Azt manapság már minden valamit is magára adó borsznob tudja, hogy az amerikai produktum nem ciki, mi több a Napa Valley, mint brand, már jó ideje odahúzta székét a legexkluzívabb pókerasztalhoz, ahol közvetlenül Bordeaux, Burgundia és a toszkán dombok társaságában szivarozgathat. De nem volt ez mindig így. A francia borhegemóniát megtörő, 1976-os „Judgment of Paris" eredetileg egy gall ítészek által a status quo-t újra kinyilatkozató happeningnek indult, amolyan éves-rendes arisztokratikus erőfitogtatásnak, de helyette pofára esés lett, miután a vakteszt mind chardonnay, mind kabszav fronton kaliforniai bort hozott ki győztesnek. Bortörténelmi monumentum, mondhatnók. Hordó-obeliszk. Parasztosan Bottle Shock.

Rutinos néző már egy ideje nem dobálja magát a posztereken „igaz történet" feliratot látván, az viszont még így is vaskosan ciki, ha a napjainkban is élő főszereplő, a 67 éves Steven Spurrier úgy nyilatkozik az adaptációról, hogy kábé két szó igaz belőle. A filmet látván erre egyébként magunk is rá fogunk jönni: tőkék közti fészerben háló kikapós borászlány, pajtában „Callasizált" szuper-vörös, barna trutymóból arany tónusba váltó chardonnay - csak néhány a tucatnyi bulvár-ízű, feelgood túlkapásból, miközben aláfestő zeneként kétforintos filozofálgatást hallgathatunk az ereiben is merlot-t cirkuláltató, huszonéves mexikói kistücsöktől. A jenkik hozzák a rájuk jellemző patrióta jegyeket, és az igazi zamatokat agyonbarrikolva romantikus hőseposszá faragják a sztorit, olyan remek színészt küldve ezzel a túlexponált karikatúrák erdejébe, mint Alan Rickman, aki lassan le is védethetné sokszor megcsodált fennhéjázó arckifejezését. Zárójelben hozzátéve, ennél azért ő jóval többet tud.

A Bottle Shock egy tökéletes darab arról a hollywoodi szalagról, amely lelkiismeret nélkül amerikanizálja és önti fröccsbe a világból összelopott meséket. Plasztik testvéreivel ezáltal állja a versenyt, de valójában csak egy rommá szódázott hosszúlépés. Fogyasszák tehát mértékkel!