Ha nem értenék egyet Dani véleményével, akkor most egy pro-kritikát olvashatnátok a nyári moziszezon nyitányáról, de mivel csak egy hajszállal bírtam jobban Marc Webb második hálószövését, mint londoni kollégám, ezért úgy gondoltam, legyen itt egy spoileres kezdeményezés a film megvitatására, mert úgy tűnik, a vélemények ezúttal is megoszlanak. Tehát innentől kezdve SPOILER-ek jönnek.
Azt hiszem, a vitában nekem lesz a legjobb pozícióm, mivel valahol az origón terpeszkedem, és még csak az a kiölt, éppenséggel kielégített hájp sem tol ilyen-olyan irányba, amely a Pók figuráját övezni szokta. Persze, anno én is sokat forgattam az először 1989-ben megjelent képregényt, de viszonylag hamar lejöttem a tinédzser srác hősködéséről: részben dacból, részben érdektelenségből, huszonéves voltam, más dolgok érdekeltek, ne firtassuk! Raimi trilógiájának csupán középső darabját szeretem, habár annak is vannak olyan naiv pillanatai, amely erősen kokettálnak a bárgyúsággal, és heveny módon tikkeltetik a szemem. De ott még futotta egy normális főgonoszra, az eseményeknek volt némi horrorisztikus beütése (gondolok itt a doki szökésére a műtőasztalról), és akciójeleneteivel is képes volt hűt meg hát kicsalni a számból. A túlságosan hamar befutott újra viszont többnyire csak ásítozásra késztet, melyen az újbóli megnézés csöppet sem segít. Andrew Garfield még csak-csak, de bármennyire is dolgozik, a rossz dialógusokkal még ő sem tud megbirkózni, az amúgy kitűnő komikát, Emma Stone-t a szürkeségbe erőszakolják, de még ő is maga a megtestesült színpompa Rhys Ifans őrült tudósához képest, melyet részben vacak CGI-ből, részben rég megromlott klisékből kapartak össze. És most itt van ez az új rész, melynek vannak előnyei is, meg hátrányai.
PRO:
- Míg az első rész tényleg a már unásig ismert utat taposta (felelősség, Ben bácsi, bosszú, önbíráskodás, hősiesség, stb.), addig a folytatás végre elindult egy új irányba, ahol az Oscorp nem feltétlenül egyetlen személy mesebeli varázsműhelye, hanem egy olyan, szemlátomást jól felépített szervezet bázisa, amely elég sokat ad a PR-ra, és valódi létét még csak kapizsgáljuk, a Goblin sem az az őrült ripacs-rossz, inkább egy beteg figura, melynek elméjét és testét is visszataszító kór rágja;
- ugyan Webb New Yorkja továbbra is úgy néz ki, mint kék-fehér-piros fényorgia, a város mégis színesebb, mint mikor legutóbb láttuk: lakói immáron elfogadták a tudatot, hogy a szuperhősök köztük járnak, és közel úgy reagálnak rájuk, ahogy az egy szexi-trendi új filmes világtól elvárható;
- ugyan ez nem feltétlenül Webb érdeme, de mind látványban, mind koreográfiában sokat fejlődött a film az első részhez képest; ezúttal is CGI küzd a CGI ellen, de legalább akad egy-két újszerű és kreatív megoldás, amely még a 3D posványos állóvízét is képes felkavarni egy-két szájtáti megmozdulással: sőt, még a kisülések formájában "kommunikáló", helyenként dr. Manhattant majmoló Electro megjelenése sem ciki;
- számítottunk rá, de talán nem ettől a résztől (főleg, hogy a Mary Jane-t alakító, szerepétől azóta talán végleg elbúcsúzott Shailene Woodley jeleneteit kivágták a filmtől), és minden elvárással/féltéssel együtt is hatásos, mi több, sokkoló Gwen Stacy halála: sokkoló, mert - tetszik, nem tetszik - szép és drámai, és hatásos, mert... izé... szép és drámai: abszolút a film csúcspontja mind megvalósításban, mind hatásfokát tekintve;
- Dane DeHaan száját szívesen elkenném, de nem úgy, ahogy azt a gyatra szinkronhang szeretné, amely a beteg elméből elkényeztetett ficsúrt kíván faragni: még szerencse, hogy a magyarításon is átsüt a fiú lángoló tekintete, zavarba ejtő megjelenése, amely olyan, mintha Leonardo DiCaprio és egy kígyó szerelméből fogant volna. Hála az égnek, őt nem írták ki a filmből, mi több, mellékvizes lavírozgatásából a film végére főkolompossá léptették előre, ami azért némileg ígéretesebb jövőt sugall.
KONTRA:
- A sugallatról jut eszembe: a film gyakorlatilag alig-alig szól másról, mint egy franchise építkezéséről: expozíció expozíciót követ, és még az utolsó harmad sem a lezárásról, hanem a további szereplők és történések bevezetéséről szól, ott viszont már kutyafuttában;
- a játékidő nagyját Peter Parker kétoldali szenvelgése tölti ki, melyben az a legdühítőbb, hogy mindkét oldalt megforgatták már az első filmben: Parker ezúttal is nyomoz az apja után és olyan rejtélyeket tár fel vele kapcsolatban, melyek az Oscorp sötét machinációihoz kötik - természetesen áldozatként; mindemellett Peter a nőjével sem tud zöld ágra vergődni, mert ott kísérti az idősebb Stacy (Denis Leary) szelleme, és a neki tett ígérete, hogy Gwent kihagyja a balhéból: ezért aztán hol szakít vele, hol újra összejönnek, és mindketten tisztában vannak azzal, hogy miért, de csak nyűglődnek és nyűglődnek; persze, ilyet a tinédzserek is szoktak, de talán nem egy 250 millió dolláros szuperhős történet nagyobbik hányadában;
- a fentiekben említett új irányba tett lépés valójában csak egy lépés, annak is igen tétova: későbbi és korábbi eseményeket pedzeget, de épp csak felvillantva a leplet, a fent említett rágódáson túl a filmben gyakorlatilag nincs cselekmény, csupán utalások egy nagyobb és körmönfontabb konspirációra, amit a már bejelentett négy(!) folytatásban (oké, két folytatás és két spinoff) fognak majd feltárni (és az is lehet, hogy a szinkron lelőtte a poént); ezt a Marvel egy elegáns, feliratok utáni jelenettel szokta lerendezni, és magát a filmet úgy adja el különálló egészként, hogy végig tudod, hogy egy nagyobb kép egyik részletét látod csak;
- eme önálló történet sarokpontja Electro lett volna, de a figura komplett katasztrófa: eredete (egy visszataszító külsejű senki, akin mindenki átnéz) és fogantatása (újabb közüzemi baleset) se túl felvillanyozó, de szerencsétlennel az átalakulását követően sem tudnak mit kezdeni, ezért a film kétharmadára kiírják a filmből, hogy aztán egy egyszerű smasszerként hozzák vissza;
- ó, és majd elfelejtettem, hogy a filmnek van még egy gonosza: Alekszej (Paul Giamatti), a rettenetes ruszki gengszterklisé, akiből már a film elején hülyét csinálnak (letolt gatya, haha!), hogy aztán a film végére odacelluxozzák a lelombozóan szarul realizált Rhino acélpáncéljában: el nem tudom képzelni, hogy egy ilyen szerencsétlen dupla-belépő után ezt a figurát a jövőben bárki is komolyan tudja majd venni;
- és a jövő: lehetett volna a befejezés sötét és drámai és ezzel a várakozást erőteljesen felkorbácsoló, de sajna Gwen halálát még legalább 20-25 percnyi szálkeverés követi, melynek végén Peter Parker pont ugyanott köt ki, ahonnan a film elején elindult: ennyit a hájpról.
Most pedig te jössz: mondd, hogy tetszik a Pók?