Pont az a jó a történetben, hogy nem akar egy keretbe tömörülni. Bemutat néhány random napot az életükből, mint egy dokumentumfilm. Nincs felesleges szerelmi szál és egyéb hókuszpókuszok. Nálam nagyon előkelő helyen szerepel a háborús filmek között. Mi újat mondhat még egy háborús film? Nem próbált meg a rendező politizálni, csupán ismételten eszünkbe jut a kérdés a katonákat látva: mi a szart keres abban az országban Amerika? De a katonák sem tudják a választ.

"Mondott-e valami újat az eddigi háborús filmekhez képest?" nem is akar semmit mondani a háborúról. pirospont. hanem inkább a megszállottságról. ötös!

nálam is tíz-per-hét. epizodista jellegű (éppen ezért nem is feszült), gyakran közhelyes (mikor az irodakukac egyszer elmegy éles bevetésre...), s ha nem is politizál, azért egy cseppet rasszista, habár ezt inkább nem rovom fel hibának, végtére is néhány bigott szerencsevadászon és "thrillseeker"-en keresztül láttatja az eseményeket. a rendezés, a vágás viszont kiváló, de messze nem favorit.

+ bruminak nem lesz nagy öröme az idei oscarban. :)

Ez az óriástampon-gyűjtős plakát elég érdekes. De legalább a film is annak ígérkezik

5. :DDD aberráltak az arabok, az van. imádják a nagydarab nőket, de nem szeretik, ha mutogatják magukat. hol a tenyerükön hordozzák, hol semmibe veszik őket, ennek ellenére hatékony öngyilkos merénylőket faragnak belőlük, és ezek szerint a bombáik is úgy néznek ki, mint az óriástamponok. elnézést kérek a politikailag inkorrekt kommentért.

5/10 - ez egy izgalmas akciófilm egy sekélyes háborús drámában csomagolva. Nagyon egyoldalú (nem is kicsit rasszista, ahogy már itt írták), és sztem kicsit propaganda ízű is. A díjesőt alighanem egy dolognak köszönheti: Irakban játszódik.

Nekem tetszett. A háborúról télleg nem mond újat, de ez nem baj. Nyers, brutális mozi. Inkább ennek adnám az Oscart, mint az Avatarnak.

Az a baj, hogy a kézikamerától már lassan elegem van. A BSG magasságában még érdekes volt, hogy egy szimpla párbeszédes jelenetben is tengeribeteg volt az operatőr, de mostanra már nagyon unalmas és zavaró. Mozivászon méretben meg aztán különösen...

sajna, a THE WEST WING utolsó évadjaira is rátelepedett a kameracibálási láz, pedig ott aztán tényleg csak emberek beszélgetnek...

Balee: Én már olyat is hallottam, hogy az unalom a koncepció része, így jobban bele tudjuk élni magunkat a katonák helyzetébe. Ez kb. akkora hülyeség, mintha egy vígjáték direkt lenne poénmentes. A cselekmény gyakorlatilag a bombák hatástalanítása köré van építve, ez még az elején remekül működik, de a játékidő felétől már egyre több az üresjárat és sokszor leül a film. A tökös csávó kivételével nem nagyon beszélhetünk jellemábrázolásról, egy 131 perces filmnél pedig ez elég nagy luxus. Elég nehéz manapság bármi újat mondani, mégis készültek az elmúlt évtizedben olyan háborús filmek, amik nem csak a leszakadó végtagokkal operáltak, mégis a műfaj kiemelkedő darabjaivá váltak. A Black Hawk Down célkitűzéseiben eléggé hasonlít a The Hurt Locker-re, szimpla háborús akciófilmhez képest mégis erőteljesen karakterközpontú. A Tae Guk Gi és a Letters from Iwo Jima pedig Coppola, Stone és Mallick mesterműveivel egyenértékű műfaji gyöngyszemek.

a TAE GUK GI kiemelkedő darab lenne? háááát... inkább egy túlzsúfolt mesefilm leszakadó végtagokkal. :)

Nem lehet, hogy a dél-koreai alkotásokból eleged lett? Az utóbbi időben már a kritikus- és közönségkedvencek sem kapnak tőled erős közepestől többet. :)

13: azt még akkoriban láttam, amikor a dél-koreai filmek "menők" voltak.

Brumi, az Avatar-ral kapcsolatban egyetértek veled, ám ami a Hurt Locker-t illeti, háát, mondjuk úgy, hogy félig. Addig a feléig, hogy a Hurt Locker jó. De hogy nem mondana semmi újat a háborúról vagy hogy nincs benne elég karakterábrázolás? Vagy hogy rángatózik a kamera? Nos, nézzük:Magáról a háborúról nem lehet semmi újat elmondani, az olyan, amilyen:véres, kegyetlen, igazságtalan, kiszakadó belekkel, leszakadó végtagokkal és azzal a tudattal, hogy lehet, hogy a következő percet nem éred meg, mert mondjuk egy taposóakna deréktól lefelé(vagy felfelé)leszakítja a tested. Az is lehet, hogy a csapattársad, akivel 5 perce együtt nevettél/ettél/kávéztál a szemed elött szakad cafatokra, de úgy, hogy ezek a cafatok a te ruhádon landolnak, beterítve téged mondjuk a beleivel vagy az agyvelejével. Az is előfordulhat, hogy szemben állsz az ellenséggel és ő a gyorsabb, nem te. És mielött erre ráeszmélvén meghalnál, legfeljebb annyi fut még át az agyadon, hogy "basszus, én azt hittem, hogy ilyen csak másokkal fordulhat elő. Anyuuuuu..." És már halott is vagy. A háború nem heroikus, nincsenek eleve hősök, csak olyanok, akik az életük megóvása érdekében kényszerűségből azzá lettek. Egy háborúban nincsenek vesztesek vagy győztesek; csak vesztesek vannak, csak a nyertes fél tagjairól esetleg késöbb derül ki, hogy milyen veszteségeket is szenvedtek el valójában. Mikor néztem ezt a filmet, minduntalan Robert Capa járt a fejemben. Haditudósító operatőrként/fényképészként mindig oda ment, ahol égett a pokol körülötte. 1936-ban, a spanyol polgárháborúban, mindössze 2 centiméteren múlott, hogy egy gellert kapott golyó bele ne fúródjon a koponyájába. Mikor erre rádöbbent, egyszerűen bevizelt és úgy ugrott a legközelebbi lövészárokba, hogy kificamodott a bokája. Aztán sokkos állapotban sirdogált vagy egy órát, mire egy szanitéc megtalálta és adott neki egy nyugtató injekciót. Azt hiszed neki nem remegett a keze, miközben dokumentálta az eseményeket? A francot nem. Sőt, a lábai és a belei is remegtek, ennél fogva az egész teste vitustáncot járt. Furcsamód, még a halála is kisértetiesen hasonlít, a Hurt Locker-ben ábrázolt halálra, ugyanis 1954-ben Indokínában rálépett egy taposóaknára, ami darabokra tépte. De a fényképezőgépe még ekkor is exponált, így önkéntelenül megörökítette a saját halálát... A háborúban nincs idő karaktereket elemezni, másokat analizálni, hosszú, mély beszélgetésekbe merülni. Csak arra van időd(esetleg), hogy megmentsd a szaros kis életedet* az éppen megint közelgő halál elől. Azt hiszem, hogy talán ennyiből is kiderült, hogy miért is tartom remekműnek a Hurt Locker-t. *A "szaros kis életedet" kifejezést természetesen nem Rád értettem Brumi, kizárólag általános értelemben használtam a kifejezést.

brown: Elfogadok én bármilyen koncepciót, ha az a film előnyére válik, de ez a "háborúban nincs idő karaktereket elemezni"-dolog nekem kicsit izzadtságszagú magyarázkodásnak tűnik. Még egy dokumentarista elemekkel operáló játékfilm esetében sem mehet a hitelesség az élvezhetőség rovására. Ha a film érzelmi síkon nem működik, akkor egy idő után nem fognak érdekelni a látottak, lehet akármilyen zseniális a koncepció. Ott van például a United 93, Greengrass mesterien kelt feszültséget és ezt a kibírhatatlanságig fokozza, gyakorlatilag elmossa a határokat a játékfilm, a dokumentumfilm és a valóság között. Vagy vegyük mondjuk az Intim fejlövést, ami remekül használja ki az epizodikus felépítést, egyszerre négy történetet mesél el, mégis összeáll egy szerves egésszé. De folytathatnám a Babellel, a Nem vagyok a barátoddal és még jópár hasonló alkotással, amik előnyt kovácsoltak több szálon futó történeteikből és a kézikamerát is megfelelően használták. A formai kifogásokon túl még a tartalmiról is szólnék pár szót, mert azok eddig valahogy kimaradtak. Az még hagyján, hogy az adrenalin-junkie mentalitást demonstrálandó egyre nehezebb küldetéseket kaptak a fiúk (mint egy számítógépes játékban), de előfordult pár akkora ostobaság is, hogy csak lestem. Az egész Beckhames dolog gyakorlatilag mehetett volna a kukába, egy józan gondolkodású katona a büdös életben nem szaladgálna ismeretlen terepen egyedül, főleg úgy, hogy nekik ehhez rohadtul semmi közük nem volt (a sniperkedés dettó ugyanez). A bomba-hatástalanító robot is feltűnően kevés szerepet kapott, holott közel sem arról van szó, hogy "adjátok rám a védőruhát, aztán toljuk meg a buli arcát". Azzal viszont nem értek egyet, hogy a film rasszista lenne, elég csak itthon szétnézni, az emberek többsége szerint minden kínai egyforma és az afro-amerikaiak között sincs semmi különbség. Nem hiszem, hogy mondjuk az arab országokban nagyon meg tudnák különböztetni a fehéret a fehértől. Ez a része kifejezetten tetszett, Bigelow nagyszerűen ábrázolta a katonák tanácstalanságát, ilyen helyzetben nincs más megoldás, mint mindenkit potenciális ellenségnek tekinteni.

Szerintem zseniális film, kilencpertíz simán. Nem sokkal utána láttam a Full Metal Jacketet, a Hurt Locker szerintem kicsivel annál is jobb - bár eléggé más műfaj a két film, az is igaz. A képi világa mind a díszleteket mind a kameramunkát és vágást tekintve csillagos ötös. Többek között a poszteren látható snitt is örökre beégett az agyamba. Szó sincs róla, hogy unalmas lenne; az ember pulzusa és adrenalinja a katonákéval együtt ugrik meg, hogy aztán a sniper jelenetnél lélegzetvisszafojtva várjon a találatra. Szerintem ott van a helye az évtized legjobb háborús filmjei között. Az Oscar-díj meg nálam már eléggé elvesztette hitelét, ha az Avatar nyer, az csak egy újabb megerősítés, hogy pénz beszél. De a legjobb bombahatástalanítós jelenet címet még mindig az izraeli Beaufort birtokolja nálam :) Mondjuk bármennyire is vonz(ott) a katonai pálya, bombaszakértő semmiképp nem lennék háborús zónában.

Már hogy a fenébe ne lehetne újat mondani a háborúról, amikor a mai arca teljesen más, mint akár csak a második világháborúban. A HL annyiban jó is, hogy sok különbségre rámutat, hogy ma a hightech jenkik egész más veszteségaránnyal és taktikával közelítik meg és ez teljesen másfajta ellenállást szül. Itt nincsenek már lövészárkok meg arcvonalak, meg azt se lehet tudni hogy ki a civil és ki az ellenség... Ezek szépen átjönnek. Csak éppen a kép messze nem elég széles, nagyon sok minden homályban maradt, és valahogy lóg a levegőben az egész film. Kicsit olyan, mint egy riport, főleg az elején kiírt tanulsággal - épp csak a tévés csávót hiányolom a végéről, hogy összefoglalja újra az egészet. Persze az is igaz, hogy mindent körbejárni csak sokkal hosszabb "filmmel" lehet, azt meg úgy hívják hogy Band of Brothers...

Ha modern háború meg "mindent körbejárás" akkor már inkább a Generation Kill, nem?

Nem tudom, számomra érzelmi síkon is működött a film. A karakterrajzra nincs akkora szükség, Jeremy Rennerről például két perc után mindent lehet tudni, hiszen már annyi filmben láttunk ilyen karaktert (a vagány, mindent bevállaló, túl merész srác). Mondjuk nem úgy álltam a filmhez, mint mondjuk egy Apokalipszis, most-hoz (egyáltalán nem leminősítve ezzel a fenti filmet). Számomra ez végig egy háborús környezetű kaland-akciófilm volt, az epizodikus szerkezettel együtt én nem untam magam, és az tetszett benne pont, hogy nem akar igét hirdetni, hanem csinál egy akciófilmet, amin a végén csavar egyet, amellyel felülvizsgálásra késztet az elmúlt másfél órát illetően. Nincs erőlködés, nincsenek indulatok (mint a szintén jó, de emiatt nekem kevésbé szimpatikus Redacted-nél), van akció, és azért mélysége is az egésznek. Nem hibátlan, azt nem mondanám, de igazán remek.