A StreetDance 3D több szempontból is úttörő alkotás. Amellett, hogy ez az első teljes egészében 3D-ben forgatott brit élőszereplős film, még a 3D-s táncfilmek mezőnyében is egyeduralkodónak számít (egészen augusztusig, amikor érkezik majd a soron következő Step Up). Ha már Scorsese azt nyilatkozza, hogy szívesen megnézné a Precioust három dimenzióban (mi nem), akkor miért ne készíthetnének egy alapvetően látványközpontú táncos-romantikus filmet kötelező szemüveges változatban? Egy próbát mindenesetre megér.

A StreetDance 3D több szempontból is úttörő alkotás. Amellett, hogy ez az első teljes egészében 3D-ben forgatott brit élőszereplős film, még a 3D-s táncfilmek mezőnyében is egyeduralkodónak számít (egészen augusztusig, amikor érkezik majd a soron következő Step Up). Ha már Scorsese azt nyilatkozza, hogy szívesen megnézné a Precioust három dimenzióban (mi nem), akkor miért ne készíthetnének egy alapvetően látványközpontú táncos-romantikus filmet kötelező szemüveges változatban? Egy próbát mindenesetre megér.

Változnak az idők: Grease helyett manapság High School Musicalt kapunk, a Dirty Dancinget a mai fiatalok Step Upként ismerik, Patrick Swayze és John Travolta pedig Zac Efron vagy Chaning Tatum képében köszön vissza a mozivásznakról. Az MTV-generáció erőteljes jelenléte életre hívott egy szubzsánert, az ezredforduló tájékán a hip-hop a zenecsatornák után a mozikat is meghódította, egyre jobban elterjedtek az utcai táncot népszerűsítő alkotások (Save the Last Dance, Honey, You Got Served, Stomp the Yard és a már említett Step Upok). Egy bizonyos életérzés átadásán kívül még egy dolog volt közös ezekben a filmekben: a remekül megkoreografált táncjeleneteket egy papírvékony történetre fűzték fel.

Nagy meglepetést nem árulok el azzal, hogy a StreetDance 3D rendezőpárosa a jól bevált recepthez nyúlt, tehetséges táncosok köré építettek egy ismerős panelekből összerakott instantmozit. Amíg a tökéletes testű fiatalok táncolnak és a háttérben dübörög a hip-hop zene, addig igazi bűnös élvezet, a bajok akkor kezdődnek, amikor elhallgat a zene és megszólalnak az ordas közhelyeket puffogtató karakterek. A menetrendszerűen érkező plot pointok (mosolyszünet, váratlan szerelem, sunyi árulás, "egy időpontban két helyen"-szindróma) tovább rombolják a koreográfusok által felépített várat, pedig a balett és az utcai tánc házasítása kellően őrült ötletnek tűnt ahhoz, hogy akár még működjön is. Kár, hogy pont az erre kihegyezett finálé koreográfiája sikerült kevésbé jól.

A Britain's Got Talent tehetségkutató verseny nélkül közel sem lenne ilyen látványos a szórakozás, ugyanis a shownak köszönhetjük a táncosok jelentős részét: George Sampson (a 2008-as évad győztese), a Diversity (a 2009-es évad győztesei) és a rivális bandát alakító Flawless (szintén a 2009-es évad szereplői) garantálják az autentikus mozdulatokat. Ha már a Britain's Got Talentnél tartunk, akkor szívesen megnéznék belőle egy egészestés változatot, mondjuk olyat, mint a This Is It. A történet úgyis csak elvonja a figyelmet a lényegről.