Minden fényképalbum egy kis időutazás. Jól esik lapozgatni, elmerengeni a fotópapírba rögzített pillanatokon, melyek mindegyike történetet mesél. Minden kép felidézi életünk egy-egy fejezetét, megmozgatva azt az egy, örökre kimerevített pillanatot. Sebastiao Salgado korunk egyik legnagyobb krónikása, akinek az is ismeri a képeit, aki még soha nem hallotta a nevét. Wim Wenders Oscarra jelölt dokumentumfilmje a tőle megszokott igényességgel és érzékenységgel idézi most fel Salgado 1001 történetét úgy, hogy közben a lencse másik végén helyet foglaló emberről is mesél.

A mese nem mindig szép, hogy is lehetne az. Salgado a dél-amerikai aranybányák véres-verejtékes rögvalósága után Kuvait lángoló olajkútjait, a ruandai mészárlást, az afrikai diktatúrák és a végeláthatatatlan polgárháborúk miatt útra kelt embertömegeket örökítette meg. Sok száz szenvedéssel teli, mégis gyönyörűen elkapott pillanat. Ez a kettősség adja Salgado munkásságának sava-borsát, hogy amikor legszívesebben nem néznél oda, akkor is megigézve lapozod tovább a képzeletbeli albumot, amelynek minden darabja lélegzetelállítóan gyönyörű, nagy vásznon pedig különösen katartikus élményt okoz.

Wenders azonban ügyelt rá, hogy filmje ne csak egy okosan narrált képeskönyv legyen, bár azzal sem lett volna semmi baj. Akárcsak a Pina Bausch-film esetében, Wenders itt is a lehető legnagyobb tisztelettel és szeretettel rajzolja meg egy páratlan életmű alkotójának portréját, a történelem szörnyűségeit végigélt emberét, akire minden egyes sorozat után kicsit jobban megroppant, és aki végül megállapodott egy állat tiszta tekintetében vagy a dél-amerikai őslakosok életének idilljében.

A Föld sója maga az ember, aki ízt ad, de terméketlenné is tesz. Amikor azonban azt is megtudjuk, hogy Salgado nem luxuslakásra, hanem egy puszta kézzel újratelepített esőerdőbe invesztálta munkája gyümölcsét, már biztossá válik a nyilvánvaló: ő egy egész ritka, különleges fűszere ennek a bolygónak, A Föld sója pedig feltétel nélküli hódolat ennek ennek az embernek, amelyről nehéz nem elragadtatással beszélni. És nézni sem lehet másképp.