűzölgő zavarosból azért ki lehet halászni néhány jobban sikerült poént, és olcsósága ellenére helyenként az első rész felemlegetésének nosztalgiafaktora is működik, de ha igazán szórakoztató és vicces nyári komédiára vágytok, akkor nézzétek meg inkább újra az elsőt. Attól jó eséllyel megrészegültök, ettől maximum csak másnaposak lesztek.