morirse en domingo / vasárnapi hulla (2006). alapvetően celebspottingként indult ez a mozizás, mivel a mexikói daniel gruener filmjét az urániában honfitársa, guillermo del toro konferálta fel, aki már egy ideje itt tartózkodik magyarországon hellboy 2 ügyben. guillermo édes figura, rövid beszámolójában legalább három utalást tett a hasára (szerinte az fogja a sírba vinni), aztán felhívta gruenert is a színpadra, aki amolyan mexikói terrence malickként funkcionál, s tízévente forgat egy filmet, szinte kizárólag a halálról.

hírességek ide vagy oda, a film simán megérte a ráfordított bő két órát. a mocskos körmöket, a húgyszínű (és feltételzhetően -ízű) söröket és az utcán baszó kutyákat elnézve az amores perros ugrik be, erre az érzésre erősen rásegít a több szálas cselekmény, amely szerencsére nagyon hamar összefonódik, s egyfajta abszurd weekend at bernies kerekedik belőle: a fiatal főhős ugyanis egy hullát rejteget, méghozzá a saját nagybácsijáét, akit a boncasztalról szöktetett meg, miután a hamvasztással megbízott temetkezési vállalkozó simán eladta azt a feketepiacon. a büszke családfő nem tudhat az incidensről, mivel a srác simán azt füllentette, hogy ott volt, mikor a krematóriumban megnyomták az "on" gombot. a helyzet akkor kezd el bonyolódni, mikor külső nyomásra a temetkezési tulajnak is vissza kéne szerválnia a néhait.

apró hazugságok nagy kalandokhoz és rengeteg morbid poénhoz vezetnek, miközben a háttérben lerántják a szomorú leplet a szervezett szervkereskedelemről is, amelyben mexikó világelső. a viccek itt-ott azért erősen megfekszik a gyomrot (szüzesség elvesztése egy koporsóban? hamvasztott kutyával és téglaporral töltött urna?), de még ennél is émelyítőbb a kissé hisztérikusra sikeredett utolsó harmad, amelyben azért még így is akadnak sötéten tündöklő pillanatok ahhoz, hogy az ember elégedetten, ám nem túl éhesen jöjjön ki a moziból.