![](http://aeonflux.blog.hu/media/image/200905/terminator_salvation_small.jpg)
A csúcson
Éles csatára lehetett számítani május hagyományosan legmozgalmasabb, Memorial Day hétvégéjén, de végül a két nehézágyú premier között tízmilliós távolság fejlődött ki péntek-vasárnap között, s még csak a sorrend sem úgy alakult, ahogy azt feltehetőleg a többség gondolta. Az ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN 2 (Night at the Museum: Battle of the Smithsonian) jókor volt jó helyen, hiszen a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN már igencsak a végét járja mostanra, így egy családi mozi a hosszú hétvégén sikerre volt ítélve. Ez pedig nagy méretben érkezik is: az 54 milliós nyitány bő 75%-kal magasabb a 2006-os előd indulásánál, igaz, egy karácsonytáji adatot nem fair összevetni egy nyárival. Ben Stillernek ettől függetlenül a legerősebb (live action) startját jegyzi a Fox filmje, de a végeredmény a színész házi versenyében legjobb esetben is csak a dobogó legalsó fokára várható, hiszen az első rész mellett a VEJEDRE ÜTÖK is lassú vízzel mosta a partot a decemberi bemutatónak köszönhetően. Jövő héten máris itt a Pixar, aztán pedig a PG-13 felé még engedékeny szülőknek a LAND OF THE LOST is alternatívát kínál. A 175 millió dollár egy reális végcél, ami ugyan nem sokkal több a 150 milliós produkciós költségeknél, de nagy löketet ad hozzá a 18 milliós vasárnap után egy potenciális 15 milliós szünnapi hétfő is. Ja, és hogy ez az infantilis, néha még tudatosan is, de egyáltalán nem dicsérendő módon önismétlő fel-alá futkosás még ennyit se érdemelne meg?
További új bemutatók
Nem vált tehát javára a TERMINATOR: MEGVÁLTÁSnak (Terminator Salvation), hogy egy nap előnyt kapott csütörtökkel a Warnertől. A 13 milliós nyitónap erőtlen egy ilyen robusztus (200 milliós költségvetés) produkciótól, de még messzemenő következtetésekre nem adott okot, tekintve, hogy tavaly Indiana Jones is csak nagypapásan lasszózott be egy 100 milliós nyitányt. Az itt-ott hasonlóan rozsdásodó gépemberek azonban csak 42 milliós hétvégével követték a rajtot, ami elég harmatos, még A GÉPEK LÁZADÁSÁt is alulmúló eredmény, pedig a kilátások jobbak voltak. Nem úgy a kritikák. Már jóval csütörtök előtt kipattant, hogy a MEGVÁLTÁS kifejezetten rossz film; akinek a harmadik rész sem tetszett, jobb ha lélekben felkészül: ez a film éppen feleakkora százalékos átlagot tart a Rotten Tomatoes-on. "A film ikonikus gonosztevőihez hasonlóan gépszerű cselekményszövéssel a Terminator: Megváltás rengeteg nagyszerű effektet kínál, azonban nélkülözi az eredeti filmek szívét." - szól a konszenzus, s hogy mennyi szív volt Arnold Schwarzenegger szerepátélésében, azt mindenki döntse el maga, az viszont nem képezi vita tárgyát, hogy Christian Bale 2008 legmenőbb szuperhőse után nem lesz 2009-é is. A MEGVÁLTÁS most 56 millió dollárnál tart négy nap után, ami 5,4%-os elmaradás A GÉPEK LÁZADÁSÁhoz képest, s annak a megátalkodott inflációnak köszönhetően nem túl vigasztaló 30%-os előny AZ ÍTÉLET NAPJÁhoz viszonyítva. A végére nem várható több 150 milliónál, amivel az előző rész nyomdokaiba lép a negyedik felvonás, s hogy ez jobban alakuljon, a film nem létező jó híre bizony segíthetné, akár a STAR TREK mintájára. Nincs mit tenni, itt már Enterprise-okkal meg alakváltó robotokkal van körbevéve az elektromodulator, és Schwarzeneggernek is nagy szerepe volt abban, hogy anno működött a dolog. Joseph McGinty "Charlie angyalai 2 - Teljesen gáz" Nicholnak pedig abban, hogy ez most nem. A következő részhez (?) Cameron és a governátor better be back, különben ez tényleg a vég kezdete lesz.
A hét legérdektelenebb sztorija, hogy a KICSÁVÓ óta első ízben jelentkező Wayans-fivérek jegyezte TÁNCFILM (Dance Flick) hozta azt, amit szántak neki. A 10 millió dollár távol áll az utóbbi évek táncos-rapes-hiphopos férceitől, vagyis a paródia tárgyát képező művektől, nem beszélve a fent említett 2006-os komédiáról és FEKETÉK FEHÉRENről. Mindehhez társul a gyatra kritikai és nézői fogadtatás, így a végeredmény már nem mutat sokkal jobb képet, mint a Seltzer-Friedberg páros életművének bármely darabja. Ettől függetlenül a 25 milliós befektetés nem túl nagy ahhoz, hogy a Paramount végül ne ússza meg ép bőrrel, és úgyis mindenki inkább a STAR TREKre emlékszik majd 2009 májusából a stúdió háza tájáról.
Korábbi filmek
A harmadik helyért ölre ment a tántoríthatatlanul a havi elsőségre törő STAR TREK és az előzményénél kedvezőbb arányú második heti érdeklődésre szert tevő ANGYALOK ÉS DÉMONOK. A Paramount sci-fije és a Sony thrillere 22 ill. 21 millió dollárt bankol, mikor a legtöbbek figyelme az újonnan nyitó filmekre vetül, noha ez mindkét esetben felezést jelent. 184 millió, illetve 81 millió a jelenlegi állása a korábbi világpremiereknek. Az X-MEN KEZDETEK: FARKAS a negyedik héten már tízmillió alatt hoz, de AZ ELLENÁLLÁS VÉGE ilyenkori állásánál valamivel többet. A összbevételben a különbség persze változatlanul tetemes, és a Fox most már biztos nem számíthat 175 milliónál többre kedvencétől.
A hétvége első tizenkét helyezettjének bevételi összértéke meghaladja a 169 millió dollárt, ami az egy évvel ezelőtti hétvégének szinte tökéletes megismétlése. Indiana Jones-nak tehát kis híján kevésnek bizonyult egy sor múzeumi tárgy (amik közé a rosszmájúak őt is szánták már) és egy sereg apokaliptikus masina.
Ami jön
Májust egy kellemes Pixar-mozizással zárhatják amerikai barátaink, mi meg dörmöghetünk az orrunk alá, hogy a megint csak a cég eddigi legjobbjának kikiáltott FELre nekünk októberig kell várnunk. Sam Raimi visszatér a gyökerekhez, de nem áll meg náluk, hanem egészen a patás kénköves birodalmába küldené Alison Lohmant a POKOLBA TASZÍTVA című, ígéretesnek látszó horrorban.
A Top 10
1. Night at the Museum: Battle of the Smithsonian ($54.2m/$54.2m)
2. Terminator Salvation ($42.6m/$55.9m)
3. Star Trek ($22.9m/$184.5m)
4. Angels & Demons ($21.7m/$81.8m)
5. Dance Flick ($10.6m/$10.6m)
6. X-Men Origins: Wolverine ($8.1m/$163.3m)
7. Ghosts of Girlfriends Past ($3.8m/$46.0m)
8. Obsessed ($2.0m/$65.9m)
9. Monsters vs. Aliens ($1.5m/$193.1m)
10. 17 Again ($1.0m/$60.3m)
updated: 2009. május 26. 22:57