aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyarul vagy angolul szeretünk sikoltozni? Zalaba_Ferenc
2015. június 25. 13:30:00

Kategória: film 14 komment

Van jelentősége a szinkronnak egy olyan hányattatott műfaj hazai sikerében, mint a horror? A vélemények megoszlanak: ott van például a Démonok között, amely eredetileg egyenesen DVD-re érkezett volna, aztán a meglepő amerikai sikerre való tekintettel a hazai forgalmazó tett vele egy próbát - szinkronnal -, és a film remek csökkenések mellett közel 70.000 nézőig kolbászolt itthon, amin felbátorodva (illetve stúdiói unszolásra) a forgalmazó az Insidious 2-t is beküldte a mozikba, méghozzá annak ellenére, hogy az első rész nem volt hazai forgalomban. Ezúttal a feliratos bemutató hideg pénztárcákra talált (bocs).

Ezzel el is könyvelhetnénk az elkönyvelni valót, ám egy évvel később jött az Annabelle, a Démonok között spinoffja, méghozzá felirattal, és még jobban indult, mint a James Wan által rendezett nagy előd, és végül nem sokkal alatta, 63.000 néző körül fejezte be hazai pályafutását, sőt, pár hete a szintén felirattal bemutatott Insidious - Gonosz lélek rádiktált az elődjére, no nem sokkal, de annyival mégis, hogy az ember gondolkodóba essen: kell ahhoz szinkron, hogy egy horror jól menjen itthon?

Nos, eme kérdés megválaszolását a Vertigo Media ránk bízza, ugyanis az Amerikában gerillasikereket arató Valami követ című parafilmjüket szinkronnal és felirattal is bemutatják haznákban, viszont a forgalmazótól kapott füles szerint a felirat a nyerő. Idézem:

"Csak egy érdekes adalék a szinkron-felirat párbeszédhez, valamint ezen belül a horrorfilmek szinkronizálásához: a Valami követ fővárosi feliratos multiplex vetítései szinte teljesen megtelnek, még a kora délutáni 14.50-esen is. Most néhány további hétvégi előadást a hihetetlen érdeklődésre tekintettel majd a meghirdetett szinkronosról feliratosra cserélünk."

Eldőlt a kérdés?

poster_itfollows_hun.jpg

Címkék

horror szinkron magyarvalosag vertigo media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr227572366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csgergo 2015.06.25. 13:44:12

Én csak annyit kérek, hogy a Crimson Peak felirattal menjen a mozikban.

clive. 2015.06.25. 17:53:21

Én úgy látom, hogy úgy eltűntek dajnos a horrorfilmek a hazai mozikból, pláne a DVD piacról, hogy lassan már mindennek örülünk, ami horror és vmilyen formában megérkezik hozzánk. Pláne, ha még jó is, mint a Valami követ.

clive. 2015.06.25. 17:55:13

És a kérdésre válaszolva: nekem már mindegy, csak jöjjenek és jelenjenek meg jó horrorfilmek is.

További magyar hang 2015.06.25. 19:01:44

A szinkron nagyon sokat ront a filmeken. A gyermekek számára készült filmeket OK, szinkronizálják, hisz ők még nem tudnak zsigerből olvasni. A többi film esetében egyenesen tiltanám a szinkront hiszen a film egy művészeti forma, nem is illik más alkotásába belepiszkálni. (Pl.: Csontváry Magányos cédrusát sem festjük át tölgyfára, csak mert nálunk nem őshonos a cédrus.)

Father Merrin 2015.06.25. 22:46:49

Kétféle kópia, a Dunától keletre viszont egyik moziba se jutott egyik féle verzióból se. Vártam a filmet, de úgy látszik ennyit ért az egész várakozás.

Kovács Erzsébet 2015.06.26. 09:35:20

@Father Merrin: Dunától keletre, egy megyefővárosi mozi havi kínálata: siralom.

clive. 2015.06.26. 10:44:06

Hát igen, ezért szoktam mondani, hogy a pesti meg magyar fesztiválos bemutatóknak, amiknek néhány blogger (persze, érthető módon) örül, azzal a vidéken élők 80% kitörölheti a seggét, olyan, mintha be sem mutatták volna.
Meg amúgy is, mire jó hosszútávon egy mozibemutató egy filmgyűjtő számára, ha azt nem követi DVD, BD megjelenés?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.06.26. 10:55:32

@clive.: A filmgyűjtők már a tűz közelében is inkább az alternatív forrásokat keresik, és emiatt a DVD és a Bd egyre nehezebben él meg a világon. Sajna nálunk nem nagyon létezik legális alternatív forrás, de igazság szerint nem is nagyon hiányolják.

Németh Barna 2015.06.26. 12:14:13

@Zalaba_Ferenc: HBO, Netflix. Csak ennek a két cégnek van 100+ millió előfizetője az USÁ-ban, ennek ellenére még mindig ők az alternatív forrás :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.06.26. 14:10:07

@Németh Barna: Nézd, a stream minőségi visszalépés, így az én szememben az továbbra is csak egy alternatíva lehet a jelenleg csúcsminőséget képviselő BD-hez képest.

clive. 2015.06.26. 16:34:16

@Zalaba_Ferenc: "Sajna nálunk nem nagyon létezik legális alternatív forrás, de igazság szerint nem is nagyon hiányolják. "

Kivéve mi hiányoljuk, csak sajnos mi vagyunk a kisebbség. Az elmúlt évekből (csak hogy a témánál maradjunk) olyan jó horrorfilmek nem jutottak el hozzánk semmilyen formában, hogy: The Babadook, Starry Eyes, Livide, The Woman, Szerb film, The Sacrament (Ti West), The House of the Devil (Ti West) Insidious 1 (hol van még mindig, mikor már a folytatásait is beteszik a moziba?), Maniac remake stb.
Ezek, mind nagyon jól sikerült filmek voltak, simán ott lenne a helyük egy horrorfilmgyűjtő polcán.

Goku2000 2015.06.26. 17:53:55

@clive.: A Szerb filmnél betegebb "alkotást" még nem láttam, egyszer elég volt megnézni. Azt gyomorpróbáló feladat lenne szinkronizálni. Szerintem jó is, hogy nincs olyan tévé vagy forgalmazó, amelyik vállalná a hazai forgalmazást.
A másik beteg alkotás az Emberi százlábú. Nem értem ilyenek hogy készülhetnek el. A horror műfaján belül is húzhatnának egy határt.

Németh Barna 2015.06.26. 18:28:32

@Zalaba_Ferenc: Szubjektíven nézve oké :) Többségi szempontból nézve viszont manapság már a BD az alternatíva, sőt, mivel ezek a stream-cégek már most több pénzt kaszálnak havonta, mint a mozik, lassan a mozi is alternatíva lesz többségi szempontból. De nem ez a legszörnyűbb, hanem, hogy a képviselő felek ellenségként tekintenek egymásra. Például miért kell a mozihálózatoknak elutasítani egy filmet, ami kijön VOD-on is? Lenne, aki moziban nézné, de nem tudja, így viszont megint a lehetőségek száma csökken, mint idehaza a bárgyú szinkronmizéria miatt :/

clive. 2015.06.26. 18:41:03

@Goku2000: a Szerb film ereje és ábrázolásmódja leginkább a Cannibal Holocausthoz hasonlít. A Szerb film a snuff filmek (urban) legendába vesző világát használja fel egy drámai történettel keverve. Az ábrázolásmód is az elképzelt snuff filmeket idézi, de ez is duplafenekű. Nekem tetszett a film ereje, intenzitása, ütős-nyomasztó- szomorú története, a zenéje, a színészek. Azt aláírom, hogy öncélú, de felmerül a kérdés: ennyi balul sikerült film után, amit a témában levágtak (pl 8 mm) lehet filmet csinálni egy hatásvadász témáról hatásvadászat nélkül? De ez csak az én véleményem, amiért számomra ez egy emlékezetes és jó film, és amiért eltudnék viselni belőle egy feliratos DVD-t ha már a Mártírok is kijött pl.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása