aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bevétel 7/11/16-18: jolie joker Takács Máté
2007. november 18. 20:57:30

Kategória: 6 komment

Hogy mekkora szerepe volt a speciálisan animált Angelina Jolie fedetlenségének (ami nekem valahogy a Lara Croftról készült pucér-kacér fanartokat juttatja eszembe) a Beowulf 27,5 millió dolláros nyitányában, azt felmérni nem lehet, de annyi biztos, hogy azért erre is építettek a reklámkampány megtervezői. Az pedig kiemelt fontosságú egy 150 milliós büdzséjű produktukmnál. Nagy a távolság a két számadat között, de az igazság az, 30 milliónál sokkal többet nem is vártak az elemzők Robert Zemeckis második motion capture-bevetésétől. A Polar Express annak idején hasonló kezdés és költségvetés után meg sem állt a még úgy is csalódásnak kiáltott 170 millióig, igaz, a célközönség teljesen eltér a két film esetében. A Beowulf azonban nem mindennapi moziélményt kínál, s ebben mindenki egyetért, aki a filmről hivatalosan szólt, főleg a 3D-s változata (ami nálunk majd a Palace Westendben lesz látható), így bízhatunk benne, hogy nem mond csődöt idejekorán. Az azonos című elbeszélő költeményt itt-ott szabad jelleggel megjelenítő Paramount-Warner kollaboráció a Rotten Tomatoes-on 71%-os, "certified fresh" értékelést érdemelt ki, na, nem mintha ez a faktor számítana manapság, de bízzunk benne, hogy nem áll meg az amúgy objektív 75-85 milliónál.

surFace

Az utóbbi hetekben százszámra érkeztek az ifjúságot megszólító produkciók, s most is bizony a leggyorsabbé volt a győzelem: a Fred Claus után a Mr. Magorium's Wonder Emporiumnak sem sikerült számottevően elszívni a Bee Movie közönségéből. A Felforgatókönyv írója, Zach Helm írta-rendezte a Foxnak a filmet, Dustin Hoffman és Natalie Portman főszereplésével, s noha ez nem rossz társítások sora, a végeredmény a jelek szerint nem csak családok számára kevéssé vonzónak, de kifejezetten jónak sem bizonyult; 9,6 milliós startjával (több, mint 3000 moziban) csak az ötödik helyet tudta megszerezni. A mágikus játékbolt egy hónappal később talán - biztos - többre lett volna képes, de most egyértelműen elvérzett, s a jövő heti Disney-Bűbáj minden bizonnyal csak újabb döfés lesz számára. Ha 30 millióig viszi, legalább az említettek fényében helytállt.

Mike Newell elég erőteljesen cseréli a műfajokat, de ezúttal valamin nem változtatott két rendezése között: az éppen két éve debütált Tűz Serlege után újfent könyvadaptációval jelentkezett, aminek viszont értékeit többen elismerik. A Szerelem a kolera idején azonban nem váltotta meg a filmvilágot semmilyen tekintetben: a projektben rejlő lehetőségek ellenére a kritikák maximum közepesnek nevezhetők, a New Line hirtelen döntése pedig, miszerint szélesen indítják a filmet, rossz választásnak bizonyult. 852 teátrumból csupán 1,9 millió dollár folyt be a kasszákba, ami 2,200 dolláros átlagot jelent. Az ötmillió sem tűnik abszolút biztosnak végcélként.

Az American Gangster harmadik hétvégéjét zárva meghódította a százmilliót, vagyis visszahozta produkciós költségeit. A Mézengúz ezúttal azért masszívabban lépett vissza, mint egy hete, de 93 millióját még messze röpítheti.

TOP 10, 07/11/16-18 (aktuális hétvége/összesen)
1. Beowulf ($27.5M/$27.5M)
2. Bee Move ($14.0M/$93.6M)
3. American Gangster ($12.9M/$100.7M)
4. Fred Claus ($11.9M/$35.7M)
5. Mr. Magorium's Wonder Emporium ($9.6M/$9.6M)
6. Dan in Real Life ($4.3M/$36.9M)
7. No Country for Old Men ($3.1M/$4.9M)
8. Lions for Lambs ($2.9M/$11.6M)
9. Saw IV ($2.2M/$61.8M)
10. Love in the Time of Cholera ($1.9M/$1.9M)

Címkék

box office angelina jolie beowulf

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr524534881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_41270 2007.11.18. 21:24:22

infoim szerint a Felforgatókönyvet Zach Helm csak írta és Marc Forster rendezte....

Ismeretlen_82723 2007.11.18. 21:28:17

Igen, összekavartam a dolgot. Kösz az észrevételt.

Ismeretlen_1068 2007.11.19. 00:52:06

föld hívja zemeckist, zemeckis jelentkezz! jó lenne, ha végre lejönnnél a cgi nevezetű drogról, mert ezek az emberre kísértetiesen hasonlító zombik felörlik a tehetséged. a bewoulfot még megnézzük, de a christmas carolt már nem hiszem...

p 2007.11.19. 16:24:31

Méghogy nem nézed meg a Christmas carolt... Sztem BD-n is meglesz, ha szép a képe :-))

Ismeretlen_1068 2007.11.19. 18:10:30

szerencsére ez a "képvarázs" azért elmúlik egy 4-5 megjelenés után, s onnantól kezdve csak jó filmeket veszek... remélem. :)

u 2007.11.19. 19:51:08

A DVD képvarázsa is elmúlt... 8 év után, a BD-vel :-)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása