anno a half-life volt az első olyan fps, amely olyan történettel bírt, ami valamilyen szinten is számított. sztori-központú shooterekből azóta érkezett már jó pár, s a the darkness-szel olyan szinthez érkeztünk, ahol az akció tulajdonképpen másodlagos a cselekménnyel szemben, s ezzel elég nagy kockázatot vállalt a programot fejlesztő 2K csapata, ugyanis egy átlagos játékos simán rásütheti játékukra az unalom bélyegét, lévén van úgy, hogy két akciójelenet között 3-5 perceket is császkálnod kell, hogy infomorzsákat gyűjts a történet jövőjével és karaktered múltjával kapcsolatban.

a the darkness egy alig tíz éves képregény adaptációja, amelyben a maffia egyik forróvérű tagja, jackie 21 éves korában egyszer csak arra eszmél, hogy valami szörnyűséges örökséget hordoz ereiben, amely egyre inkább elhatalmasodik rajta. a sötétség első jelenés gyanánt gyilkos csápok, fogazott angolnafejek, a semmiből megjelenő vicces, de könyörtelen gremlinek és mindent felemésztő fekete lyukak formájában tart vérengzést a jackie-t eláruló bandatagok között. ez így talán furának tűnhet, de hidd el, mikor ezek a cuccok először manifesztálódtak körülöttem, majd kiugrottam a székemből.

pedig a játék maga nem túlzottan megy rá a parafaktor kiaknázásra: nyomasztó, impresszinosita ecsetvonásokkal mázolt hátterekkel, furcsa, de mindvégig emberszerű karakterekkel teremt nyugtalanító hangulatot, melyet a ps3 történetének legjobb szinkrongárdája (lauren ambrose - six feet under, mike starr, kirk baltz, stb.), a teljesen interaktív környezet és a néha már-már fotorealisztikus grafika fűszerez. a leges-legjobb hangulatfokozó elem mégis mike patton a sötétség szerepében, aki földöntúli hangján terelget a végzeted felé, amíg szembe nem szállsz vele...

brooklyn bűnnel, mocsokkal, ugyanakkor reménnyel teli valóságával szemben a sötétség szürreális birodalma - náci zombikkal, frankenstein teremtményeit idéző angolokkal és gótikusan túlvezérelt dimenziókkal - teremt széditő kontrasztot; ebben a világban még jackie cinikus megjegyzései is kikopnak. a játék rpg-elemeket is hordoz magában, ugyanis az áldozatiad szívét összegyűjtve (cafatolós nagyon) tuningolhatod a "the darkness level"-t, s ezzel együtt a sötétség egyre több tulajdonságát tudod kihasználni, ami hosszú távon az árnyékban maradva működik, tehát arra is ügyelned kell, hogy a körülötted lévő fényeket ilyen vagy olyan módon kiiktasd.

bár az összekötő elemeket át lehet ugrálni, a mászkálást így sem lehet elkerülni, tehát a játéknak csak akkor van esélye, ha türelemmel adózol a történetének is: én így tettem, megértettem, megszerettem a karaktereket, s valahol félúton váratlan dolog történt - mikor az egyik non-player karaktert a szemem láttára ölték meg, könnybe lábadt a szemem.

a the darkness lehetne a tökéletes interaktív fps, amely szokatlan játékmenettel bír (az egyik főgonoszt meglehetősen egyedülálló módon lehet csak legyőzni, ugye mage?), kár, hogy az ellenfelek AI-je hagy kívánnivalót maga után, és a megfejtésre váró rejtélyek sora nagyon hamar kikopik, a játék pedig nem kényszerít rá arra, hogy a sötétség valamennyi szolgáját kihasználd, pedig jó lett volna, ha a készítők nem csupán a történet, hanem a játékmenet szempontjából is elvárnak némi beleérző képességet.