Egy rossz szó nem érheti az év eddigi box office-eredményeit, hiszen a decembernél is nagyobb összegeket hozó január és a rekorder február együtt már 1,78 milliárd dollárt termelt 2009 számlájára, derül ki a Box Office Mojo februári számvetéséből. A március ráadásul mindig fellendülést hoz a két téli hónap után, úgyhogy az elvárások igazán magasak a tavasz első négy hetével szemben. A komoly ambíciók elérésében segít az igen népszerű számítógép-animációs és képregény-adaptációs műfaj, de a Disney is előrukkol szokásos tavaszkezdő gépezetével. Sci-fi, horror, vígjáték, akció, családi kaland, felnőtt krimi színesíti a még így sem túlzottan széles választékot. A bevételi sorrend alakulhat akár a következőképpen is.
10. THE HAUNTING IN CONNECTICUT
Az elmúlt kétszáz év során elég sűrűn ütötte fel a fejét valamiféle ijesztgető jelenlét Amerika szerte a hiedelmek szerint, s ezen esetekről szép sorjában film is készül. A 2006-ban játszott AN AMERICAN HAUNTING hozzánk még el sem ért (mondjuk lett volna rá ideje), s most itt az újabb kísértethistória, amit az elsőfilmes Peter Cornwell jegyez. A történet két szóban összefoglalható, a korhatár ifjúságbarát, a költségvetés vélhetően aprópénz volt, s csak remélni lehet, hogy a Lionsgate e számukra vészterhes időkben nem bukik nagyot a marketingbe fektetett összegekből. Az alacsony profilú horror 15-20 millió dollárra tűnik hivatottnak a süllyesztő előtt.
9. MISS MARCH
Nem az egyetlen korhatáros komédia a hónapban a MISS MARCH, amit egy eddig tévés munkákban jeleskedő rendezőpáros (akik egyben a főszerepeket is játsszák) készített. Egyetlen ismert név sincs a stábban, így minden a Fox hatékonyságán múlik, no meg azon, mennyire érdekli a nézőket a sztori. Eszerint egy négy év kómából ébredő srác haverjával az oldalán gimnáziumi szerelme után indul, akiből azóta a Playboy villa lakója lett. Bár A HÁZINYUSZI szép karriert futott be tavaly nyár végén, nem tűnik úgy, hogy bármi jelentősre lenne képes a márciusra halasztott bemutatóval MISS FEBRUARYról változó című produkció.
8. 12 MENET (12 Rounds)
A Fox a 2006-os A TENGERÉSZGYALOGOS harmatos szereplése ellenére ismét bizalmat szavazott John Cenának, a faltól falig pankrátornak, hogy bizonyítsa akcióra termettségét. Ezúttal tapasztalt rendező kezei alatt dolgozik, aki nem más, mint a 2000-es években box office szempontból már teljesen jelentéktelen filmeket készítő Renny Harlin, akinek legutóbbi munkája, a THE CLEANER, még a mozikba se jutott el, Sam Jackson ide vagy oda. A 12 MENET az előzetes alapján egy színtiszta akciófilm, ami biztosan sokak igényeit kielégíti majd, de semmi nem garantálja, hogy 30 milliónál tovább jut a mozis körben.
7. KÉPLET (Know1ng)
REJTÉLYEK SZIGETE, NEXT, VESZÉLYES BANGKOK. Nem csak a főszerepet játszó hajkorona közös ezekben a filmekben, hanem az is, hogy igen rémesen szerepeltek a jegypénztáraknál, ráadásul az újságírók is kritikán alulinak minősítették őket. Folytatja-e a sort a KNOW1NG? Erre jók az esélyek, ugyanakkor a mérsékelt filmkínálat szolgálhat néhány plusz nézővel. A Summit Entertainment tavaly alaposan növelte ázsióját az ALKONYAT sikerével, de persze ez még nem jelenti azt, hogy forgalmazási kvalitásai is megemelkedtek. Alig egy hét és kiderül, helyre tudja-e billenteni Alex Proyas Nicolas Cage renoméját, vagy a színésznek ezentúl már csak A NEMZET ARANYA-folytatásokban lesz érdemes gondolkodnia. A képlet egyelőre azt mutatja, 30-40 milliónál nincs sokkal messzebb az előre tudott világvége. (hazai bemutató: június)
6. AZ UTOLSÓ HÁZ BALRA (The Last House on the Left)
Oh, the horror! Abból sosem elég. Újabb remake-kel gyarapodik a műfaj, ami az idei repertoárban már a negyedik tagot jelenti. A válságos időkben a közönség kellően rá van hangolódva az ilyen filmekre, s mivel mostanra már Jason sem vágja nagyon a fejszéjét senkibe, szabad az út újabb pár tízmillió megszerzésére a januári A TÚLVILÁG SZÜLÖTTÉt is sikerrel levezénylő Universal számára. A producerek között megtalálható Wes Craven neve is, aki ezen a poszton az elmúlt évtizedben csak egy érdemleges projektet dédelgetett, ami a SZIKLÁK SZEME volt. Annak 41 milliós végeredménye benne rejlik AZ UTOLSÓ HÁZ BALRÁban is. (hazai bemutató: június 18.)
5. SPANCSEREK (I Love You, Man)
A 40 ÉVES SZŰZ indította vígjátékfolyam újabb darabját köszönthetjük a DreamWorks produkciójában. Az ismerős arcok ezúttal Paul Rudd, illetve Jason Segel, aki tavaly ilyentájt sikerre vitte a LEPATTINTVÁt. A sajátos történet egy házasodni készülő fickóról (Rudd) szól, aki a tökéletes esküvői tanú keresésére indul. Ezúttal sem a végkifejlet a lényeg, hanem az ahhoz vezető két óra, ami remélhetőleg most sem szűkölködik a jó poénokban. A közönség nagyon egy hullámhosszon van ezekkel az fickókkal, így a már említett 2008-as mű 63 milliója nyugodt szívvel elvárható a SPANCSEREKtől is. (hazai bemutató: április 16.)
4. KETTŐS JÁTÉK (Duplicity)
Clive Owen és Julia Roberts a KÖZELEBB után ismételten együtt játszik, a hangvétel azonban kevésbé drámai, de Tony Gilroytól (aki egyebek mellett AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE, a TÚSZHARC és a MICHAEL CLAYTON szkriptjéért is felelt) azért nem kell matinéra számítani. A vonzó párost olyan kiváló karakterszínészek egészítik ki, mint Tom Wilkinson és Paul Giamatti. Már e díszes társaság megéri a mozijegy árát, amit feltételezhetően sokan gondolnak így, úgyhogy ha nem is jön be a kritikusoknak a Universal kísérlete, akkor is simán megközelítheti a százmillió dollárt ez a sok fordulatot és 100%-os Julia Roberts-tartalmat ígérő kémtörténet. (hazai bemutató: április 30.)
3. A BOSZORKÁNY-HEGY (Race to Witch Mountain)
The Rock leragadt ott, ahová Schwarzenegger csak átmenetileg merészkedett: a családi vígjátékok ingoványos, de kifizetődő talajára. A pankrátorból lett színész a Disneyvel gyümölcsöző kapcsolatot létesített, hiszen 2007 októberében a GYEREKJÁTÉK című komédia 90 millió dollárig vitte, a meglehetősen ismerős, "apára hirtelen rálőcsölt kisgyerek" alapsztori ellenére. A BOSZORKÁNY-HEGY esetében már jóval érdekfeszítőbb a(z amúgy kölcsönzött) téma, de persze a stúdió ismert korlátain belül. Sci-fivel állunk szemben, melyben Johnson egy sofőrt alakít, akit megint megtalál magának két kölök, akik ráadásul a természetfeletti szüleményei, és el kell érniük a címszereplő helyet, nyomukban egy rakás rosszakaróval, főleg Ciarán Hindsszel. A siker garantált, kár több szót vesztegetni rá. (hazai bemutató: március 26.)
2. WATCHMEN - AZ ŐRZŐK (Watchmen)
Bárhonnan is nézzük, ezt a filmet nem 200 milliós nagyságokra szabták. Gondolhattuk ezt a 300-ról is, de a különbség jól érzékelhető: míg Zack Snyder előző munkája széles közönséget meg tudott szólítani történelmi akció/kalandfilm mivoltával (sokak előtt egyúttal képregény-adaptáció minőségét is leplezve), addig Moore és Gibbons gyermekének mozgóképes verziója kifejezetten a képregény-kedvelőkre számíthat. Szerencsés időpontban és körülmények között kerül azonban a mozikba, s ez megnövelte a feléje támasztható várakozásokat. Két igen kevés vonzó újdonságot kínáló hét után több mint 3500 moziban kezdik el vetíteni vélhetően több mint ötezer kópián, így az átlag- és alkalmi mozinéző figyelmét sem kerülheti el. A 300-at nem-igen fogja megközelíteni semmilyen oldalról sem, de az első hétvégén akár 55-65 millió dollár közötti bevételre is számíthatunk, a vége viszont nem ígérkezik többnek 150 milliónál. És ha az észak-amerikai piac bizonytalan, akkor nemzetközileg a film igazi kemény dió. A legtöbb országban egyszerre mutatja be a Paramount, ahogy nálunk is. Hogy mit várhat a UIP? Nos, összehasonlításképp: a V MINT VÉRBOSSZÚ úgy három éve egyedüli premierként is csupán 5400 nézőt érdekelt a fővárosban az első négy napján, míg a szintén Alan Moore-anyagból forgatott A POKOLBÓLra 7500 jegyet adtak el. Egy 15 ezres hétvége már abszolút jó eredmény lenne AZ ŐRZŐK számára, de könnyen lehet, hogy csak fele ennyien érdeklődnek "minden idők legjobb képregénye" iránt. Persze az is, hogy módfelette többen. (hazai bemutató: március 5.)
1. SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN (Monsters vs. Aliens)
A DreamWorks soron következő animációs mozija az első film az eddigiek közül, amely szerepelt az éves előzetes 15-ös válogatottja között. Egyértelmű hát, hogy a legnagyobb bevételre a CÁPAMESE és a SHREK 2 egy-egy rendezőjének közös munkája számíthat márciusban. A SZÖRNYEK AZ ŰRLÉNYEK ELLEN egyúttal a stúdió első három dimenziós bemutatója (és innentől mind ilyen lesz), ami csak növeli az amúgy is komoly érdeklődésre számot tartó produkció lehetőségeit. A márciusi nyitóhétvége-rekord (ami a 300 70 milliójához fűződik) azért háborítatlan marad, de végül a 165 milliós költségvetést meghaladó összeget várhatunk. (hazai bemutató: április 2.)