Ugyan bátorító érzés, hogy Hollywoodban is tevékenykedhetnek olyan srácok, akik bármit megtehetnek - és ezt kihasználva erősen feszegetik is a határokat -, de a MACHETE-nek sokkal többet használt volna, ha megmarad a GRINDHOUSE-projekt egyik álelőzetesének. Már így is legendás lett.

A film ugyanis messze nem váltja be eme "mexploitation extravaganza" ígéretét, részben azért, mert Rodriguez túlírta azt a forgatókönyvet, melynek egyes-egyedül a rossz mexikói baszogatását követő vérgőzös bosszúról kellene szólnia, nem pedig üzeneteket sulykolnia kartelekről, országhatárokról és rasszokról, másrészt a kreatív öldöklés is ideje korán kifogy a szuszból (a film végi össznépi leszámolás valahol a komikus és az unalmas között tendál), Steven Seagal és Robert DeNiro jelenléte pedig sajnos igazi non-event - egyik sem kapja meg a neki kijáró figyelmet.

Természetesen azért akadnak emlékezetes momentumok is Lindsay Lohan mellbimbójától Cheech Marin progresszív papján át az emberi belsőségek új felhasználási módjáig és patrióta szívünk is doboghat, miközben két igazán vicces kameójában Antal Nimród csinál hülyét magából. A zavaros sztori és a vontatott játékidő (105 perc!) ellenére pedig jó, hogy készülnek ilyen bűnös mókák, hogy ne csak mindig a háromdés klipvarázs és a vámpírszerelem folyjon le a vászonról.