perfume: the story of a murderer (2006). kicsit bajban vagyok. egyrészről a perfume az utóbbi évek legeredetibb sorozatgyilkos-mozija: a bárányok hallgatnak óta a legemlékezetesebb pszichopatával és olyan lebilincselő cselekménnyel bír, hogy a közel két és fél órás játékidő 90 percnek tűnik csupán. a xviii. századi mocskos párizsba született grenouille emberfeletti szaglóérzékkel bír: nincs olyan szag, amit ne ismerne fel kilométerekről, s idővel rögeszméjévé válik, hogy megtalálja a tökéletes illatot, illetve az ezekből kikeverhető parfümöt: s mi másnak lenne perfekt illata, mint a zsenge fiatal női testnek..?

grenouille nem tesz különbséget bűz és illat, kellemes és kellemetlen aroma között, mint ahogy erkölcsi aggályokkal sem bír: előtte nem létezik sem rossz, sem jó. figurája ezért ellenszenv helyett inkább kíváncsiságot vált ki a nézőből - hogy lehet valaki kívülálló egy túlnépesedett világban: lelki arisztokrata a mocsokban - , mint ahogy a film is úgy tud lebilincselő lenni, hogy akár egy pillanatig is félelmetes lenne. kitűnő korrajz, mi több "szagrajz" jellemzi tom tykwer (heaven, lola rennt) filmjét: az ember szájtáti, mi több :) "orrcimpatáti" módban falja a képeket, de a szereplőkre se lehet panasz: dustin hoffman egyfajta parfümkészítő salierit alakít, aki kitanítja a fiatal grenouille-t, míg alan rickman egy a lányát féltő nemesember szerepében remekel, mintha világéletében parokát hordott volna. azonban mindkettőjüket háttérbe szorítja a grenouille-t alakító ben whishaw, a fiatal brit színpadi színész, aki a fél-autista szerep minden rezdülését érzi.

a naturalista részletességgel bemutatott kort tykwer fekete humorral és misztikummal árnyalja (a filmben a parfümgyártás nem egyszerűen művészetté, hanem már-már varázslássá minősül), a kényes, ám lenyűgöző egyensúly csak a film végén borul meg, amely bővelkedik a pasolini-t lehagyó túlzásokban, a megemésztéséhez tényleg gyomor kell.

másrészt a film nem több, mint süskind megfilmesíthetetlen tartott regényének szolgai adaptációja: legalábbis nézőtársaim szerint, akik - velem ellentétben - olvasták a könyvet, s a mozgóképes változatból hiányolták a film valódi lelkét, grenouille tragédiájának és mániákus küldetéstudatának lényegét: hogy a fiú legnagyobb parája az, hogy mindennek van szaga, csak neki nincs.

mint említetettem, én nem olvastam a regényt, így a film nálam.