aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: hídavatás Takács Máté
2015. november 30. 18:45:00

Kategória: film Szólj hozzá!

A Kémek hídja meglepően jól nyitott idehaza, ám a legnagyobb erőfeszítés is csak a második helyig juttatta, mert ezúttal is Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész) uralja a listát, és továbbra is jobban áll közvetlen elődjénél. A további két premier együttesen sem érte el a négyezer nézőt: A szüfrazsett A tengernélt is alulmúlta, Az éjszakám a nappalod pedig régóta a legpocsékabb hazai számokat produkálta.

bridge_of_spies_kiskep.jpg

> új filmek
Steven Spielberg és Tom Hanks legsikeresebb közös vállalkozása nálunk is a Ryan közlegény megmentése; a feliratos dráma tehát jobban muzsikált a két szinkronizált (drámai) vígjátéknál, s most a szinkronizált dráma is megmérettetett. Ha már nem tudtok követni, akkor legyen elég annyi, hogy a Kémek hídját 29.498-an látták az elmúlt négy nap során, ami bizony kétszer annyi, mint amennyi még elnézhető lett volna –feltételezve a lassú lefolyást– , ez pedig így tiszta siker. A történelmi kémesdik egyébként nem tartoznak a megvetett alműfajok közé mifelénk sem, plusz a sztárszínész-sztárrendező és jó időzítés is szolgálta e príma eredmény kialakulását. Az InterCom 57 moziban futó bemutatója 76,8%-kal múlta felül Hanks két évvel ezelőtti Phillips kapitányát (ami feliratos volt, csak hogy utalgassunk erre-arra), és ha mondjuk a finis is ilyen aránnyal valósul meg, akkor meg is lesz a 100 ezer néző.

A UIP A tengernél után ismét egy szűk közönségre ácsingózó feliratos drámát dobott a palettára. A szüfrazsettet már címe megáldotta a nálunk való érvényesüléskor, témája sem éppen kasszabiztos, ráadásul igazán kedvelt színészek sem adódtak ezúttal, úgyhogy nincs mit csodálni azon, hogy a 22 moziban látható alkotásra csak 2.128 magyar volt kíváncsi első körben. Az Oscar még messze van, a film esélyei is csak szerények, úgyhogy kikalapálni nemigen lehet ezt a csorbát. Mert hát, 10 ezer néző alatti eredményt túl jónak nem lehet nevezni, még akkor sem, ha Észak-Amerikában is hasonlóan rövidre zárták a nézők a pályafutását.

Csupán 1.664 fő szavazott bizalmat Az éjszakám a nappalod című új magyar filmnek, és már megint nem szabad kihagyni a címet sem a kudarc tényezői közül. Egyébiránt meg a nem elégséges propagálás, a megfoghatatlan sztori és persze a szokásos bizalmatlanság a honi produkciókkal szemben: ez mind-mind ásta az A Company Hungary bemutatójának sírját. A 31 moziban látható, vígjátéknak reklámozott film 2 millió forintot gyűjtött, különféle előzetes vetítéseit is számlálva pedig 2.504-en látták. Valószínűleg még az artmozik is gyorsan kidobálják, és megragad 6 ezer néző alatt.

> korábbi filmek
56%-ot esett Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész), és ez jobb arány, mint amit a tavalyi epizódnál láthattunk. A 44.910 hétvégi néző ebből kifolyólag ugyancsak magasabb szám, így az első tizenegy nap mérlege a záróakkordot hozza ki győztesen: a 179.419 látogató 4.9%-os előnyt jelent. Így tehát a negyedmilliós közönség továbbra is megvalósulhat.

> végszó & ami jön
A százezres nézőösszességet bőven megüti a top 10, és most jöhet a december. A Dinó tesó az esztendő utolsó előtti biztos aspiránsa, már ami a 200 ezres látogatószámot illeti, úgyhogy ehhez mérten kell elrajtolni. A Szemekbe zárt titkok és a Krampusz ezalatt 7-8 ezer nézőt remélhet fejenként.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Az éhezők viadala: A kiválasztott (bef. r.)
67.1m -55.7% 258.1m 179.419
2 ú  Kémek hídja
41.6m - 41.6m 29.498
3 2  Spectre - A Fantom visszatér
19.8m -50.6% 334.2m 237.391
4 3  A kis herceg
7.1m -44.4% 68.6m 52.054
5 4  Hotel Transylvania 2.
7.1m -38.7% 358.8m 289.959
6 6  Blinky Bill - A film
4.7m -48.1% 14.3m 11.394
7 5  Fekete mise
4.3m -62.8% 42.6m 30.203
8 10  A kezdő
4.1m -33.7% 215.9m 160.870
9 9  Az utolsó boszorkányvadász
3.7m -41.0% 139.5m 101.110
10 7  Mentőexpedíció
3.4m -46.2% 409.8m 296.386

 




Címkék

magyarfilm box office drama spielberg tom hanks intercom the hunger games spy movie uip duna film box office hazai a company hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr508128214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása