Néhány visszaeső eltérít egy metró kocsit. A jegy nélkül utazó túszokért cserébe váltságdíjat követelnek, melynek késedelmes teljesítése esetén azok dinamikus és ütemes kivégzését helyezik kilátásba. Erre egyébként semmi felhatalmazásuk: bár kinézetük alkalmassá tenné őket, ők nem ellenőrök. A menetrendszerű (ha más nem is az) bkv-botrány hátterében azonban egy sokkal komolyabb számjegyű üzelem folyik...

Egy remake elkészítése egyszerre lehetőség és kockázat. Lehetőség, mert ha van esze a producernek kipróbált, jó anyaghoz nyúl; a rendező tobzódhat az eltelt idő technikai vívmányaiban; ha bátor, újraértelmezheti a koncepciót, történelmileg aktualizálhat, vagy akár új kontextusba is helyezheti a sztorit. Ugyanakkor mindig ódiuma lesz ezen projektnek a végeredmény eredetivel való szigorú, szentimentalizmustól fűtött összemérése. Ahogy mondani szokás, a címhez a bajnokot nem elég megverni: nagyon meg kell verni... S ha a mérleg az előd felé billen, az bizony komoly foltot hagy a résztvevők pedigréjén. Persze Tony Scottnak nem kell megijednie: a The Taking of Pelham 1 2 3 teljesen felesleges újrázása nem dönti romba popcornnal gazdagon megszórt filmográfiáját: olyan nagyon nem tartja azt számon senki sem...

Néhány visszaeső eltérít egy metró kocsit. A jegy nélkül utazó túszokért cserébe váltságdíjat követelnek, melynek késedelmes teljesítése esetén azok dinamikus és ütemes kivégzését helyezik kilátásba. Erre egyébként semmi felhatalmazásuk: bár kinézetük alkalmassá tenné őket, ők nem ellenőrök. A menetrendszerű (ha más nem is az) bkv-botrány hátterében azonban egy sokkal komolyabb számjegyű üzelem folyik...

Egy remake elkészítése egyszerre lehetőség és kockázat. Lehetőség, mert ha van esze a producernek kipróbált, jó anyaghoz nyúl; a rendező tobzódhat az eltelt idő technikai vívmányaiban; ha bátor, újraértelmezheti a koncepciót, történelmileg aktualizálhat, vagy akár új kontextusba is helyezheti a sztorit. Ugyanakkor mindig ódiuma lesz ezen projektnek a végeredmény eredetivel való szigorú, szentimentalizmustól fűtött összemérése. Ahogy mondani szokás, a címhez a bajnokot nem elég megverni: nagyon meg kell verni... S ha a mérleg az előd felé billen, az bizony komoly foltot hagy a résztvevők pedigréjén. Persze Tony Scottnak nem kell megijednie: a The Taking of Pelham 1 2 3 teljesen felesleges újrázása nem dönti romba popcornnal gazdagon megszórt filmográfiáját: olyan nagyon nem tartja azt számon senki sem...  

Alibi. Már eleve remake, ergo sok meló nincs vele, azzal viszont alkalmasint nem ártott volna vigyázni, hogy a '95-ös tokiói metrómerényletet követően, a felfokozott terrorveszélytől fűtött amerikában mennyire lesz hihető egy, a napjainkban elkövetett túszejtésre egy ennyire töketlen, a New York-i hatóságok által elkövetett kombinált riposzt. A '74-es ős nyilvánvalóan a frissesség és ötletesség látszatát volt képes kelteni a nem mindennapi helyszínnel szembesülő karhatalom vetületében; ugyanez a projekt 2009-ben minimum hat ultra-kemény (és nyilván titkos) terrorelhárítási forgatókönyvvel találkozna, melyek közül a patkányharapástól rángatódzó szuperprofi lövöldözése egyiknek sem eleme. Scott szerint de, sőt, egyéb paródiába hajló szcénákat is felsorakoztat szórakoztatásunk(?) érdekében: a váltságdíjat helikopter helyett autóval a helyszínre szállító akció (kábé 40 ártatlan halott, és egy bagatellizáló beköpés); a gigaprofi túsztárgyaló két mondat utáni visszavonulása (mer' ugye az felkészületlenül éri őt, hogy a merénylő nem akar tárgyalni vele); vagy a túlsúlyos Walter Gerber fél Manhattanen át-atletizáló sziluettje, csak hogy a klasszikus duel összejöjjön.

A casting sem melós. Denzel Washington (a Scott család ragaszkodik kabalaszínészeihez) rutinból játssza el a random heroikus szerepet, akaratlanul is átalakítva azt Denzel Washingtonná. Már nincs olyan, hogy John Quincy Archibald (John Q), Lincoln Rhyme (The Bone Collector), vagy Gray Grantham (The Pelican Brief) - csak Denzel Washington van. Sikerült benyúlni Travoltát, akiről egyszer, valaki, egy félrészeg santa monica-i produceri tivornyán benyögte, hogy istenesen hozza a gonosz karaktereket, pedig nem. Turturro súlytalan, Gandolfini jó, de keveset van a színen.

És még mindig nem a fentebb felsorolt problémák összessége a mozi veszte, hanem az, hogy az akciókban, klipszerű vágásokban otthonosan mozgó Tony Scott egy moralizáló, végtelenített dialógusról akar filmet forgatni - és hát ő ehhez nem ért. A dramaturgiai gerincnek szánt társadalmi metszetből így lesz egy unalmas, felszínes, önigazolást kereső, bárgyú valami. És ez az, amitől valójában megkeseredik a szánk íze.