Nu pagagyi! – mondhatná Ed Harris, ha még lenne bátorsága oroszul megszólalni a pár évvel ezelőtti tengeralattjárós thriller, a Phantom fiaskója után, és e kérlelhetetlen mondatát Liam Neesonhoz intézné. Ahhoz a Liam Neesonhoz, vagyis Jimmy Conlonhoz, akivel cimborák és bűntársak időtlen idők óta, de most nagyon csúnya szakításhoz érkezik kapcsolatuk: Conlon lepuffantja Shawn Maguire (ő Harris) fiát, hogy a magáét védje, még ha az kutyába se veszi. Meg hát Maguire csemetéje is egy tré alak volt, de a vér szava az szent. Szóval ezen az éjjelen egyikük sem megy a tollasbálba.

Aki a cím által csábul el, azt nem hagyja cserben Neeson és Jaume Collet-Serra harmadik közös munkája: sok a futás, és nem süt közben a nap. Az érdekes része mégis a nyugisabb, amikor két ilyen remek színész, mint Neeson és Harris, együtt van a vásznon – és beszélhetnek bármiről, jó lesz. A háttér nem hibádzik, a figurák felvezetése kielégítő; napjaink legmenőbb akcióhőse ilyen hitvány alakot tán még nem játszott, pedig már a Non-stopban és a Sírok közöttben sem volt éppenséggel makulátlan. De hiába piás, bagózó, rosszéletű gyilkos, ha egyszer becsületes, családos ember fiacskáját akarja védelmezni és óvni. Hát ki ne bocsátaná meg így minden bűnét?

De ne legyünk cinikusak, a film a helyén kezeli emberünket, hibát máshol vét: félidőnél elfogyott a forgatókönyvíró hűtőjéből a csoki és az energiaital, onnantól a már eleve sok véletlenszerűség és 'pont-akkor-pont-ott' szcenárió mellé kevésbé tolerálható húzások is befurakodnak, aztán meg még az asztalról is lehullhatott és összekeveredhetett a kézirat, mert utána nem sikerült újból tisztázni bizonyos szereplők fontosságát, értékét, használhatóságát, és így egyesek ormótlanul túlszerepeltetettek, mások pedig nem a megérdemelt módon.

A nagyon ellustult végkifejletre már csaknem el is feledjük, milyen jól indult az egész a részeg és illetlen, mikulásnak öltözött Neesonnel, és az is kivilágosodik, hogy Collet-Serrával mégis jobban járunk akkor, amikor fejtörők közepébe dobja kedvenc színészét-színészünket. Mert lehet, hogy az Ismeretlen férfi és a Non-stop gyártó országai közé Abszurdisztánt is feltölthetné az IMDb, ezek legalább ennyivel is emlékezetesebbek maradtak, mint az Éjszakai hajsza fog. És akkor én most mégsem az alkotóknak rónám ezt fel, hanem nekünk, vagyis inkább az amerikai nézőknek, akik a kevésbé megalkuvó, kicsit másmilyen Sírok közöttet például jól megköpdösték. Ők az Éjszakai hajsza-mozijegyüket majd vígan bekereteztetik. És mi, magyarok? Mi is.