Facebook-oldalunkon már jeleztük, hogy Tarantino elérkezettnek látja az időt, hogy bemutassa a Kill Bill teljes, az eredetiből időhiány miatt kihagyott félórás anime-szekvenciával kiegészített verzióját (amelyet egyébként ingyen készített el számára a japán animációs cég), de az egykori tékásnak még ennél is nagyobb tervei vannak a közeljövőben.
Miután valaki nyilvánosság elé tárta a forgatókönyvet, Tarantino ki akarta dobni legutóbbi filmtervét, de aztán mégis úgy döntött, hogy filmre viszi a The Hateful Eight történetét, amelynek a forgatása már jövő tavasszal megkezdődhet. Emellett persze jön a Django és a Zorro keresztezéséből megszületett képregény, de még az sem kizárt, hogy valaha minisorozat formájában folytatódnak majd a felszabadított rabszolga kalandjai.
Ezzel még nincs vége, mert egy kérdésre válaszolva a rendező azt is elárulta, hogy már nem zárkózik el a gondolattól, hogy a sci-fi vagy a fantasy zsánerekben is kipróbálja magát, sőt, már van is egy ötlete az előbbire. Mivel ez még tényleg csak egy kósza gondolat, Tarantino csak annyit mondott, hogy nem egy űrkalandra gondolt, sokkal inkább egy földi sci-fire. A kérdés persze adott, mely klasszikusokból merítkezik az ötlet? A rendező válasza erre, hogy ha ilyesmit csinálna, akkor A testrablók támadása lenne az alap, de ő a megszállt emberek szemszögéből mutatná be a történetet.