a bittersweet life (2005). kim ji-woon (a tale of two sisters) új filmjét úgy előlegezték meg, hogy ez lesz az a mozi, amely majd jól odaszab az oldboy-nak. nem tett ilyesmit. sőt, még csak a közelében se legelészhet, ott a helye a mezei tehenek között. egy morózus verőlegény azt a feladatot kapja a maffiafőnöktől, hogy figyelje a boss szeretőjét, mert a boss arra gyanakszik, hogy a csaj megcsalja. igen, jól sejtitek: emberünk annyira komolyan veszi a megfigyelést, hogy maga is belezúg a szende kis tucatlánykába, aztán persze ellentmond a főnöknek, mire az megpróbálja kinyiratni, de elszerencsétlenkedi, s jöhet a bosszú. a JSA-ból és a 3-ironból ismerős lee byung-hun annyira minimálisra veszi a főszereplő manírjait, hogy a nézőt teljesen megfosztja az átélés élményétől. itt van ez a fazon, megy erre, megy arra, néha megver egy-két embert, aztán őt is megverik, aztán nagyon sok embert megver. ha már a sztori közhelyes, akkor legalább a szereplőkkel lehetne picit azonosulni, de ők minden egyes feltett kérdésre hosszú hatásszünettel felelnek. köszönjük szépen, menjenek tovább. a film első órája csigalassúsággal vánszorog, tension-building helyett inkább ülep-pressuring zajlik, aztán a második órában előkerülnek a különböző emberölési módszerek, melyek látványosak és explicitek, ahogy azt egy koreai mozitól elvárnánk, de ahogy george lucas mondta, egy speciális effektus csak speciális effektus marad, ha nincs mögötte sztori.