aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: hármas játék Takács Máté
2009. március 22. 18:35:32

Kategória: 11 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2009. március 20 - 22.


A csúcson
Semmi biztosat nem tudhatott a jövőről, csak remélhette a Summit Entertainment, hogy félszáz millióból forgatott thrillerük, ami az ALKONYAT óta a legnagyobb vállalkozásuk, Nicolas Cage ingoványos karrierjének említésre méltó pontja lesz, semmint cudar katasztrófa, ami nincs megjósolva egyetlen időkapszulában sem. A KÉPLET (Knowing) izgalmakat és látványt ígérő előzetese 24,6 millió dollár értékben tette kíváncsivá az amerikaiakat az első hétvégén, amivel a hosszú hetek óta legintenzívebb konkurenciát szorította maga mögé Alex Proyas első rendezése a nagy sikerű ÉN, A ROBOT óta. A KÉPLET már pénteken lekörözte színésze közelmúltbeli filmjei javának teljes nyitóhétvégéjét, így a VESZÉLYES BANGKOKot, a NEXTet és a HANGYA BOYt is. Persze, A NEMZET ARANYA folytatását vagy a két évvel korábbi A SZELLEMLOVASt meg sem közelítette a munkamániás sztár első idei vállalása, ami az internet-felhasználó nézők szemében egyébiránt nagyrészt jó filmnek mondható. Nem így a kritikusok frontján, akik magasan a hét legrosszabbjának kiáltották ki a produkciót, azonban Roger Ebert például egyenesen maximális csillagot adott a KÉPLETnek, mondván, az egyik legjobb sci-fi, amit valaha látott, s a rendező munkái közül a DARK CITYhez mérhető. Ez is valami, meg a 75 millió, amire esélyes van e Cage-gépezetnek, mielőtt jön az újabb.

További új bemutatók
Paul Rudd és Jason Segel tovább erősíti ismertségét a SPANCSEREK (I Love You, Man) című komédiával, amihez ugyan Judd Apatow-nak nincs köze, de erősen követi a rendező-forgatókönyvíró-producer által pár éve kitaposott nyomvonalat. A DreamWorks komédiája éppen a múlt novemberi, nálunk azóta se látott ROLE MODELS és az egy évvel korábbi LEPATTINTVA eredménye között vágott neki a listának, s a 17,8 millió dollár a dobogó középső fokára volt most elég. Az említett két vígjáték számára jó kezdőtétnek bizonyult ez, no meg az éltető kritikák (ami most is abszolút megvan), így joggal várható el, hogy a nyári szezon beköszöntéig 60-70 millió közé érkezik a DERÜLT ÉGBŐL POLLY direktorának új munkája.

Julia Roberts vonzereje már nem a régi, Clive Owen pedig még nem Richard Gere, így a KETTŐS JÁTÉKnak (Duplicity) most a harmadik hellyel és 14 millió dollárral kell beérnie. A Universal szokásához híven nem túlozta el a terjesztést, csupán 2574 mozi tűzte műsorára a filmet, ami némileg árnyalja a nyitány megítélését. Tony Gilroy író-rendező művét a kritikusok is ilyesformán ítélték meg: nem rossz, de nem is túl jó. Ez már épp elég ahhoz, hogy sok néző szeresse, így a szájhagyomány sokáig a felszínen tarthatja még a kémkomédiát, akár 50 millió dollár erejéig is - ez ugyanakkor sehol sincs Owen egy korábbi filmjéhez, nevezetesen A BELSŐ EMBERhez képest, aminek poszterére a KETTŐS JÁTÉKé erősen hajaz, nyilván nem véletlenül.

Korábbi filmek
A vártnál többen pártoltak el A BOSZORKÁNY-HEGYtől, így a Disney kalandfilmje közel felezett, noha hétköznapi eredményei erősek voltak egyes iskolák szünidejének köszönhetően. Még 45 millió alatt a film, így már csak a 70-80 millió tájéka tűnik elérhetőnek. A WATCHMEN tovább gyakorolja eltűnőmutatványát újabb 62%-os zuhanással. A Warner bemutatója a százmillió kapujában áll épp, s a hét folyamán bebocsátást is nyer oda; a 110 millió ellenben erősen kétséges. Harmadikról hatodik helyre csúszott vissza AZ UTOLSÓ HÁZ BALRA, aminek összbevétele kevéssel 25 millió alatt áll 10 nap után, feltehetőleg már a "megérte" halmazba helyezve a Universal-remake-et.

Az ELRABOLVA pályafutása második legerősebb erózióján van túl, ám ez is csupán 38%-ot jelent. Az akciómozi már jóformán annyit hozott, mint a tavalyi nyár sikerei, a WANTED vagy A HIHETETLEN HULK. A közelgő DVD-premierre szépen le is cseng a GETTÓ MILLIOMOS iránti érdeklődés a nagyvásznon. A 140 milliót sokkal már nem fogja elhagyni a 8 Oscar-díjat nyert filmdráma, így továbbra is a JUNO marad a Fox Searchlight bajnoka. A 9. helyen a MADEA GOES TO JAIL áll, a 90 milliós vég felé kacsintgatva, míg a 10-es listát CORALINE zárja, és a titkos ajtó, ami mögött immáron 72 millió dollár rejlik - a Focus Features ennél több pénzt csak a TÚL A BARÁTSÁGON esetében látott korábban.

A három új film érkezése egyébként alapvetően magas arányú elpártolást eredményezett a korábbi filmektől, a GRAN TORINO és a PAUL BLART: MALL COP is eddigi legnagyobb nézőveszteségét élte meg. A hétvége összesítve azonban jobb arányt mutat az előzőnél, s az első 12 helyezettet tekintve közel azonos összeget hagytak a nézők a mozipénztáraknál, mint 2008 megegyező víkendjén.

Ami jön
A DreamWorks egy kis előnyári erődemonstrációt tart nekünk a SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLENnel, ami egy héttel rá már nálunk is látható lesz - IMAX-ben is! Érkezik még a 12 MENET című Renny Harlin-akció és a THE HAUNTING IN CONNECTICUT című horror.

A Top 10
1. Knowing ($24.6M/$24.6)
2. I Love You, Man ($17.8M/$17.8M)
3. Duplicity ($14.0M/$14.0M)
4. Race to Witch Mountain ($12.8M/$44.5M)
5. Watchmen ($6.8M/$98.1M)
6. The Last House on the Left ($5.8M/$23.9M)
7. Taken ($4.1M/$133.1M)
8. Slumdog Millionaire ($2.7M/$137.2M)
9. Madea Goes to Jail ($2.6M/$87.3M)
10. Coraline ($2.1M/$72.8M)

updated: 2009. március 23. 22:22

Címkék

thriller box office nicolas cage comedy julia roberts clive owen alex proyas paul rudd jason segel

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr774536449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daemiaen 2009.03.22. 19:05:30

Nagyon tartok attól, hogy a január-február csak fellángolás volt, a három e heti premiernek simán 20-30%-kal erősebben illett volna nyitnia, akárcsak az előző hetieknek. A jövő hét komoly előrejelzéssel szolgálhat a májusra vonatkozóan. Szerintem. :) Amúgy pedig a Gran Torino 145 milliója maga a csoda! És már idehaza is látták legalább 20 ezren. Ez aztán a forgalmazói bravúr!

Ismeretlen_1068 2009.03.23. 07:45:10

hát nem tudom, daemiaen, azért ezek is elég szép számok - főleg egy nic cage filmhez képest. :)

Ismeretlen_82723 2009.03.23. 07:54:31

Ami azt illeti, én is úgy látom, hogy leszállóágba állt a dolog, csak nem akartam vészmadár lenni. Azt olvasom, évek óta a leggyengébb március ez, de bízom benne, hogy április viszont sok év legjobbja lesz. A filmkínálaton nem fog múlni - nem úgy, mint március esetében.

Ismeretlen_1068 2009.03.24. 05:58:25

budapesten elég durvát hasalt a THE SPIRIT. 220 előadáson összsesen 2600 néző volt rá kiváncsi, ez kb. 5.5%-os kihasználtságot jelent. a bufinak erősen át kellene gondolnia, hogy mit mutat be és mit nem...

Ismeretlen_82723 2009.03.24. 07:36:32

Ki gondolta volna, hogy így lesz...

Daemiaen 2009.03.24. 09:42:11

Az országosan elért 3,2 millió forint (kb. 2 600 néző) sem túl bíztató... Meg is érdemli a Budapest Film! Egyrészt egyre kevesebb filmet mutatnak be, másrészt pedig olyan filmek esetében, mint a Milk nem használják ki azt a lehetőséget, hogy egy-két multiplex kópia bevonásával jóval többet kereshettek volna, mint így, két art-mozival. Régen így csinálták...

Ismeretlen_82723 2009.03.24. 10:20:37

Na ja, a Milket még mindig nem néztem meg, épp a nehézkes elérhetősége miatt.

Ismeretlen_1068 2009.03.24. 12:27:00

sajna ebbe a multiplexeknek is van beleszólásuk. ugyan csak egy oscarra jelölték, a THE VISITOR-ral is rengeteget kínlódtunk, hogy berakhassuk valamelyik multiba, de egyszerűen nem kellett nekik. TheHun azóta se látta. :)

Daemiaen 2009.03.24. 12:57:25

A The Visitor más tészta. Viszonylag noname produkció viszonylag noname színészekkel. A Milk azonban jól megfért volna a WestEndben és a Mammutban. A BuFi alapból kevés kópián hozta a filmet, így pedig maradtak a saját mozijaik. A saját mozijaik közül pedig a Corvin hiába a nagyközönségé, nyilván nem játszhat be kevés terme okán.

Ismeretlen_37621 2009.03.25. 09:28:44

én már bánom, hogy a knowingra ültem be.. de egyszerűen utálom robertset, rágondolni se tudok a fogsorára, valaki verje ki :) De mennyire csalnak a számok. És Képlet lesz a cím??? attyaég. egy darab összeadás vagy egyenlőségjel sincs benne... Cage meg mióta lett ilyen szar? mások is már úgy beszélnek róla, mint vmi veszedelem (bandkoki, haha).

Ismeretlen_1068 2009.03.25. 09:59:24

a 2002-es ADAPTATION óta 12 filmet forgatott, ezek közül a legmagasabb pontszámot (6-ot) a WORLD TRADE CENTER érdemelte. és nem ritkán neki köszönhető az alacsony minősítés.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása