aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: tükörország Takács Máté
2016. május 29. 17:55:00

Kategória: film 10 komment

Megfáradt filmszériák új epizódjai lepték el az amerikai mozikat a Memorial Day hétvégéjén. Az X-Men: Apokalipszis a franchise alsó felébe jelentkezett nyitóhétvégét (és várhatóan végösszeget is) illetően, míg az Alice Tükörországban töredékét hozta csupán az első rész startjának.

x_men_apocalypse_kiskep.jpg

> új filmek
A 2000-ben indult X-Men-sorozat mondhatni kétszer érte el csúcspontját, ám sajnos második nekifutásra nem az ideális alkalommal. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai magasra törése két évvel ezelőtt annak volt köszönhető, hogy vegyítette a régi és az új sorozat figuráit, s ehhez a trükkhöz az X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse; hazai bemutató: már a mozikban) nem tudott mivel felérni, hiszen mezei folytatása csupán a McAvoy-Fassbender fémjelezte vonulatnak, aminek, ugye, első része volt az egyik leggyengébben teljesítő X-produkció. A Fox több mint 4000 mozit és 178 millió dollárt szentelt ennek a zárónak, de nyilván nem utolsónak szánt epizódnak, amit sajnos hazájában nem fog bevételként viszont látni. 65 millió dollár gyűlt most össze, ami alapján 170 milliónál sokkal többet nem tartogat az amerikai piac. Pár év, és jöhet megint a kezdet, még fiatalabbakkal.

Az Alice Csodaországban nagy meglepetést okozott 2010 márciusában több mint 110 millió dolláros nyitányával, és talán majdnem akkora most az Alice Tükörországban (Alice Through the Looking Glass; hazai bemutató: június 2.) 28 milliós rajtolása. A Disney nyilván nem kalkulált újabb 300 milliókkal meg milliárdokkal, ugyanakkor fennállásuk egyik legsikeresebb bemutatójának 170 milliót kóstáló folytatásáról van szó, tehát biztosan megérzi majd a negyedéves bevétel ezt a kelleténél nagyobb blamát. A bökkenők világosak: az első rész túl rég volt, az akkor még friss 3D ezt most nem pörgethette fel, s Johnny Depp is még a csúcson volt hat éve, vagy legalábbis magasabb fokon. Ha még a folytatás saját gyengélkedéseit is figyelembe vesszük, például hogy semmivel nem tudta disztingválni magát az első résztől (pedig itt most az lett volna célravezető), s érdemi történetet, tétet se nagyon szellőztetett meg, akkor érthetőbbé válik az érdektelenség. Teljesen érthetővé nem: elvégre a Csodaországban egyetlen hétvége alatt többet hozott, mint ez valaha fog!

> korábbi filmek
A korábbi filmek jelentősen veszítettek erejükből. Az Angry Birds - A film még jó lehet százmillióra 50% feletti zuhanásától függetlenül, a Rossz szomszédság 2. ellenben 10 nap után is nagyon távol van az első rész nyitányától. Az Amerika Kapitány: Polgárháború közben 2016 legnagyobb bevételt elérő bemutatójává lépett elő, de felezéseit képtelen felfüggesztetni.

> végszó & ami jön
Tavaly a Holnapolisz és a Poltergeist - Kopogó szellem volt hivatott a kiemelt hétvégét sikerre vinni; idén jobbnak tűnt a felhozatal, ám az eredmények sok ünneplésre nem adnak okot, és ez egész májusra érvényes. A gyengélkedésnek talán majd a Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból vet véget (de inkább nem fog), s jön még a Mielőtt megismertelek és a Popstar: Never Stop Never Stopping is.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  X-Men: Apokalipszis
$65.0m $65.0m $178m
2 ú  Alice Tükörországban
$28.1m $28.1m $170m
3 1  Angry Birds - A film
$18.7m $66.4m $73m
4 2  Amerika Kapitány: Polgárháború
$15.1m $372.6m $250m
5 3  Rossz szomszédság 2.
$9.1m $38.3m $35m
6 5  A dzsungel könyve
$7.0m $338.5m $175m
7 4  Rendes fickók
$6.4m $21.7m $50m
8 6  Pénzes cápa
$4.3m $33.9m $27m
9 7  Love & Friendship
$2.5m $3.5m $3m
10 8  Zootropolis - Állati nagy balhé
$0.8m $335.9m $150m

 

 

Címkék

fox disney box office sequel x men alice in wonderland x-men

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr308756480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NorthopViggo 2016.05.29. 18:25:03

Ezek mondjuk még nem végleges becslések...boxoffice-on is még csak most fogják közzé tenni a vasárnapi update-et. De ha a végső számok is ilyen alacsonyak lesznek, az csak jót jelenthet. Nem árt, ha néha Hollywood nem jut messzire bőrlehúzással meg rétestésztázással...

tjunior 2016.05.29. 19:55:09

@NorthopViggo: pár millió plusz vagy mínusz a lényegen nem változtat

NorthopViggo 2016.05.29. 20:00:27

@tjunior: jó, most nem változtat, de pl. egy éve a Jurassic World premierjekor igenis szamított.

De amúgy azóta kint vannak a boxoffice-on is a becslések, és pont ugyanezek. Akkor most vagy az ottaniak használják az itteni számokat, vagy az itteni szerkesztőség a jövőbe lát :)

misafeco 2016.05.29. 20:47:39

@NorthopViggo: A Jurassic Worldöt se hibázták el nagyon relatíve. 200 millió felett az a pár millió alig számít %-osan.

NorthopViggo 2016.05.29. 20:56:40

@misafeco: azért számított, hogy beelőzi-e az Avengerst.

tjunior 2016.05.29. 21:04:20

@NorthopViggo: itt viszont ez lényegtelen, az X-men így is úgy is csalódás az alice meg bukás

NorthopViggo 2016.05.29. 21:22:35

@tjunior: mondjuk az X-men csalódását szerintem bárki megmondta volna előre. Semmi hype nem volt. Az Alice is várható volt, de a Disney ellen azért már kevesebben fogadnak ma.

TomPowell25 2016.05.29. 21:38:27

@NorthopViggo: az X-Men alapból nem kedvez annyira a fanbase-nek, mint az MCU filmjei, vagy Batman és Superman, arról nem is beszélve, hogy május van, de ez már a 4. képregény film az idén. Vagyis ennek tetejébe a nézők telítődtek a műfajjal, és cserébe még a fogadtatás sem túl pozitív.

NorthopViggo 2016.05.29. 22:19:50

@TomPowell25: szerintem a telítettség annyira nem faktor. 2014-ben egy Amazing SP2 és CA2 után is vevők voltak az emberek a Days of Future Past-ra. Szimplán csak rossz film lett, és ez előre látszott.

TomPowell25 2016.05.29. 22:47:02

@NorthopViggo: meglátásom szerint ez lényegesen összetettebb. A Pókembert temette mindenki előre, amely az Apokalipszishez hasonlatosan szintén megosztó lett. A rossztól messze van (habár kinek mi), ennek a filmnek nem a prekoncepciók tettek be, legalábbis nem azok elsősorban. Ha a film jól is sikerül, akkor is legfeljebb 80 millió felett keres. Idén volt már egy konvekciókkal szembemenő Deapool, valamint két grandiózus szuperhősmeccs, amelyek már alapból olyat ígértek az átlagnézőnek, hogy azt moziban kellett látni, ezzel szemben az Apokalipszis semmi hasonlót nem tudott ígérni, csak a szokásos világpusztítást.
2014-ben egy már alapból megosztó Pókembernek a folytatásával és egy ígéretes, az előd könnyedségével szembemenő, a Bosszúállók sikerét meglovagló Amerika Kapitánnyal kellett versenybe szállnia Az eljövendő múlt napjainak, amely kuriózuma az volt, hogy két generációnyi szereplőgárdát terelt egy légtérbe, ergo sokkalta nézőcsalogatóbb volt. És akkor még ott van az a bizonyos rajongás: egy szókimondó Deadpool, egy egymással bunyózó Batman és Superman, vagy a hajba kapó Vasemberék könnyebben definiálhatók és eladhatók, mint az identitásukat kereső, drámázó mutánsok. A BvS-en is látszott, hogy rossz lett (szerintem inkább közepes, de ez most mellékes), mégis tejelt, igaz, nem úgy, ahogy azt a Warner elvárta volna, de még így is nyereséges lett. És akkor még szóba sem jöttek az egyéb blockbuster aspiránsok, amelyek folyamatosan egymás lábát tapossák. Az idei másik 3 versenyzőre volt alkalmuk rápihenni, erre nem és csak most érkeztünk el a film minőségéhez, amely van akinek a torkán akad (okkal), és van akinek nem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása