szókátrány.
a man for all season (1966). a szilárd elveket valló mórusz tamás tragikus sorsát feldolgozó 6 oscar-díjat nyert alkotás napjainkban biztos nem keltene akkora feltűnést, mint 40 évvel ezelőtt, hisz többnyire hiányzik belőle a nagymellényű drámák kötelező eszközkészlete: nincsenek kifakadások és kirohanások, nem szól könnyfacsaró zene, nem manipulálnak hatásvadász beállításokkal, s soha senki nem könyörög kegyelemért. paul scofield alakítása mégis időtálló (nomen est omen), még ha konzervatív eszményképe az évek során talán kissé meg is fakult.
bin-jip (2004). az érdekes alapszituáció - egy fiú betör mindenhová, de csak azért, hogy legyen fedél a feje fölött, hálából megjavítja az elromlott háztartási eszközöket - és a szavak nélkül felvázolt szerelmi szál lmagával ragadó, de nem képes kitartani a film végéig. a produkció utolsó harmadában kim-ki duk új irányt vesz, figyelmem pedig elkalandozik... a légies lezárás viszont észbontó.
qian li zou dan qi (2005). két wuxiát követően zhang yimou visszakanyarodott a hagyományos értékeket hangoztató családi drámákhoz, melyeknek alapvető hírnevét köszönheti. a thousand miles roadmovie (már megint nomen est omen), de egyúttal belső utazás is akar lenni, melyet a mogorva (persze, hisz japán!) hős szájbarágós narrációja még azoknak is nyilvánvalóvá tesz, akik azt várják, mikor kezdenek el repkedni a hősök... az elcsépelt paneleket egymásra pakoló film még egy vénember+kisgyerek féle szálat is bevet, amely 20 perc alatt eljut a nemszeretem-gyűlölettől a sírva-fut-a-távolodó-kocsi-után giccsig. rémesen béna fércmunka, zhang yimoutól különösen megbocsáthatatlan.
the black dahlia (2006). varró attila javaslatára megpróbáltam olyan szemmel nézni, mintha nem gondolták volna komolyan. valószínűleg de palma tényleg nem vette komolyan a munkát, hisz a tőle megszokott, mi több: elvárt suspense maximálisan hiányzik a filmből. a dahlia hűvös távolságtartással vezeti fel a (megtörtént eseten alapuló) szörnyű gyilkosság utáni nyomozást, amelybe a két bokszolóból lett detektív (aaron eckhart és josh hartnett) olyan szinten elmerül, hogy saját lelki épségük is veszélybe kerül. a csúnyácska hilary swank és a tehénke scarlett johansson egyaránt feszeng a femme fatale bőrében, így aztán james ellroy legjobb és legerőteljesebb regénye a vásznon szürke masszává esik össze, amelybe egyedül az áldozatot alakító mia kirshner ártatlan bája visz némi szint. ebben az a vicc, hogy az összes jelenete fekete-fehér...
a scanner darkly (2006). philip k. dick kultikus regényét eddig senki sem merte kezelésbe venni, hisz a 90% paranoiából és 10% sci-fiből álló mű sehogyse működött volna a vásznon: a folyamatosan cserélődő álarcot alkotó "maszkafanderről" nem is beszélve. a kísérletezgető richard linklater azonban kiváló érzékkel és ötlettel esett neki a műnek: a waking life című gondolatébresztő száraz-pikareszkjében debütált animációs technikát eresztette rá a drogparanoia pokoli prezentációjára. a végeredmény lehetett volna köldöknéző művészmarhaság, ám a remek szereplőknek, a film csípős humorának, likvid dialógusainak és szájtáti látványvilágának hála lebilincselő mű született, melynek befejezése egyszerűen mesteri. az év egyik legjobb filmje.