munkamorál. a magyar munkatempót és -kedvet állandóan kritizálják: mi állandóan sumákolunk, húzzuk az időt, s még a lapáttámasztós semmibe révedésnek is nagyobb az opportunity costja, mint a társadalom szekerének előregörgetése. bezzeg az amerikiak! ők 1 óra alatt eltűntetik a kátyút, és külföldről vásárolt mérnökökkel már a regenerálódó kátrány prototípusán dolgoznak. persze, szigorúan reggel 9-től délután 5-ig. vajh mit szólna az amerikai szakszervezet, ha látná azt, amit én láttam tegnap este (ma hajnalban) hazafelé menet régi jó városomban? épül egy kis tesco a városközpontban, mert úgy tűnik, a városnak szüksége van még egy tescóra. a mozink és a kulturházunk a szemünk láttára rohad szét, de vásárolni mindig is jobban szerettünk, mint művelődni. de nem ide akartam kilyukadni: tegnap éjfél és 1 óra között elbattyogtam az épülő minitesco mellett, s látom, hogy odabent szorgos munkások polírozzák kézi herkentyűkkel a betonalapzatra lefektetett fémpadlót (a négykerekes, kormányos, automata izébizé ugyanis túl hangos lett volna e késői órában). következő lépés talán a fogkefe lesz.

egy éjjel-nappal nyitvatartó benzinkút mellett vitt tovább az utam (természetesen az autómosó is nyitva volt, két fős személyzete egymást támasztotta a bejáratnál), majd egy nem rég felhúzott épülethez érve farkasszemet néztem egy villanyszerelővel, aki a hamarosan nyitó CIB bank előterében matatott valamit. gondolom, egész nap az ásót támasztotta, ezért vacakolt hajnalok hajnalán a színes drótjaival.

annak idején, mikor még ingben és nyakkendőben jártam a munkahelyemre, ahol felelősségtelejs munkát végeztem (szigorúan reggel 7-től délután 3-ig), nos, akkoriban volt úgy, hogy hajnali egykor még az irodában rohadtunk, s a 2500-ik DM-levelet borítékoltuk, miután egész nap arra vártunk, hogy a főnökünk végre jóvá hagyja a borítékolni valót. természeetsen közben az ásónkat támasztottuk.