aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: machete don't kill Takács Máté
2013. október 13. 17:47:00

Kategória: film 26 komment

A Gravitáció második hete is súlyos magaslatokban hódít, beláthatatlan pályára helyezve végső célját. Ezalatt a második helyen remek kezdetet jegyez a Phillips kapitány, ami a lelkes kritikák farvizén ugyancsak prosperáló futam elé néz. Ezalatt a Machete gyilkol teljesen elvérzett, a gyakorlatilag már három éve beígért harmadik részt talán parkolópályára állítva.

machete_kills.jpg

> új filmek
Paul Greengrass többszörösen bizonyította már rátermettségét olyan filmekkel, mint az Akadémia által is el-elismert A United 93-as vagy A Bourne-ultimátum, ám legutóbb, 2010 tavaszán falba ütközött mind a kritikusoknál, mind a kasszáknál. A Zöld zónához hasonlóan legújabb filmjében is aktuális témát boncolgat, méghozzá egy megoldhatatlannak látszó és más filmes nemzeteket is foglalkoztatót és érintőt (gondoljunk a dán Emberrablásra). A Phillips kapitány (Captain Phillips; hazai bemutató: november 7.), melyben szomáliai kalózok térítenek el egy amerikai teherhajót, tehát értő kezekben ideális matériának számított a premiert megelőzően, és a jelek szerint az is maradt: az újságírók egyöntetűen lelkesednek, s a Sony is felocsúdott végre nyári megzuhanása után, így képes volt kellő módon reklámozni a filmet: Tom Hanks, veszélyhelyzet, feszültség. A premier dátuma a Gravitáció után e filmet is nagyon megsegítette, hiszen eléggé üres a tér, s ugyebár ilyenkor (ősszel) amúgy is nagy keletje van az olyan alkotásoknak, melyeknél nem kell figyelembe venni a tinédzser közönség igényeit. A felnőttek pedig módfelett hálásabbak: 26 millió dolláros váltságdíjjal igyekeztek Hanks segítségére sietni, ami tán még jobb is a prognózisok átlagánál, s újabb bizonyíték arra, amit egy hete már pedzegethettünk: érdekes sztori + izgalmakat ígérő előzetes + megbízható színész + ideális dátum = tuti siker. Hosszú távra persze mindig szükséges a jó visszhang, ami a Phillips kapitányt bizonyosan 100 millió dollár fölé repíti majd. A stúdió mély lélegzetet vehet, mert három héten belül két kilenc számjegyű bevételre esélyes filmet küldött a mozikba, vagyis annyit, amennyivel az egész nyarat zárták.

Robert Rodriguez megígérte a három évvel ezelőtti Machete végefőcímében, hogy Machete visszatér majd a Machete gyilkolban (Machete Kills; hazai bemutató: október 17.), és a fickó állni szokta a szavát, legfeljebb késlekedik egy kicsit (Sin City 2...). Ez a folytatás azonban a legfeleslegesebbeket gyarapítja majd, legalábbis a mexikói munkásságát kedvelők kemény magjának örömétől eltekintve, hiszen a kritikák cseppet sem lelkesednek érte, s üzleti szempontból is igen nagy csődnek tűnik, lévén 20 millió dolláros költségvetése is komoly kihívást jelent majd. A film ugyanis 4 millió alatt nyitott több mint 2500 moziból, így a forgalmazást ezúttal vállaló Open Road Films csak annak örülhet, hogy mindössze kétmilliót fizetett ki a jogokért, ami ha visítva is, de talán visszavándorol a cég kasszájába. Ehhez azért minimum megduplázni kéne ezt a rongyos nyitányt, vagyis 8 millió fölé férkőzni. Az még mindig messze kevesebb volna, mint az első rész kezdő összege, a nagy mértékű elpártoláson pedig amúgy nincs semmi csodálnivaló: rajongói anyag, a nagyközönség által langyosan fogadott első rész után. A Kick-Ass 2. után ez már a második ilyen jellegű szembesülés idén.

Pár hét szép számokat hozó korlátozott mozis vetítéssorozat után a Fox Searchlight 600 fölé lökte az Exek és szeretők (Enough Said; hazai bemutató: december 5.) mozijainak számát, ám ez nem olyan mértékű emelés, ami lényeges változást hozhatott volna a hétvégi bevételekben. Csöppet csökkent a helyzet, 2 millió fölül 2 millió alá, összesen pedig 8 milliónál tart a kritikailag méltatott drámai vígjáték, ami a 15 milliót már nem éri el, hacsak a Searchlight elő nem veszi legjobb tudását.

> korábbi filmek
Második hete első, ráadásul lehengerlő második hétvégi összeggel a Gravitáció. A Warner Bros. másfél órás thrillere nyári időket idéző hétköznapi bevételeket szállított, amik már előrevetítették a sejtések beigazolódását: minimális elpártolás állt be csupán a nyitányhoz képest, egészen ritka történéseket hozva a 3500 mozi feletti területnek. Alfonso Cuarón munkája 44 millió dollárral trónol az élen (ezt kb. nyitánynak várták), teljes bevétele 10 nap után 125 millió környékére nyúlik, s ördög tudja, hol lesz ennek a vége. A 200 millió dollár már garantáltnak tekinthető.

Bronzérmes harmadik víkendjén a Derült égből fasírt 2: A második fogás. A Sony rajzfilmje 14 millió dollárt fogyasztott el ebben a körben, összbevételét ezzel 80 millió küszöbére helyezve. Az esély még meg van rá, hogy utolérje elődje 125 millióját, ámbár ahhoz nagyon éhesnek kell lennie a közönségnek.

> végszó & ami jön
Tavaly ilyenkor erősebb volt a mezőny az összbevételt tekintve, ám nincs ok a panaszra: az első három helyezett nagyon is sínen van, a Machete gyilkol pedig nem nagy veszteség. Heti premierek számát tekintve az idei október továbbra sem tör rekorder babérokra, hiszen most is csak három film érkezik, melyek közül egynek van esélye igazán kitörni: a Carrie régóta halasztgatott újabb adaptációja végre a tinédzsereket szándékozik becsábítani több mint háromezer moziba. A Szupercella ezalatt próbál nem két főszereplője korábbi idei filmjeinek sorsára jutni, a The Fifth Estate pedig nem a süllyesztőben kikötni már az induláskor.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Carrie | 3000 | $25m
The Fifth Estate | 1700 | $2.5m
Szupercella | 2750 | $9m

> a top 10 (előzetes becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Gravitáció
$44.3m $123.4m $100m
2 ú  Phillips kapitány
$26.0m $26.0m $55m
3 2  Derült égből fasírt 2: A második fogás
$14.2m $78.0m $78m
4 ú  Machete gyilkol
$3.8m $3.8m $20m
5 3  Vakszerencse
$3.7m $14.1m $30m
6 4  Fogságban
$3.7m $53.6m $46m
7 8  Insidious - A gonosz háza
$2.7m $78.4m $5m
8 5  Hajsza a győzelemért
$2.4m $22.2m $38m
9 6  Don Jon
$2.3m $20.1m $6m
10 7  Baggage Claim
$2.1m $18.3m $8.5m





Címkék

box office drama rodriguez tom hanks sequel paul greengrass gravity

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr565566758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.13. 17:56:12

Brutális a Gravitáció. Szerintetek a 200 milliót is eléri? (USA)

Szupercella remélem nem lesz oltári bukó. Kijárna már Slynak és Arnoldnak a győzelem az év eleji pofon után. Bár az a 70 millió brutálisan soknak tűnik :S Viszont IMDB-n elég jól tartja magát. (7,5)

Dzsedáj 2013.10.13. 17:57:00

Jesszusom van ennél lejjebb Mel Gibson számára? Machete Kills ismét rombolta a karrierjét.
Hogy tud majd innen Liam Nesson szintre visszaküzdeni magát egyszer? Sehogy gondolom...
És Lady Gaga rajongói merre jártak? :D

Vajon a Gravity jövőhéten 30 felett fog zárni nos? Carrie-val szoros csatát vív majd szerintem.

Dzsedáj 2013.10.13. 17:59:29

Gondoltátok volna év elején, hogy a Gravity több pénzt hoz majd a konyhára, mint a Star Trek Into Darkness?

Én nem.
:D

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.10.13. 18:19:01

@REMY: Abból az 1600+ emberből, aki szavazott rá, láthatta vagy 16. Megelőlegezett lesz az a bizalom: majd mához egy hónapra nézzük meg, milyen lesz az átlag. Egyébként ezeknek a fiúknak vissza kellene vonulni főszerepből karakterszerepbe: úgy talán lenne még esélyük, csak hát annyira azért egyik se jó színész.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.13. 18:25:17

@Zalaba_Ferenc: Igazából, amíg nem az én pénzem megy a levesbe a filmjeik miatt addig nem érdekel. Rajtuk nőttem fel, imádom őket, a filmjeiket. Úgyhogy én mindig kapható leszek egy Sly, Arnold, Willis, stb filmre.

De azért persze sajnálom, hogy elfelejtik őket az emberek, bár ez nem meglepő, mert ha megnézzük a mai akciófilmeket, akkor közel sem azok, amik a 80-as években voltak. Ma már, ha egyszerű, néhol buta forgatókönyvet kap egy film, akkor csak kritizálni szabad, mert az biztos rossz.

Ma már nem kellenek a kigyúrt, egysorosokat puffogtató akcióhősök. Sajnos. Statham az egyetlen igazi utód, és ezzel kész vége is. Nagy kár, mert ha valaki a helyén tudja őket kezelni, akkor bizony felhőtlen szórakozást tudnak nyújtani.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.10.13. 18:33:37

@REMY: Érdekes, amit írsz, és érdekes, hogy Willist említed, aki pont ezt a képletet rúgta fel az érző-sebezhető akcióhős figurájával. Ugyanakkor az is érdekes, hogy maga Stallone is ilyennek indult, aztán szépen lassan "elterminátorosodott". A The Expendables 2. DVD/BD-n van egy fasza doksi, ami erről a korszakról szól: érdemes meglesni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.10.13. 18:37:36

@Dzsedáj: Senki sem gondolta volna, hogy a Sötétségben rosszabbul teljesít majd, mint az első Star Trek. Utólag persze lehet okoskodni, hogy egy nóném (John Harrison?) gonoszra építették a kampányt, de ugyan már, dehogy: ugyanarra a revampolt Star Trek-világra volt ez kihegyezve, ami első körben olyan jól működött. Lehet, hogy a HC-rajongók elmaradtak, de ők kb. maréknyian vannak. Szóval honnan és miért jött a többi hiányt, azt nem tudom.

Dzsedáj 2013.10.13. 18:48:58

@Zalaba_Ferenc: Nálam még az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy most hogy J.J. Star Wars filmet rendez, sokkal többen leszek kíváncsiak a Star Trek 2-re..

Szerintem a zsúfolt májusi szezon a hibás talán..

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.13. 18:53:20

@Zalaba_Ferenc: Na, azt nem is tudtam, úgyhogy meglesem :) köszi!

A változások miatt sajnos elbuktak azok a színészek, és csak kevés maradt ott a tűz közelében. Elég csak Lundgrendre vagy Van Dammera gondolni. Mekkora sztárok voltak régen, most meg a Feláldozhatók volt az egyetlen értékelhető film, amiben szerepeltek az utóbbi években. (Ha akcióra gondolok, mert azért Van Dammenak ott volt egy JCVD film, ami meglehetősen érdekes és jó film volt, de az egy új stílus volt tőle)

No, mindegy... majd meglátom mire lesz jó a Szupercella.

cjnin 2013.10.13. 19:38:51

A Gravitáció ilyen szempontból nálam az év meglepetése. Bár a főszereplőkkel nagyon beválasztottak, de hát így kell csinálni. Szerintem innen már 250 milla a minimum.

(a Star Trek 2 eredményét sokan teszik az év nagy csalódásai közé, de azért nem akkora meglepetés (pedig jómagam is 300 millió fölé vártam). Egyszerűen annyira kiugró volt az előd teljesítménye, hogy nem tudta hozni azt az eredményt (a nyitóhétvége kábé ugyanakkora részét adta a teljes bevételnek, pedig hát azért gyengébb lett a zseniális első résznél), mint mondjuk a Vasembernél is történt. Persze egy tippversenynél a nagy számok törvénye alapján az első rész fölé kell tenni a lécet, de akad, hogy egy-egy filmnél megbolondul a közönség (jó értelemben), ilyenkor pedig a folytatás simán csak visszapattan a grafikon csúcsáról (főleg ha kvázi ugyanazt az élményt és szinte ugyanolyan formában kínálja)).

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.10.13. 19:47:15

Én is 300 millió közelébe vártam anno a Sötétségbent, ám nem sikerült a Paramountnak kellő mértékben disztingválnia az első résztől, simán csak "még több ugyanabból"-érzettel, egyéb vonzó tényező híján pedig nem lehet akkora magasságokba jutni.

Wintermoots (törölt) 2013.10.13. 20:30:36

@REMY:

Ma már nem kellenek a kigyúrt, egysorosokat puffogtató akcióhősök. Sajnos"

azért ez mindenképpen túlzás. jó, tényleg szórakoztató néhány ilyen film, pl. kobra, kommandó, stb. persze részben a nosztalgia miatt, talán a kommandó volt az első nem rajzfilm amit moziban láttam még gyerekként.
de az, hogy néhány film kivételével ennél azért realisztikusabb, sebezhetőbb, okosabb stb. hősöket szeretünk látni, ez szerintem inkább fejlődés.
mert más az hogy néha szórakoztató, meg más az ha zömében ilyenek készülnek és azokra kellene rámondani, hogy mennyire jók. persze a másik véglet sem feltétlenül szerencsés.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.10.13. 21:16:32

@cjnin: Hogy a 2009-es Star Trek, meg a "zseniális" jelző mit keres egy mondatban, azt nem igazán értem :) Szerintem iparosmunka volt, ami épp ellentéte a zseniálisnak.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.10.13. 21:28:34

@Wintermoots: Szerintem ez bonyolultabb ennél. Én úgy gondolom, hogy a buta, egyszerű filmeket azért nem szeretik már az emberek, mert nincs a főszerepben egy akkora sztár, mint Arndold, Stallone, Lundgren, Snipes, Van Damme, stb... Nincs meg az a kisugárzás, nincs meg a tekintély. (emellett a rendezők sem érzik már azt a lazaságot, ami régen volt. Mindenki túl komoly akar lenni))

Persze lehet fejlődésnek is tekinteni, de ez köszönhető a kiöregedésüknek. Ma már hiába ökörködik Stallone a többiekkel, már nem olyan, mint akkoriban. És mivel nincs utánpótlás, így ez a fajta akciófilm kihalt, és az emberek elfelejtették. És már nem vágynak rá, ezért felváltotta őket a "komolyabb" hangvételű.

Idéznék az Elnök végveszélyben kritikámból: "Miért van az, hogy a 80-as évekbeli akciómozikat a mai napig élvezettel tudja nézni a legtöbb ember? Azoknál is voltak hibák, sőt… a forgatókönyvek egyszerűek, buták, logikátlanok voltak, a karakterek a fizikai törvényeket a játékidő nagy részében meghazudtolták, de mégis szerettük, és szeretjük őket. Miért? Hát azért, mert olyat tudtak nyújtani, amit más film nem, és ez a szerethetőség, a lazaság, és a felhőtlen szórakozás együttese volt. Hiába fogtuk a fejünket a sok ökörségen, amiket láttunk bennük, de a film végeztével mégis mosolyogva keltünk fel a képernyő elől, és ez az, ami a legfontosabb egy efféle filmnél, és ha ezt képes átadni, akkor a rendező elérte a célját."

A komolyabb filmek régen is megvoltak, és most is megvannak, de a laza, tökös, tesztoszteronbombák már messze nem olyan jók, mint régen. Fejlődés ide vagy oda, nekem hiányoznak :(

Kovács Erzsébet 2013.10.13. 21:33:41

@Zalaba_Ferenc: Nagyon tanulságos volt ez a dokumentumfilm arról, hogy a mozi hogyan másolja az életet, ami a mozit másolja. És hálát adtam az égnek, hogy amikor Reagan az USA elnökeként játszotta a "jó fiú" cowboyt "a rossz fiúk ellen", akkor a Szovjetunió már javában rohadt szét.
Azért azt kicsit sajnálom, hogy nem az Élni és meghalni Los Angelesben lett a Bush-éra filmje. Mármint nagyon szeretem az első Die Hardot, de azért mégis.

Wintermoots (törölt) 2013.10.13. 21:40:41

@REMY:

igen, de ahogy írod, túl komoly akar lenni mindenki, ez az erőltetett drámaiság nekem sem tetszik, meg a (gyakran nem túl jól kivitelezett)túlkomplikáltság sem, de ez egy trend, majd lemegy szerintem. bár ha a nézőknek bejön, akkor nem biztos.
nemsokára kiderül, hogy fogadják az új stallone-schwarzenegger filmet.

Kovács Erzsébet 2013.10.13. 21:42:30

@Pitypalatty úrfi: Viszont nem volt ízetlen, színtelen, szagtalan, lelketlen iparosmunka, és ez azért már valami.
Ja, és a 2009-esnek köszönhettük a 2102-est és az új Khant! :-D

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2013.10.13. 21:48:04

@Kovács Erzsébet: Én is jól szórakoztam rajta, de mikor utólag megpróbáltam felidézi, hogy miért is, eléggé gondolkodóba estem :D

Jó volt a két főszereplő, és a köztük lévő dinamika, talán ezt tudnám kiemelni.

Az ideit pedig még nem láttam.

cjnin 2013.10.13. 21:49:32

@Pitypalatty úrfi:

Más véleményen vagyunk, van ilyen. A Vasember 2-3 példul, azok az iparosmunkák nálam. Persze azt gondolom, hogy egy bizonyos pontig érdemes saját műfajon belül szemlélődni. A Star Trek nem egy torinói ló, csak szórakoztatni akar, és ebből a szempontból nálam hibátlan (najó, nem az, de a lehetőségekhez képest közel van hozzá).

Kovács Erzsébet 2013.10.13. 21:58:49

@Pitypalatty úrfi: Hát nekem is nehezemre esne felidézni, hogy mi is volt a sztorijuk. Viszont cserébe minden egyes újranézésnél ugyanolyan jól szórakozom, mint az 50 első randi főszereplője. :-D
Kirk és Spock örök páros, itt sem rontották el, és csak félig lepődtem meg, amikor pár hónapja megtudtam, hogy a műfaj mai divatja előtt a Kirk/Spock volt az első homoerotikus fanfiction anno, még az Original Series idején.
És ehhez jön az Into Darknessben egy emlékezetes Khan, aki rettenetesen teátrális ugyan, de mégis hiteles és nagyformátumú.

isvaen 2013.10.13. 23:35:51

nem szervesen a témához, heti műsorhoz kapcsolódik, de:
nem tudja valaki, hogy a Nem vénnek való vidék mennyibe került? a bo mojo-n nincs kiírva.
előre is kösz

Wintermoots (törölt) 2013.10.13. 23:48:27

@cjnin:

vasember 2 valami katasztrofális, a színészeket leszámítva. az elég gyenge iparosmunka:(
nem is tudnék most hirtelen annál gyengébb nagyköltségvetésű filmet az évtizedből, bár biztos akad.

Wintermoots (törölt) 2013.10.14. 00:03:46

@Wintermoots:

de van rosszabb: szex és new york 2, 100 millióba került

Németh Barna 2013.10.14. 00:04:11

@szkristof92: Á, nem volt az annyi, max. 20-25 lehetett.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása