aeon flux

ready for the action now, danger boy?

review 2008: az év albumai 2008 #3 Zalaba_Ferenc
2009. január 04. 16:02:30

Kategória: 10 komment

2008-ban sokféle zenét hallgattam. Néhány nagyöreg új albumát komoly várakozás előzte meg, hogy aztán csalódja benne. Több olyan előadót is megismertem, akik tavaly nem jöttek ki semmi új dologgal, ám én örülök, hogy végre halhattam őket. Ha egy nemzetet kellene kiemelnem a sok közül, akkor mindenképpen a svédeket választanám. Nem semmi, amit az utóbbi néhány évben művelnek a pop -és elektronikus zenében.


10. Autechre: Quartistice

Én tényleg kezdem megkedvelni ezt a duplalemezet összeállítást. Mióta az utóbbi években Aphex Twin nem jött ki semmi újjal felértékelődnek az ilyen kísérleti jellegű muzsikák. Érdemes többször próbálkozni vele.

9. Coldplay: Viva La Vida or Death and All His Friends
A sokat szídott, egyesek szerint kissé megfáradt Coldplay most új hangzások felé nyitott, ami ugyan nem vonul végig az egész lemezen, de én mindenképp értékelem az igyekezetet. Chris Martin nemrég azt nyilatkozta, hogy az év végéig feloszlik a banda, mert nem akarnak vén faszként is zenélni (!). Ha nem volt beszámítható állapotban, és hülyeségeket beszélt, akkkor ez átmeneti album lehet. Ha pedig igazat szólt, akkkor úgy vonulnak vissza, hogy nem aknázták ki a bennük rejlő lehetőségeket.

8. Plaid: Heaven's Door Soundtrack
A Tekkon Kinkreet után egy újabb filmzene album a Pladtől. Jobb lenne úgy írni róla, hogy már láttam is a filmet, de ez nem jelenti azt, hogy önállóan hallgatva ne állna meg a helyét a lemez. Személy szerint én boldogan venném, ha a Warp több művésze is (pl. Luke Vibert, az ex-warpos Aphex Twin stb.) filmzene írásra* adná a fejét

*A Donkey Punch című filmhez a Warp adott ki nem is rossz válogatás filmzene lemezt.

7. Booka Shade: The Sun and the Neon Light
Kevésbé hisztérikusan seggrázós, mint a Movements, mely albumon tényleg volt pár brilliáns ötlet, a többi dal meg csak úgy lógott a levegőben. A germán formáció most kevesebbet vállal, de a kitűzött célokat maradéktalanul teljesíti. Így lett a The Sun and the Neon Lightból egy easy listeninges lemez, senki ne várjon Darko vagy Night Falls jellegű táncolós zenéket.

6. UNKLE: End Titles... Stories for Film
Ha a Plaid filmzenéje kapcsán az volt az óhajom, hogy milyen jó lenne a Heaven's Doort a zene meghallgatása előtt filmen is látni, akkor az UNKLE új albumánál ezt megfordítanám. Bárcsak film (vagy akár több) készülne ezekből a dalokból. A kifordított IX. szimfónia telitalálat!


5. Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust
Sok mindent nem tudok elmondani az izlandi zsenik legújabb albumáról. Egyszerűen jó újra és újra végighallgatni, annyi pozitív energiával tölt fel.

4. Quivver: Dirty Nails and Vapour Trails
Quivver, polgári nevén John Graham már vagy egy évtizede ott van a pályán, nem is akármilyen munkákkal, de eleddig nem jelentkezett önálló szerzői albummal. A Dirty Nails... könnyed szórakozást nyújtó, ám jól átgondolt, tudatosan a műfajok közz ugráló album. Például a Surin vérbeli house himnusz, míg az azt követ Chasin' a Feelin' d'n'b-re hajazó nóta John Graham énekhangjával. Mert bizony az egézs albumon ő vokálozik.

3. Guy J.: Esperanza
John Digweed legújabb szerzeménye, az izraeli Guy J. nem akármilyen albummal jött ki a Bedrock Recordsnál. A progresszív house-t az évtized közepére teljesen kiment a divatból, de azért még születnek érdekes zenék, bár én nem skatulyáznám be az Esperanzát, mert ez az album jóval több ennél. Egyrészt sokkal vidámabb, mint a temetett műfaj, másrészt ahhoz túlontúl sokszínűbb. Igazi időtálló darab.

2. Lykke Li: Youth Novel
Micsoda debütáló album! Ezek a svédek nagyon tudnak valamit. Lykke Li nem csinált mást, csupán összehozott egy jó poplemezet, ami igen nagyon szó egy olyan világban, amikor már Madonna is Timbaladdal és a Justin Timberlake-kel készítteti az albumát.

1. Sasha: New Emissions of Light and Sound
Alexander Coe, vagyis Sasha 2008-ban nem tétlenkedett. Saját labelje, az EmFire alatt kiadott egy dupla lemezt saját szerzeményeivel, nem akármilyen remixekkel. Végre összehozta az Invol2vert, valamint filmzenét hegesztett egy eddig kiadatlan szörfös filmhez. Hangzásvilágban leginkább Sasha első albumához, az Airdrawndaggerhez hasonlít, tehát bekategorizálhatatlan. Sasha egy-egy buliján biztos más zenéket hallasz (én azért imádtam Sasha augusztus 19-i fellépését a Városligeti-tónál).

Címkék

top 2008 top zene dick laurent

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr244536175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_13025 2009.01.04. 19:51:25

UNKLE megint, azt hiszem egyedül maradtam azzal hogy gyenge a lemez

Ismeretlen_1068 2009.01.04. 19:54:39

vki mintha már pedzegette volna korábban. dick: most őszintén, te meg szoktad hallgatni az autechre új albumait? úgy értem, többször? :)

Ismeretlen_9654 2009.01.04. 20:11:42

human: mindenképp jobb, mint az előző. azon összesen két dal tetszett nagyon. ae: a kedves bátyámtól múltkor kaptam is érte az osztást rendesen. :)

FlasH · http://myyouth.blog.hu 2009.01.04. 21:54:08

human: jelentem szerintem is, meg kb az összes kritikus szerint. nekem egyik listátok sem tetszett.

Ismeretlen_9654 2009.01.04. 22:56:15

nem vagyunk egyformák. :) neked egyébként melyek voltak a kedvenc zenéid?, hátha valamit kihagytam.

FlasH 2009.01.04. 23:05:51

hát nem :) bár sigur róst kezdem megkedvelni, s a coldplay sem volt rossz. nem szeretek így linkelni, de ha már kérdezted: http://halfpecssquad.blog.hu/2008/12/27/2008_legjobb_10_albuma

Ismeretlen_9654 2009.01.05. 00:45:07

a nick cave és a portishead tavaly sokat hallgató albumok voltak. aztán van, ami nem hallottam, de igyekszem pótolni.

Ismeretlen_1068 2009.01.05. 08:12:52

vampire weekend, brrr.

Ismeretlen_61802 2009.01.05. 17:30:00

Én azért betenném a top10be nin-től a slipet. tény hogy nem rezzo legjobb munkája, de azért a viva la vidát űberli. most lehet hogy kapok a fejemre :)

Ismeretlen_9654 2009.01.11. 19:33:02

nem rossz, de nem tűnik kerek, egész albumnak.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása