aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: m. night & twilight Takács Máté
2010. július 04. 18:31:50

Kategória: 11 komment

> Amerikai mozibevételek, 2010. július 2 - 4.

Ha az ALKONYAT-ról van szó, nincs új a nap alatt: a harmadik fejezetre nem állt be számottevő fogyatkozás a rekorder másodikhoz képest, s ezalatt AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ is felül bírt kerekedni a viharos kritikai fogadtatáson és egyéb baljós előjeleken a függetlenség napjának hétvégéjén.

> Amerikai mozibevételek, 2010. július 2 - 4.

Ha az ALKONYAT-ról van szó, nincs új a nap alatt: a harmadik fejezetre nem állt be számottevő fogyatkozás a rekorder másodikhoz képest, s ezalatt AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ is felül bírt kerekedni a viharos kritikai fogadtatáson és egyéb baljós előjeleken a függetlenség napjának hétvégéjén.

> #1
Nem is kicsit tévedett az, aki úgy gondolta: a Harry Potter-sorozat sikeréhez nem lesz fogható egyetlen könyvadaptáció sem egyhamar. Márpedig ez még annak a vége előtt bekövetkezett, igaz, a mérce csak az amerikai színtéren egyezik. Az Alkonyat-széria ráadásul a fantasy műfaj szubzsánereként jutott ilyen magaslatokba, ami csak növeli érdemeit, az pedig, hogy nem elképzelhetetlen összegeket költöttek rá, még inkább fűti a kedélyeket. Az ALKONYAT: NAPFOGYATKOZÁS (The Twilight Saga: Eclipse; hazai bemutató: már a mozikban) nem maradt részleges rekorderedmények nélkül, miközben igyekezett felérni az alig fél éve látott ÚJHOLD-hoz. A nyitónapi csúcs ugyan megmaradt az elődnél, a 68 millió dollár így is kenterbe verte a tavaly nyáron berobbant TRANSFORMERS-folytatás szerdai értékét, s az elmaradhatatlan másnapi mélyrepülést követően a hétvége, amely a moziba járást némileg visszavető július 4-ét is magában foglalta, még éppen elég jól alakult ahhoz, hogy ötnapos tekintetben csak minimális különbség alakuljon ki a korábbi és új rész között - előbbi javára, bár 155 millió fölött ez már lényegtelen. A léc magasra volt helyezve, felülmúlni lehetetlenség ugyan nem lett volna, de a józan esélylatolgatások inkább egyező, vagy a megvalósult helyzetet vázolták - még akkor is, ha az ilyesfajta rajongói filmek időnként feszegetik a reális elgondolások határait.

A Summit Entertainment azon döntése, hogy az előzőt jó gyorsan követő, méghozzá nyári bemutatót farag a filmből, igazolódni látszik; további fél éves késleltetés feltehetően nem szült volna ennél jelentősen nagyobb számokat az első körben, de a forgalmazó valószínűleg már az első nap után abbahagyta ezen a morfondírozást. A NAPFOGYATKOZÁS előtt két hónapnyi nyár áll, s mivel azt csiripelik a kritikusokat nyelt verebek, hogy ez az epizód most jóval több szinten működik, mint a korábbiak, a nézői lelkesedés emelkedése is számba vehető, ami márpedig újrázásokkal jár. A film 300 millió dollárig különösebb erőfeszítés nélkül eljuthat.

> új filmek
M. Night Shyamalan egy piszok mázlista. A LÁNY A VÍZBEN-nel mellényúlt direktort már szívesen kezdték temetni, s mikor AZ ESEMÉNY-t kíméletlenül helybenhagyta a kritika, a film éppen annyit gyűjtött a jegypénztáraknál, hogy rövid távon el is feledjék minőségbeli ballépését. AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ (The Last Airbender; hazai bemutató: július 29.) esetében mindez hatványozottan lép fel: elképesztően gyatra színvonalat képvisel a több mint 150 millió dollárt felemésztő fantasy az amerikai újságírók általános vélekedése szerint, s ezt látva újfent sokak kaptak a lapátért, ám a közönség megint csak megmentette a HATODIK ÉRZÉK-kel és a JELEK-kel szívéhez nőtt indiai származásút: a Paramount családi látványorgiája csütörtökön veretes összeggel, több mint 16 millió dollárral lépett a napi lista második helyére, hogy aztán pénteken még növeljen is a kezdőtéten; a sztenderd hétvégi eredmény a 40 milliót is megütötte, a négy nap pedig 55 millió felett termelt, ami bizony Shyamalan utóbbi két filmjének átlagos végső bevételét is meghaladja.

Ám hiába bízta nagyban nevére a forgalmazó a film eladását a közönségnek, azért itt kevéssé van szó a rendezőről. Bebizonyosodott, hogy AZ UTOLSÓ LÉGHAJLÍTÓ alapjául szolgáló rajzfilmsorozat, az Avatar: The Last Airbender népszerűbb annál, mint amennyire determinálták, de legalábbis, témája könnyebben képes megszólítani a nézőket a vártnál. Az epikus mérték, a látványos jelenetek, a sors kihívása elé kerülő fiatal szereplők ígérete együttesen, megtoldva persze az elmaradhatatlan 3D-vel, kellő kíváncsiságot ébresztettek - kezdetben. Hogy hogyan folytatódik a film menetelése, mennyire lesz erős a közönség propagandája (egyáltalán: egyezik-e majd az újságírókéval), azzal kapcsolatban majd a második víkend nyújt eligazítást, de tény, hogy egy ekkora start kellett ahhoz, hogy nagyobb baj nélkül jöjjön ki a Paramount a dologból - márpedig ez a start jobb annál, amire számítani lehetett.

> további filmek
Egyik országos szinten játszott produkció sem úszta meg 50% közeli csökkenés nélkül, ami leginkább a TOY STORY 3. esetében lehet csöppet elkeserítő, noha nagy magasságból kellett a közönségből elszívó új produkció mellett helytállni. A Disney bemutatója 30 milliós harmadik hétvégét zár, így az összbevétel a 290 millió küszöbére érkezett; a FEL megelőzése már csupán egyetlen nap kérdése, s ezután az animációs öröklista dobogója felé veszi az irányt az IMDb top 250-es listájának 6. helyezettje.

A múlt héten jó eredményekkel debütált NAGYFIÚK egy Adam Sandlernél már tipikus 53%-ot zuhan, de ez sem tántoríthatja el a filmet, hogy a 100 milliót két héten belül bevegye. Tom Cruise-ról azonban lemondtak a nézők: az, hogy a KÉJJEL-NAPPAL 12 nap után még csak 45 millió dollárnál tart, egyértelmű és hatalmas kudarc a Foxnak, de persze mindenekelőtt a színésznek. Az igazi nagy hátraarc, ahol senki sem virítja a lóvét.

> végszó
Az első tizenkét helyezett 180 millió dollár feletti forgalmat bonyolított, ami határozott mértékben meghaladja a 2009-es függetlenség napja hétvégéjét, amikor a TRANSFORMERS: A BUKOTTAK BOSSZÚJA aratta a babérokat a JÉGKORSZAK 3. és a KÖZELLENSÉGEK felett. Jó ideje ez volt az első hétvége, amin a premierek egyike sem mondott csődöt, s ez némi okot ad a reménykedésre, hogy....

> ami jön
...sem hazánkfia eddigi legambiciózusabb hollywoodi rendezése, a RAGADOZÓK, sem a Universal animációs produkciója, a GRU nem lel hűvös fogadtatásra - annak ellenére, hogy világmegváltásra egyik sem hivatott.

> a top 10
1. The Twilight Saga: Eclipse ($64.8m/$157.6m)
2. The Last Airbender ($40.3m/$57.8m)
3. Toy Story 3 ($30.3m/$289.1m)
4. Grown Ups ($19.0m/$77.6m)
5. Knight and Day ($10.4m/45.8m)
6. The Karate Kid ($8.0m/$151.5m)
7. The A-Team ($3.2m/$69.3m)
8. Get Him to the Greek ($1.2m/$57.5m)
9. Shrek Forever After ($0.9m/$232.3m)
10. Letters to Juliet ($0.8m/$50.9m)

> kapcsolódó írások
box office: 2009 azonos hétvégéje (Jégkorszak 3.)
box office: 2008 azonos hétvégéje (Hancock)
countdown: The Twilight Saga: Eclipse
countdown: The Last Airbender
kritika: The Twilight Saga: Eclipse

kövess twitteren!

Címkék

fantasy box office vampire shyamalan romance twilight children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr74538326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2010.07.04. 19:05:06

Mondjuk, a TWILIGHT rajongótábora egy külön állatfaj, de fél év pauza egy franchise két epizódja között általában elég kevésnek bizonyul: legalábbis ez bánt el a BACK TO THE FUTURE és a MATRIX harmadik részével is. És vajh jövő hétre megjavítja-e Shyamalan filmje a százalékos zuhanási rekordot? :)

batboy 2010.07.04. 19:14:33

The Twilight Saga: Eclipse ($69.0m/$161.7m) igen.

Ismeretlen_1068 2010.07.04. 19:31:51

És nemzetközi szinten már 261 milliónál tart.

Locutus · http://locutus.sfblogs.net 2010.07.04. 19:55:35

Férfiasan bevallom, nem hittem volna, hogy az Airbender-fanok így kihúzzák sájámálánt a gebaszból - még a végén mégis megcsinálhatja az Unbreakable folytatását. Hogy ennek örüljünk-e, vagy sem...? A Twilighton meg már meg se kéne lepődni. Amúgy meg már csak két film, és vége is lesz az egésznek.

afterward 2010.07.05. 09:56:03

Való igaz. Erre nem számítottam, én is a Magyar verzióját véltem megvalósulni. No de tévedni is lehet, főleg ebben a "szakmában":) A vége hol lesz az nagy kérdés.Most jön a kritikák és nézők találkozója, meg a szájhagyomány. Vagy most nézték meg a filmet akiket érdekelt és ennyi volt:) De nem akarom én senki vesztét, főleg nem indiai barátunkét:), szóval legyen 120-150 Millió USA és a világ hozzon 60%-ot. Ámen.

afterward 2010.07.05. 09:57:52

Ja bocs...a léghajlítósról beszéltem:))))

afterward 2010.07.05. 09:59:55

A twilight kapcsán kicsit többre gondoltam. De elégedett lehet ezzel is. A minőség fordított arányban van a mennyiséggel:)

afterward 2010.07.05. 10:04:34

Nem baj, majd az ungarise predátorunk letarol mindenkit a pályán:)

Ismeretlen_1068 2010.07.05. 11:09:15

4: Gondolod? A Summitnak egyelőre nem sikerült másik fejőstehenet találnia, így szinte biztos, hogy nem fogja csak úgy hagyni, hogy kimúljon a franchise. Ide nekem a bökőt, hogy jönnek a spinoffok, aztán néhány év múlva az első reboot.

Locutus · http://locutus.sfblogs.net 2010.07.05. 14:15:27

9: Ehhez azért tutira ő-Meyerségének is van egy-két szava, bár amíg megkapja a jussát (dollárban) addig nem valószínű, hogy nagyon tiltakozni fog. Meg mondjuk az is kérdéses, mennyire lehet építeni a rajongókra - elvégre alig két éve, hogy a hatalmas kultusznak örvendő Star Wars rajzfilm-oldalhajtása befürdött a kasszáknál, és az X-Men Origins-Wolverine se hozta az elvárt sikert - illegális letöltések ide vagy oda. Vajon mennyire tartanak ki a tvájlájterek, ha mondjuk a legújabb eresztésben nincs benne a főszereplő-trió?

Ismeretlen_1068 2010.07.10. 10:52:31

Az "erbender" szép nagyot fog zuhanni második hétvégére.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása