aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: lapozgatás a rekordok könyvében Takács Máté
2015. június 26. 21:29:00

Kategória: film 5 komment

Két hete a Jurassic World rekordjaitól hangos a box office-szal akár csak érintőlegesen is foglalkozó sajtó. A dinoszauruszos családi film minden idők leggyorsabb pénztermelőjeként vonul be éppen a bevételi történelembe, midőn rekord idő alatt teljesítette világszinten az egymilliárd dolláros bevételt, s e hétvégén megcélozza Észak-Amerikában a félmilliárdos határt. És ezzel koránt sincs vége, no de hogy kezdődött ez a lóverseny? Most egészen régre ugrunk vissza, és felelevenítjük Hollywood, a világ és Magyarország egykori és természetesen jelenlegi csúcstartóit, amik egymás mellé pakolásával talán kivehető képet is kapunk arról, mit is szeret igazán a moziba járó ember.

rekorderek.jpg


Spielberg, Lucas és a többiek: a bevételi csúcstartók Észak-Amerikában.

A százmillió dolláros bevételi határt még ma is nagy becsben tartják stúdiók és elemzők egyaránt, noha az igazán nagy durranások ennek legalább kétszeresét szállítják le pályafutásuk során. Maga a pályafutás is teljesen más fogalom ma, mint a kezdetekkor, hiszen egyéb megtekintési lehetőség híján évtizedeken át játszottak egy-egy filmet. A történelem legrégibb filmje, ami teljesítette a szóban forgó mérföldkövet, az 1937-ben bemutatott Hófehérke és a hét törpe volt – ám akkoriban "csupán" 66.6 millió dollárt jegyzett a Disney legelső klasszikus rajzfilmje, s végleges 184.9 millióját későbbi bemutatói (a legutolsó 1993-ban esett) segedelmével érte el. Így tehát az első film, ami megszakítás nélkül toborozta nézőit, mígnem azok 100 millió dollárt érő tömegben gyűltek össze, az 1939-es Elfújta a szél volt. Margaret Mitchell regényének adaptációja semmihez sem hasonlítható sikert aratott: 189.5 millió dollárt halmozott fel, 8 Oscar-díjat nyert és máig az amerikaiak egyik legkedveltebb filmje. Hosszú-hosszú időnek kellett eltelnie, míg bármi is a nyomába szegődhetett.

A blockbuster-korszak hajnaláig, az 1970-es évekig háborítatlan volt az MGM produkciójának elsősége. 1973-ban azonban érkezett egy újabb adaptáció, ami nem különben nyűgözte le a tengerentúliakat: Az ördögűző 193 millió dollár értékben hozta a frászt Amerikára, amit 2000-ben további 39.7 millióval toldott meg a rendezői változat. Ekkoriban már csak egy-két évet kellett várni a trónfosztáshoz. És a horrort horror váltotta: 1975-ben megint csak egy könyvből készült film, a Cápa szegte strandolási kedvét az amerikaiaknak, midőn elsőként úszott át a 200 milliós határon, meg sem állva 260 millióig. Steven Spielberg emlékezetes rendezésének tulajdonítják a nyári mozis főszezon megalapozását. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy innentől 2-3 évente új ostromlóval szembesült az aktuális rekorder. 1977-ben egy bizonyos Csillagok háborúja ragadta magához a vezetést, egyúttal egy újabb százast vont be a játékba azzal, hogy 307.3 millió dollárig vitte eredeti futásakor.

A box office-csúcsdöntés szemmel láthatóan Spielberg és George Lucas játékává vált, hiszen a következő a sorban az E.T., a földönkívüli volt, 1982-ben. A barátságos űrlény történetére 359.2 millió dollárt költöttek a nézők, majd pozícióját tovább szilárdította 1985-ben újabb 40.6 millióval. 2002-ben a 20. évfordulós verzió emelte alighanem végleges szintre a bevételt további 35.3 millióval. Egészen 1997-ig nem akadt kihívó, ráadásul ekkor is a régi ellenfél jelentkezett: a felújított változattal 461 millióra egészült ki a Csillagok háborúja bevétele, így Lucas filmje egyedülálló módon kétszer is vezette a bevételi listát hazájában. Pozícióját azonban nem tarthatta sokáig. Az év végén ugyanis útjára bocsátották a Titanicot, aminek sikere csak az Elfújta a széléhez volt mérhető. James Cameron filmje szép lassan haladt előre, mígnem 600.8 millió dollárral került le a műsorról – ám nem végleg: 2012-ben a 3D-s változat 57.9 millióval gyarapította a korábbi összeget. Ez az álomszerű 600 millió dollár utolérhetetlennek látszott hosszú évekig, és végül maga Cameron bizonyult elég rátermettnek a lefőzéséhez. Az Avatar hódítására még mindannyian emlékszünk: a 3D-s mozi zászlóvivője 760.5 millió dollárt gyűjtött 2009 és 2010 folyamán, amivel megint olyan szintre ért el a bevétel rekord, ami überelhetetlennek tűnik. Hiába a Jurassic World egyre-másra halmozott legjei, az már világosan látszik, hogy #1-t hosszú-hosszú ideig még nem fenyegeti veszély.

rekord_e_t.jpg
Batman kontra dinók, avagy harc a nyitányrekordért.

Ma egy film piaci rátermettségét jobbára az első hétvégi bevételben mérik. Nem volt ez mindig így; fordulatot 1989 hozott, amikor is a nyári kínálatot szinte már ugyanúgy folytatások szegélyezték, mint napjainkban, s ezek már több mint 2000 mozit árasztottak el egyszerre (mondhatjuk, hogy ez a szám akkoriban a 4000-esnek felelt meg). Egy hónapon belül háromszor avattak új nyitánybajnokot. Elsőként az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, három héttel később pedig a Szellemirtók 2. indított 29 millió dollár felett. Aztán rá egy héttel új szintre emelkedett a versengés: a Batman - A denevérember 40.5 millióval borzolta és csillapította egyszerre a kedélyeket. Innentől kezdve nem volt megállás: 1992-ben a Batman visszatér már több mint 2600 moziban mutatkozott be, növelve korábbi kezdeti népszerűségén, így az új rekord 45.7 millió lett – miközben a végső bevétel jócskán elmaradt a három évvel korábbitól. Egy év múlva mutatták be a Jurassic Parkot, s az érdeklődés példátlan volt egy nem folytatástól: 47 millió dollár lett a legfrissebb megfejelnivaló, miközben a film csak E.T.-t nem tudta maga mögé utasítani a bevételi öröklistán. Aztán ki más ragadhatta volna ismét magához az egyre többet érő titulust, mint a denevérruhás? A Mindörökké Batman 52.8 millióval az első film volt, amely egyetlen hétvégén félszáz millió dollárt kasszírozott. A válasz két évet váratott magára a dinóktól. Az elveszett világ: Jurassic Park 72.1 milliója még az első rész népszerűségének ismeretében is megdöbbentő érdeklődésről tanúskodott, mielőtt kiderült volna, hogy csak az előre összpontosult: a film végül több mint százmillióval maradt el elődjétől. Rekordját ellenben tovább őrizte, mint bármi más az évtizedben.

2001 decemberében a Harry Potter és a bölcsek köve 90.3 milliót fialt egyetlen víkend folyamán, ami aligha lephetett meg bárkit. Nem így a fél év múlva érkező újabb delikvens: a Pókember áttörte a százmilliót, s 114.8 milliós nyitánya olyan mély nyomot hagyott a box office színterén, amit alighanem a Batman - A denevérember óta nem tapasztalhattak. Innentől kezdve mondhatni cirkusszá vált az egész. 2006-ban A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse nyerészkedett az első rész övezte kedveltségen 135.6 millióval, majd a következő esztendőben megint a hálószövő került mindenki más fölébe a Pókember 3. 151.1 milliójával, hogy aztán 2008-ban újfent Batman lépjen előre egy nagyot A sötét lovag 158.4 milliós bemutatkozásával. Három évig csend honolt, majd a sorozat befejező része, a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész söpörte le a konkurenciát 169.2 millióval, de egy évig sem maradhatott: a 2012-es idény a Bosszúállóktól volt hangos, ami elsőként teljesítette a 200 milliós lécet egyetlen hétvégén (207.4 millióval), s ráadásképpen a Titanicot is lefőzte volna, ha nincs annak térhatású újrázása.

Idén, 2015-ben a rekord megdöntésére a legbiztosabb versenyző éppen a Bosszúállók: Ultron kora volt, ám a folytatás némileg elmaradt a várakozásoktól. Hogy az új király a Jurassic World lesz (208.8 millióval), tán kevesen hitték, de elég csak végigfutni a fenti címeket, és láthatjuk, hogy bizony sok a visszatérő franchise ennél a rekordnál. Ki lehet a következő?

rekord_the_dark_knight.jpg
Felfújta a szél, avagy a jegyeladási rekorder Észak-Amerikában.

Bevétel terén még fogunk látni egysmást, ebben biztosak lehetünk, ám a látogatottsági mutatók ezzel együtt legjobb esetben is csak stagnálnak évről évre, de persze nagyobb időintervallumot szemlélve a mozizási hajlandóság csökkenése a trend. Ez természetes folyamat az alternatív szórakozási lehetőségek előrenyomakodása mellett. Egykoron azonban csak a mozi volt, mondhatni. Akkor, amikor az Elfújta a szélt bemutatták, könnyűszerrel szólított mindenkit a vásznak elé, és ami 1939-től fogva csaknem 200 millió dollárt ért, azt több mint 200 millió néző dobta össze; ez a mai amerikai lakosság több mint 60%-a. Egyetlen másik film sem volt képes megközelíteni ezt a szintet, így nyugodtan tekinthetjük az Elfújta a szélt az amerikai mozi igazi rekorderének. Azért adjuk meg az érdemet, ahol jár: a Titanic 135 millió nézője 1997-ben, majd az Avatar 97 millió jegyváltója igazán derék eredménynek tekinthető, mint ahogy az is, hogy a Jurassic World két hét alatt közel 55 millió érdeklődőt vonzott (s ezzel jócskán túl is tett Az elveszett világ komplett nézettségén).

Egyre halálosabb iramban, avagy a Észak-Amerikán kívüli egyesített piac durranásai.

A nemzetközi piac, vagyis az összes Észak-Amerikán kívül eső ország egyesítve, egyre nagyobb jelentőséget szerez a box office-ban, s akár már egy film elkészültét is pusztán ennek tudatában, erre alapozva szavazzák meg. Látványos kiaknázása azonban még akkor sem volt lehetőség, amikor a blockbuster-szezon már jelenség volt. Sok '90-es évek előtti amerikai siker külföldi szerepléséről nincs biztos feljegyzés, ami van, az pedig nagyjából követi az amerikai krónikát: az Elfújta a szél szintén csaknem 200 millió dollárnak megfelelő összeget hajtott fel, majd a Cápa törte át ezt a lécet, aztán a Csillagok háborúján és az E.T., a földönkívülin volt a sor. Itt a Jurassic Park is magáénak tudhatta néhány évig a vezetést 555 millió dollárral, mielőtt a Titanic minden képzeletet felülmúlóan hajózott ki az egymilliárdos vizekre. 1.242 milliárd dolláron még ma is, ámbár egyre kevésbé képedünk el, el lehet képzelni akkor, hogy 1997-98 folyamán mennyire felfoghatatlan is volt ez az összeg. Csak James Cameron tudta felfogni, méghozzá az Avatarral. A 3D a világ más részein még jobban csábított, mint Észak-Amerikában, így a film kétmilliárd fölé tornászta magát. A milliárdos lépcsőfokot idén egy meglepő versenyző, a Halálos iramban 7. is teljesítette, a Jurassic World pedig negyedikként fogja meglépni.

Cameron és kamarádjai, avagy a földkerekség legnagyobb kasszasikerei.

Ilyen hatalmas számokkal címük mellett az Avatar és a Titanic biztosan vezetik a globális bevételi listát 2.79 ill. 2.19 milliárd dollárral, s ez még mindig nehezen befogható magasságnak látszik. A harmadik helyre turbósebességgel száguldott Halálos iramban 7.-ből az üzemanyag 1.51 milliárdnál fogy ki, ami egy akciófilmtől izzasztó szint. A dobogós helyezés azonban csak átmeneti állapot, hiszen a Jurassic World 2 milliárd felé tendáló igényekkel lohol a sarkában. Komoly elégtétel ez azután, hogy a Jurassic Park annak idején kicsivel maradt le a milliárdról, bár ez nem gátolta a lapokat abban, hogy az "egymilliárd dolláros film"-ként utaljanak rá. 2013-ban, a 3D-s változat premierjével utólagosan legalább rá is szolgált a titulusra.


Te jó anyám!, avagy a bevételi rekorderek Magyarországon.

Magától értetődő, hogy a manapság közölt magyarországi box office-eredményeket a bevétel szerint rangsorolják: a rendszerváltozás óta egyre nagyobb léptékben nőttek a jegyárak, s generáltak ezáltal nagyobb és nagyobb bevételeket, amik végül meghaladtak minden korábbit, s könnyűszerrel tekinthetők így a manapság megszülető bevételi rekordok csakugyan minden idők rekordjainak.

A bevételeket persze már 1989 előtt is előszeretettel maximalizálták. A legnagyobb slágerfilmet, vagyis az 1979-ben bemutatott Csillagok háborúját is –csupán két órájával– kétrészes filmként vetítették a hazai mozik, amely bánásmód az általában legalább két és fél órás produkcióknak járt ki, hiszen ezek hosszabb, akár két filmnyi vetítési időt foglaltak le, amit be lehetett hajtani a nézőkön. A Star Wars-saga "kétrészesítése" átlátszó húzás volt, de az eredmény magáért beszélt: a dupla jegyárnak köszönhető, 68.7 millió forintos bevétele addig nem látott összeg volt a hazai forgalmazásban, s ezt 2.74 millió érdeklődőnek köszönhette. Az ébredő erőnek hasonló összeghez elég lesz idén 47 ezer néző is.

Miután éveken át vetítette a Filmmúzeum (ma: Belvárosi Színház), 1982-ben országos forgalmazásba került a Ben-Hur. A negyed évszázadnyi várakozás megtette hatását; e nevezetes alkotás 70.7 millió forintos bevétele újabb mérföldkövet fektetett le.

A rendszerváltozás a mozikban is alaposan átformálta a dolgokat: a szabadabban élő és videózó emberek jelentős része pártolt el a mozitól, miközben ott az amerikai stúdiók rendszerezett hazai képviselete indult meg, túlsúlyba kerítve a hollywoodi filmeket, majd az évtized második felében a multiplex mozik térnyerése jelentett drasztikus változásokat. Például a jegyárak növekedésének gyorsulását.

Több mint egy évtizeden át nem akadt kihívója William Wyler klasszikusának, majd 1993 őszén nálunk is bemutatták a Jurassic Parkot. A világsiker az első film volt, amely meghaladta a 100 millió forintos határt, s nem egészen egymillió nézője végül 121.8 millióig repítette. Az első plázamozik nyitásának évében, 1996-ban érkezett meg A függetlenség napja. Roland Emmerich filmje a hazai kasszákat is letarolta 210.1 millió forintos bevételével, vagyis a Jurassic Parkra egyből csaknem egy százast licitált rá. Egy évvel később a dinók visszavágtak: Az elveszett világ: Jurassic Park –kicsit kevesebb nézővel– 25 millióval többet sajtolt ki a magyarokból, mint az idegeninváziós akciófilm. A következő bajnokkal csaknem megduplázódott a rekord. 1998 a Titanicról szólt, aminek hossza –no meg sikervárományossága– jó pár moziban emelt helyárat követelt meg, így a bevételi csúcs beállítását alaposan belekódolták. 463.3 millió forint – ennyit ért a több mint egymillió néző. A jegyárak szépen gömbölyödtek immáron évről évre, így 1999-ben a Star Wars I. rész: Baljós árnyaknak az újkori nézőcsúcs mellé a bevételi elsőséget (568.8 millió forinttal) megszerezni már gyerekjáték volt.

Ezúttal a pünkösdi királyságnál kicsit több jutott a rekordernek, ám két év telt csupán bele, és újabb magasságokat tártak fel a hazai bevételek. A Harry Potter és a bölcsek köve szintén egymillió feletti nézőszámot produkált, ám kevesebben látták, mint a Jediket – ezzel egy időben több mint százmilliót vert rájuk a maga 690.7 millió forintjával. Ez az összeg már megizzasztotta az utódokat. De tényleg, ugyan minek a népszerűsége érhet fel a Star Warséhoz vagy a Harry Potteréhez? Hát az ABBÁ-é! A Mamma Mia! előre nem látott módon dalolta be magát a rekordok könyvébe, midőn 2008 teljes nyarát és őszét uralma alá hajtva termelt 751.2 millió forintot. És ez a film máig a legnagyobb sikerű 2D-s produkció hazánkban. Mert a további kettő, ami még elé került, alaposan megszívta magát a térhatásból: a Jégkorszak 3.: A dinók hajnala 2009 nyarán animációs filmként röppent az élre 775.5 millióval, majd az év végén érkező Avatar kerítette hatalmába a magyarokat, s a 3D-s felárnak köszönhetően emelkedő jegyárak mellett 1.77 milliárd forinttal beintett a teljes mezőnynek.

rekord_mamma_mia.jpg
Árnyalatnyi különbségek, avagy az első hétvégi rekordok nyitott versenye Magyarországon.

Növekvő jegyárak, stagnáló, vagy imitt-amott új erőre kapó nézettség. Ilyen körülmények között az első hétvégi bevétel rekorderét egyre gyakrabban fenyegeti veszély. Az elmúlt tíz év azonban korántsem volt olyan intenzív, mint Amerikában. 2005-ben a Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja 229.4 millió forinttal állította be a megugrandó szintet, majd csaknem tíz esztendeig háborítatlanul őrizte is. Idén februárban őrületként hasított végig a világon, s így nálunk is A szürke ötven árnyalata, amit a Bálint napra időzített premier csak jobban feltüzelt: 244.4 millió forintot termett négy nap leforgása alatt, miközben végső nézettsége alig több mint feleannyin alakult, mint a Star Wars-saga legutóbbi részéé. És azóta egyre többen kerülnek közel a tűzhöz: a Halálos iramban 7. és a Bosszúállók: Ultron kora is a top 10-be verekedte magát. Az ébredő erő pedig csendben vár a sorára.

Mindenki kismiska a Mágnáshoz képest, avagy nézettségi csúcsok Magyarországon.

Kényelmes is a bevételi rekordokat számon tartani: akkora a szakadék régi és mai jegyárak között, hogy tízmilliós nézőszám is kevés volt annak idején a mostani összegek kitermeléséhez. Amerikában ez nincs így: az átlagos jegyár ott 1989 óta 104.5%-kal növekedett; eközben nálunk a Jurassic Worldre egy jegy átlagosan 1453.8 forintba került, míg az 1993-ban vetített Jurassic Parkra 128.1 forintba, vagyis több mint 1000%-ot ugrott 22 év alatt a belépő.

Így hát hiába a ma fellelhető adatok alapján a nézőcsúcsot tartó Mágnás Miska 9.88 milliós látogatottsága, bevétele elenyészik a mostaniak mellett. Az, hogy Magyarország mai lakosságát teszi ki az 1949-es hazai alkotás nézettsége, részben ugyanarra vezethető vissza, mint az Elfújta a szél amerikai kiemelkedése: más híján mozikban lehetett csupán megnézni, s közönségére évtizedek folyamán tett szert.

A '80-as évek leglátogatottabb filmje a magyarok nagy kedvencének, Bud Spencernek a főszereplésével készült Piedone Egyiptomban volt 3.1 millió nézővel. A rendszerváltozást követően a milliós nagyságrend drasztikusan megritkult; éppen 1989 volt az első év a hazai mozik történetében, amikor nem született egymilliós nézettségű film. A kritikus határt néhány film lépte át azóta, de ezeket már külön érdemes kezelni a korábbiaktól, így a hazai forgalmazás "új korának" első csúcstartója a Nicsak, ki beszél! lett 1.06 millió nézővel, amit még a Titanic sem tudott meghaladni 1.02 milliójával (csak a 2012-es 3D-s újrázás segedelmével). 1999-ben a Star Wars I. rész: Baljós árnyak törte meg John Travolta 9 éves rekordját 1.196 millióval. A páratlan sikerként aposztrofált fantasztikus filmet a hanyatlásnak indult általános látogatottság mellett már-már kikiáltották végleges bajnoknak, mikor tíz évvel később, 2009-ben egy másik fantasztikus film túlszárnyalta 1.22 millió eladott jeggyel. Az Avatar tehát az egyébként igen silány esztendőben képes volt két fronton –bevétel és nézőszám– is történelmet írni... hogy aztán a Baljós árnyak 2012 februárjában esett 3D-s prezentálása ismét fordítson a kockán. A jelenlegi rekord tehát: 1.251 millió néző. Lehet még e fölé menni ma Magyarországon? Aligha.

rekord_the_phantom_menace.jpg

Címkék

avatar star wars batman box office harry potter james cameron george lucas ice age spielberg pirates of the caribbean emmerich jurassic park avengers fast and furious spider-man independence day magyarvalosag box office hazai fifty shades of grey jurassic world ben-hur

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr847575968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2015.06.26. 23:31:05

Imádom az ilyen posztokat!
Nem is tudtam,h itthon a Mágnás Miska a rekorder!Brutális szám! Ma meg 400 ezer eladott jegy is hatalmas tett!
Engem még az is érdekelne melyik volt a legerösebb hazai évünk top 10e stb. Vagy volt e már 4 db milliárdos film 1 évben?

ocse1917 2015.06.27. 04:53:22

Jó cikk. Köszi. Jöhet még ilyen dögivel!

misafeco 2015.06.27. 11:15:07

Nagyon jó cikk, köszönjük!

A Mágnás Miska nagyon durva, nem gondoltam volna, hogy van olyan film, amire annyi jegy kelt el, mint Magyarország teljes lakossága. Az amerikai jegyeladási adatok viszont jóval trükkösebbek, a pontos számot nehéz megbecsülni. A Box Office Mojo adatai nem jók, mert több faktort nem vesznek figyelembe. Az inflációt is figyelembe vevő táblázatuk az évi átlagos jegyárral számol, kiszámolja belőle, hogy hány jegy kelt el, majd átszámolja a bevételt mai jegyárakra. Ez régen még úgy ahogy működött, persze már akkor is voltak kedvezményes jegyek, pl. egy animációs filmre sokkal több ilyet adnak el. Ennek következtében ha az átlagos jegyárral számolunk (ami magasabb, mint a tényleges átlagos jegyár ebben az esetben), akkor alulbecsüljük az említett animációs film eladott jegyeinek a számát. Az utóbbi években pedig még több faktor jött be, a 3D, az IMAX, a premium screenek. Az Avatar biztos, hogy nem adott el pl. 97 millió jegyet, mivel az átlagos jegyára sokkal magasabb volt a többi 2009-es filmhez képest a brutálisan magas 3D % miatt. A Titanic 135 milliója valószínűleg pontosabb adat, bár ennek egy részét ugye a 2012-es 3D változat hozta. Lényeg, hogy az USA-ban elég nehéz visszakövetni a pontos nézőszámokat, mert azt is kell tudni hozzá, hogy milyen drága jegyből mennyit adott el egy film.

Csaba Turbucz 2015.06.27. 13:05:37

@misafeco: Amerikában hány dolcsi lehet egy jegy?

misafeco 2015.06.27. 15:25:24

@Csaba Turbucz: Nagyon változó. Függ a naptól (cheap Tuesday/egyéb hétköznap/hétvége sorrendben nő az ár), a napszaktól (reggel olcsóbb, este drágább), az új, illetve kiemelt nézettségű filmek drágábbak, és óriási eltérések vannak az egyes államok között is. 6 és 20 dollár között van a legtöbb jegy, 10-15 között normális.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása