aeon flux

ready for the action now, danger boy?

nolan, batman, superman? Zalaba_Ferenc
2010. február 10. 00:43:31

Kategória: 15 komment

Csak úgy repkednek a súlyos hírbombák a Warner háza tájáról. Sajnos ezek egyike sem hivatalos, de a jelek szerint a THE DARK KNIGHT producerei végeztek a film által megkeresett dollármilliárd számlálásával és újabb summa hajtásába fogtak, melyhez a Batman franchise feltámasztását kommandírozó Christopher Nolant hívták segítségül. Állítólag. De vannak nyomok.

A nagy lánggal berobbant, aztán a visszajelzések alapján hamar kiégő FLASH FOWARD c. tévésorozatból kilépett, a BEGINS és a TDK sztoriját szállító David Goyer író/producer körül az a pletyka terjeng, hogy azért hagyta ott a tekergőző tévésorozatot, hogy előkészítse a harmadik BATMAN-film forgatókönyvét, melyre Nolannak már van is egy ötlete. A forgatókönyvnek gyorsan neki is állnak majd, amint Nolan végzett az INCEPTION-nel (melyről DiCaprio a napokban bevallotta, hogy a forgatás során egyik szereplőnek sem állt össze a kép).

És ez még nem minden. Egyes források szerint a Warner felkérte az Oscar-jelölt író/rendezőt arra, hogy segítsen újraindítani a SUPERMAN franchise-t olyan stílusban, mint a bőregeret. Nolan az Acélember új kalandjait (amely nem a SUPERMAN RETURNS folytatása lenne) csupán szürke eminenciásként felügyelné (ilyenkor jön elő a kalapból az 'executive producer' státusz), azaz sem a forgatókönyv megírásába , sem a rendezői székbe nem folyna bele, csupán tanácsokat adna, mit, hogyan, merre és hány vágással. Ide nekem egy hivatalos bejelentést!

Címkék

superman comics batman christopher nolan sequel superhero dc comics filmhir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr504537640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_9654 2010.02.10. 09:54:40

a superman nem biztos, hogy drasztikus változtatásokkal működne. bár annyira azért az új batmaneket sem kell túllihegni. egy star trekhez hasonló frissítés bőven elég lenne. nem singer a kedvenc rendezőm, de lehet, hogy még esélyt megérdemelne - akár nolan keze alatt dolgozva is. nem volt annyira reménytelenül rossz film a returns.

Lackó 2010.02.10. 10:20:43

csak ne legyen homár a film. az már pozitív. ja és mivel túl pozitív figura szupi (ezért utálja mindenki), így teszem azt őrüljön meg. mindjárt érdekesebb lesz.

Ismeretlen_105814 2010.02.10. 12:57:33

Szerintem Superman figurájából kihozták a legtöbbet 2006-ban. Szar az alapanyag, ennyi; mit lehet kezdeni egy piros alsógatyás sráccal, akit csak egy módon lehet megsebezni, és mindig van valakinél egy kis kriptonit. Persze értékelném, ha Nolan felügyelné az új részt, és biztos összehozna belőle valami királyságot, de Superman olyan, amilyen, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Lackó 2010.02.10. 13:18:54

nálam a returns nézhetetlen kategória, szóval ha ez a legtöbb... amúgy a sorozatból a második a legjobb szerintem. abban elveszti az erejét és őrlődik, nem picsog meg üldögél isteni trónján. tehát rajta: le kell rántani a posványba. egy tökös rendező kell.

Ismeretlen_16964 2010.02.10. 15:11:21

"a superman nem biztos, hogy drasztikus változtatásokkal működne" Szerintem csak úgy mukodne. A fenti Returnst szidó, szarlapanyagozó gondolatokkal maximálisan egyetértek.

Ismeretlen_14454 2010.02.10. 15:42:44

Az volt a baj a Superman Returns-szel, hogy ugyanolyan volt, mint maga a karakter: uncsi. Ahogy már többen is elmondták, Superman egy isten, akit a kriptoniton kívül semmivel sem lehet zavarba hozni, gyakorlatilag Batman ellentettje - ezért is tetszik annyira Batman, aki ugyanolyan erőkkel rendelkezik, mint bármelyikőnk (plusz egy kis karate-tudás [egyszerűsítés off]). De azt elhiszem, hogy nagy változásokkal ki lehetne belőle hozni valamit, például hogy elveszti az erejét, csak akkor meg mi értelme Supermannek hívni, ha egyszer nem viselkedik Supermanként a filmben? Én ugyan sosem olvastam Superman-képregényt, szóval a fanatikusok talán leszedik a fejem joggal, de nem nagyon szeretem Supermant a 99,99%-os sebezhetetlensége miatt, meg hogy bármit elér, amit csak akar.

Nostro · http://tokeletrash@blogspot.com 2010.02.10. 15:55:49

Egyetértek azzal, hogy sajátos az alapanyag, de ebből tényleg nagyon sokat kihoztak 2006-ban. Kudarcot, kudarcra halmozó, alapvetően nagyon szomorú Superman-t kaptunk. Nem tudom mekkora szerepe van annak hogy a rendező kicsit forró, de a film tényleg nagyon lágy lett, és teszi ezt úgy, hogy nem forgatja meg az ember gyomrát. A főszereplő srác pedig tökéletes választás volt, a hihetetlen magányt (amiben kénytelen élni) nagyon remekül adta át a tekintete. Superman világának steril és gyermeteg posványába volt rántva a főszereplő. Egyébként csak egy gyermek ismeri fel civilben (mármint az álruhás öltönyös Superman-t) a filmben is, senki más. Ezen maga Superman is csak mosolyog. Hangsúlyozva így a gyermeki világban mozgó, vak felnőttek egomán gondolkodását. Igen, egomán, mert például Lois Lane is eladta emlékeit újságcikk formájában(szerelmét Superman iránt) míg távol volt főhősünk, hogy díjjal ismerjék el munkáját. Valamint visszatérő elem a filmekben a felhőkarcolóból zuhanó ember, mint öngyilkos aki nem elégedett életével. Önelégült, társadalmi elvárásokat követő, bizonytalan, romantikától mentes emberek veszik körül Superman-t. Szomorú, ösztönösen jótékonykodó, hihetetlenül magányos szuperhős címszereplőnk pedig itt él közöttünk, aki az embereket sem érti, mert rólunk mintázott öltönyös alakja is mindenkinél szerencsétlenebb. Szerintem ez egy tragikus alapszituáció, és a legutóbbi film semmi feloldást nem ad erre, sőt. Számomra a legjobb Superman mozi a 2006-os.

Ismeretlen_14454 2010.02.10. 15:56:04

A Batman 3-ról meg jöhetne már valami hivatalos bejelentés, mert megőrülök a várakozástól:-D Bele sem merek képzelni, hogy ha minden jól megy, akkor júliusban nem elég, hogy jön az Inception, hanem gyakorlatilag utána már várhatjuk is az első híreket az új Batman-filmről (persze csak ha Nolan elvállalja, de erre vonatkozott a "ha minden jól megy" kitétel). Elég sikk lett arra izgulni a neten, hogy Rébusz legyen a 3. rész (egyik?) főgonosza, de ettől még támogatom az elképzelést. Nem feltétlenül Johnny Deppel, tőlem bárki játszhatja, de nagyon-nagyon kíváncsi vagyok egy Nolan-féle Rébuszra. Még azt is el tudom képzelni, hogy izgalmasabb karakter lehetne belőle, mint Jokerből.

Ismeretlen_14454 2010.02.10. 15:57:20

7: ezek egész jó meglátások, bevallom, még nem igen gondolkodtam el a filmen ilyen tekintetben. Újra kéne néznem.

Komplikato 2010.02.10. 17:39:18

"Superman világának steril és gyermeteg posványába volt rántva a főszereplő." Azért én megnézném pár néző arcát, ha valaki az ősrégi Superman vs Nácik témát vinné filmre, nem biztos, hogy nem verné ki a biztosítékot. :)

Ismeretlen_139112 2010.02.10. 18:19:27

A realista megközelítésű Supermant Dr. Manhattan néven láthattuk a Watchmen című képregényben, és erősen vágott formában az ebből készült filmben. SZVSZ ennél sokkal többet vagy érdekesebbet már nem lehet ezen a vonalon kihozni a karakterből... Főleg nagyköltségvetésű közönségfilm keretében.

Ismeretlen_1068 2010.02.10. 18:56:23

superman: felejtsék el lex luthort, hozzanak valakit az űrből. batman: csak is catwomannal működhet. catwoman pedig csak emily blunt lehet. :)

Ismeretlen_9654 2010.02.10. 21:36:39

ja, catwoman kézenfekvő. csak azt ki ne találják, hogy... !SPOILER! ...harvey dent mégis él.

Ismeretlen_1068 2010.02.10. 22:48:15

és ki játssza majd jokert?

Germinator 2010.02.10. 23:44:11

14: senki:-D Remélem nem akarják beletenni Jokert a 3. részbe. Nolanék le tudnák úgy zárni a történetét, hogy ne kelljen beletenni az új részbe, ez lenne mindenkinek a legjobb. Catwomant el tudnám képzelni én is, de Rébuszt jobban akarom.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása