Ez a széria számomra mindig is több volt egyszerű tinimókánál, ugyanis az első résztől anno sikerült rendesen beparáznom, s végre magyarázatot találnom arra, miért nem mozdulok ki soha a lakásból (hehe), a második pedig akkora móka volt, hogy egyes jeleneteit hangos tapssal köszöntöttük a moziban (addigra meggyógyultam). Hozzájuk képest a harmadik epizód már kevésbé volt hatásos (habár a DVD-változat még így is tartogat meglepetéseket), épp ezért örömmel fogadtam a hírt, hogy a negyedik, THE FINAL DESTINATION címre hallgató epizódot ismét az a banda dédelgeti, akik a másodikat. Sőt, a fevázolt alaphelyzet még a második résznél is brutálisabb tömegbalesetet ígér: egy autóverseny során szabadul el egy kocsi és a pokol, melynek eredményeképp az egész nézőtér összedől. Kemény. Befutott az első plakát - remélem, az előzetesre sem kell már sokáig várnunk.
![](http://aeonflux.blog.hu/media/image/200905/the_final_destination.jpg)