a világháló magyar szeglete hamarosan tele lesz beszámolókkal, hisz összejött egy arénányi ember - chris martin szerint 22.000: mind buzi természetesen, hogy letudjam a kötelező poént -, s feltételezhetően olyan élménnyal távoztak, melyet érdemes elmesélni. a coldplay az a típusú zenekar, amely mindent kitesz a kirakatba, keményen izmozik azért, hogy számaik mindenkihez elérjenek, és még a "kísérletezgetés" mögött is mértani precizitás rejtőzik.  mondhatni, profi u2 impresszáriók, de munkájuknak meg is van a gyümölcse: jelenleg aligha létezik náluk népszerűbb zenekar albionon innen és túl (ez itt a vitatkozás helye).

a fenti hitvallás a koncerten is meglátszik: lazának, néhol esetlegesnek tűnik (gyors összebújás, "hangolás" az egyik szám előtt, jaj, valami gerjed, most mi lesz?), mégis másodpercre kimunkált élvezet-gépezet, melyet még a legfinnyásabb koncertboncolgatók (jelen!) is csont nélkül bevesznek.

lézershow, színes ballonok, vetítés ide meg oda, meg mindenhová, sok-sok ezer uv-reagáns pillangó-konfetti (ó, a giccs, a giccs!) és mennyei hangzás: egy része természetesen "magnóról" megy, de a fiúk teszik a dolgukat, zenélnek és nem hibáznak - ha mégis, azzal is csak azt jelzik, hogy igen, itt vagyunk, nektek írtuk, nektek játszuk. martin hangjának szűkös korlátait feszegeti, még a szokásosnál is haloványabb (meg van fázva? - kérdi zsé; szerintem csak ennyit tud), de hát nem is a közhelyes dalszövegek kiéneklésén van a hangsúly, hanem az óbégatáson, amelybe a közönség is besegít és még hazafelé menet is azt visszhangozza.

110 percnyi makulátlan munka: a banda kétszer is elhagyja a nagyszínpadot, hogy előbb egy kisebb kifutón, később pedig az ülőhelyek között felállított miniatűr pódiumon zenélgessen - az előbbin diszkós medleyt, az utóbbin akusztikus örömködést. mindenki imádja őket. én sem sajnálom tőlük a hozsonnát.

számcímeket direkt nem írok, hisz a nóták számomra nehezen disztingválhatók (azért ha lesz tracklist, kirakom), de a coldplay, mint zenekar, mint jelenség, mint brand már annál inkább.