A Death Note az a fajta anime-sorozat, aminél már az első részeknél érezheted, hogy most végre valami újszerűbe kóstoltál: a sötét ambíciókkal rendelkező főhős, a szokatlan „kamera-kezelés”, a zene… mind-mind pikáns szórakozást ígérnek és szerencsére a további részek sem hagynak cserben.
Mondhatni, ez a széria sikerre volt ítélve. Már az alapokat adó manga is jókora rajongótáborral bírt és az élő-szereplős változat már azelőtt elkészült hozzá, hogy a Death Note-ból a 2006-os év anime-szenzációja válhatott volna.
Az alapvetés pedig nincs túlkomplikálva: Yagami Light, a kitűnő tanuló egy nap bűvös könyvre akad, amibe ha valakinek beírják a nevét az perceken belül elhalálozik. Tízből kilenc diák nyilván tréfának vélné az egészet, míg a maradék egy próba gyanánt belefirkantaná a matektanár és az iskola-igazgató nevét. Light azonban nem egy szokványos fiatal: úgy érzi felsőbb hatalmak akarták, hogy ez a kezére jusson. S úgy dönt igazságot tesz a világban azzal, hogy minden bűnöst a túlvilágra küld.
A sorozat legfőbb erénye, ahogy részről-részre építi fel a maga kis világát. Míg az elején csak a ’jópofa’ alapsztori fogja meg a nézőt, az epizódok előrehaladtával egyre inkább magával ránt a történet sodrása. A történeti csavarok lassacskán egymás kezébe adják a kilincset: nem is baj, ha valamelyik fordulatot előre sejted, mert úgy is jön tiz perc múlva egy olyan, ami mentálisan pofán csap. És a csúcspontnál helyet kap pár adrenalin-bombaként funkcionáló akciójelenet is.
Az egyetlen hibája, hogy ez a bizonyos csúcspont valamivel a széria befejezése előtt következik be. Épp ezért az utolsó részek inkább tűnnek holmi utózöngének, ahol a szereplők már csak halovány árnyékai korábbi önmaguknak. Kár érte, de még a keserű utóíz ellenére is az elmúlt évek egyik legjobb anime-sorozata. Tessék csak bátran próbálkozni vele!