(Spoilermentes!) Napestig lehetne sorolni az okokat - a James Cameron által kitalált fogszerkezettől kezdve a felvonultatott izommennyiségig -, hogy a PREDATOR-t mi emelte ki a szörnyfilmek zavaros tengeréből, de a legfőbb ok egyértelműen az, hogy a játszótereken elkövetett megannyi újrajátszás során legalább annyian jelentkeztek a megaflintát szorongató, szivarvéget rágcsáló humanoid hős szerepére, mint ahányan a plazmafegyverrel és egyéb nyalánkságokkal felvértezett monszter bőrébe kívántak bújni. A PREDATOR nem csupán emlékezetes, de egyenrangú feleket kínált, hogy ha kéz a kézben nem is, de összeakasztott bajusszal csáprágóizével vonuljanak be az akciófilmek Panteonjába.
(Spoilermentes!) Napestig lehetne sorolni az okokat - a James Cameron által kitalált fogszerkezettől kezdve a felvonultatott izommennyiségig -, hogy a PREDATOR-t mi emelte ki a szörnyfilmek zavaros tengeréből, de a legfőbb ok egyértelműen az, hogy a játszótereken elkövetett megannyi újrajátszás során legalább annyian jelentkeztek a megaflintát szorongató, szivarvéget rágcsáló humanoid hős szerepére, mint ahányan a plazmafegyverrel és egyéb nyalánkságokkal felvértezett monszter bőrébe kívántak bújni. A PREDATOR nem csupán emlékezetes, de egyenrangú feleket kínált, hogy ha kéz a kézben nem is, de összeakasztott bajusszal csáprágóizével vonuljanak be az akciófilmek Panteonjába.
Hollywoodban aztán mindent elkövettek annak érdekében, hogy változó minőséget képviselő folytatások és spinoffok formájában jól kiebrudalják innen, hogy az időközben megjelent, golyók elől hajlongó, CGI-lényekké változtatott sztárok vagy sztreccsruhában gumírozó szuperhősökön nevelkedett közönség ne értse azokat a férfikönnyeket, melyeket a deresedő halántékú rajongók ejtenek, ha meghallják a varázsszót: Predator.
Megpróbálták megreformálni, áthangszerelni, mítoszát kisemmizni, ezért aztán az intergalaktikus vadász szépen el is kezdett vérezni, s Hollywood majdnem meg is ölte.
De csak majdnem. Korunk egyik legnagyobb gerillafilmese, a kisköltségvetésű, mégis nagyformátumú(nak tetsző) mozik bűvésze, Robert Rodriguez elővette a sufniból azt a forgatókönyvet, amit még bő másfél évtizeddel ezelőtt szállított le az akkor még PREDATOR 3-ban gondolkodó Foxnak, itt meg ott meghúzta, feszesebbé, költséghatékonyabbá tette - ahogy az tőle el is várható -, és ilyen formában prezentálta a stúdiónak, amely a kimeneti oldalt (40 millió dollár) látva azonnal bólintott, mi több, szabad kezet garantált a texasi filmesnek.
A magyar virtus persze verhetné a mellét, hogy a PREDATORS-t hazánk (majdnem) fia, Antal Nimród vezényelte, de a karmesteri pálca a produceri székben helyet foglalt Rodriguez kezében volt; viszont tény és való, hogy ha Rodriguez szállította terveket, azokból Antal kiváló mesteremberként építkezett. A PREDATORS ugyanis remek film.
Így kell ezt csinálni. Így kell helyt állni a bő két évtizedes elvárásoknak: tiszteletteljesen, egy letűnt kort idéző, mégis naprakész eszközökkel. Szűrők, szétzilált kamerajátékok, idétlen vizuális- és hangeffektusok mellőzésével, de mindezt profin bevilágítva, izgalmas szögekből, frissen és dinamikusan fényképezve. Ezt a filmet jó nézni, pedig HDCAM-re forgott, Antal Nimród és Pados Gyula mégis olyan ügyesen és méltóságteljesen használja ezt az egyre nagyobb teret követelő eszközt, hogy a PREDATORS egy pillanatra sem veszít filmszerűségéből.
Ez azonban legalább annyira köszönhető a remek narratívának, mint a technológiai megközelítésnek: a film történetmesélésben is a klasszikus iskolát követi. Előbb a helyszínt és a karaktereket festi meg, mindeközben megteremti a kívánt atmoszférát, a szorongató "vadásznak ránk!" érzést és csak eztán vezeti elő a címszereplőt, akit ugyan mindenki kívülről-belülről ismer, a kiváló felvezetésnek és a megváltozott környezetnek hála olyan izgalommal fogadhat, mintha most először látná.
Ugyanakkor nem csupán a háttér, de a felek is újdonsággal szolgálnak, s itt nem a trailerekben ellőtt, sokak által kritizált "preddog"-okra, azaz ragadozó kutyákra gondolok, hanem másra... Ami pedig Adrien Brody-t illeti, lehet, hogy az alapvetően vékonydongájú színész nem tudja lenyomni Arnie maszkulin tortáját - a film előtt az én szememben is ő volt a legnagyobb szálka -, de ami hiányzik izomból, azt bőven kipótolja a figura könyörtelen, másokkal csak marginálisan törődő mentsd-magad hozzáállása, mellyel egészségesen kilóg napjaink PC-környezetéből.
Brody alakjával szemben a többi vad hozza a nagy átlagot. A felvágott, legyen bármennyire is vegyes, igazi típusfigurákból áll. Olyanokból, melyek akciókártyákon köszönhetnek vissza a sarokban feltüntetett támadó- és védekezőerővel: a baltával megformált orosz melákból, a szótlan jakuzából, a nagydumás börtöntöltelékből, abból a kis nyomoroncból, aki mindenkinek csak terhet jelent és így tovább. A film derekán még egy vendégszereplő is beszambázik, hogy egyszerre idézze meg Tim Robbins figuráját a WAR OF THE WORLDS-ből és Newt-ot az ALIENS-ből. A film egyébként más pillanatokban is átköszön a testvér-franchise-hoz, ám ezt sokkal szubtilisabb módon teszi, mint az az Alien-koponya, melyet a PREDATOR 2-ben állítottak közszemlére.
A film tehát 100 percnyi odlschool manna, ám a végén mégis némi szomjúsággal álltam fel: jobb lett volna kicsit jobban belelátni a címszereplők koponyájába, de ha minden igaz, s ha a bevételi eredmények is úgy akarják, akkor ezzel a filmmel egy régi-új világ tárulhat fel, ahová nagyon szívesen visszatérnék, feltéve, ha egy-két tökös legényt is bedobnak mellém.