aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: pain & gain (2013) Kovács Erzsébet
2013. augusztus 01. 07:35:00

Kategória: film 62 komment

"This is still a true story." Még ez is megtörtént: állítja az inzert Michael Bay legújabb, a Hasbro egész estés reklámjaihoz képest mini költségvetésű filmjének egy, az addig látottaknál is álleldobósabb jelenetében. 1994-95-ben, Miamiban, amikor még nem volt szégyen a szextelefon-bizniszből megtollasodni, hat-nyolc még nagyobbra vágyó testépítő csakugyan elrabolt, megkínzott, kifosztott és megölt három embert. A fent említett jelenetben egy félig-meddig fiktív szereplő tesz valami olyasmit, ami nagyjából megtörtént, körülbelül ezen a módon. De hát hogyan is lehetne jól működő akcióvígjátékot faragni abból a mészárszékből, melyet a csekély értelmű, jelenleg is a méreginjekciójukra várakozó személyi edzők rendeztek?

painandgain_1.jpg

Hát így. Bárki más (értsd: bármely másik felkapott hollywoodi blockbusterelőállító) biztosra ment volna, és szelídít a garantáltan tizennyolckarikás henteléseket felvonultató történeten. Szerencsénkre Michael Bay inkább tökig nyomta a hangerőszabályzót, meg amit csak lehetett. Minden még hangosabb, színesebb, bizarrabb és viccesebb, mint a valóságban, ahol csak az erőszak banalitását örökíthették meg a rendőrségi fényképek. A forgatókönyv előbb a film alapjául szolgáló tényfeltáró cikksorozatot idézi szó szerint, aztán még tódít rajta egyet. És még egyet.

Marc Schiller (a filmbéli Victor Kershaw eredetije) nem a hangjáról ismeri fel elrablóját, hanem... Adrian Doorbal barátnője nem fitneszőrült, szép szőke kórházi nővér, akivel egy bulin ismerkedett meg, hanem...  Persze az élet ösvényei szövevényesek szoktak lenni. Ezt az utat Baynek inkább Guy Ritchie tréfás gengszterfilmjei taposták ki, amiről a belassítások, a színezett kimerevítések és az elviccelt inzertek tiszteletteljesen árulkodnak is. Meg van buziviccekből annyi, hogy attól maga Torrente is fénylő arccal vigyorogna. Meg zsidó- és szőke nős poénok. Meg Ken Jeong, aki itt ugyan motivational speakert játszik, de azt legalább ugyanazzal a rasszista felhanggal, mint a Másnaposokban.

Olyan tempóval söpör végig a mozi, mint a Frank Grigától, a magyar (és nem jugoszláv!) szextelefonkirálytól elirigyelt vágytárgy, a Lamborghini, és nem kíméli közben se a (valósággal ellentétben) kőgazdag, közönséges bunkónak lefestett áldozatok érzékenységét, se az izomagyakat, akik a méltányosság és az amerikai álom nevében csak annyit érnek fel ésszel, hogy el kell venni a másét. Röhögsz a wannabe gengszterek bénázásán, aztán kiesik a szádból a chilis popcorn, amikor beindul a láncfűrész.

Hogy még valami szépet mondjak, a filmforgalmazók akár ezzel az egy műalkotással is érvelhetnének a sokadjára kitört szinkron vs. felirat vitában. Speier Dávidnak hála a szinkron zseniálisan természetes, és igen, Galambos Péter jó magyar hangja Johnsonnak, aki itt is azt a kétségektől gyötört szelíd óriást adja, mint a méltatlanul kevéssé ismert Southland Talesben. Egyszóval, ha a fogasra tudod akasztani a mozi bejáratánál minden morális érzékedet és együt térző képességedet, frenetikusan szórakozhatsz. Nem is lövök le többet a cselekményből. "Ne légy hakapeszi, legyél az, aki odateszi!"

painandgain2.jpg

Címkék

kritika horror thriller comedy michael bay ed harris mark wahlberg anthony mackie 7csillagos dwayne the rock johnson rebel wilson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr15436713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.01. 07:50:54

Jelentem, kétszer is megnéztem, mert már-már szürreálisan ízléstelen cuccról van szó, és végre Bay is talált magának egy olyan sztorit, aminek nem hogy ártott, de még használt is a minden határon túllépő, tapló humora. Mondjuk, a filmnek nem ártott volna egy kis trimmelés: a végére rendesen be lehet sokalni a nagy amerikai álomról előadott (végtelenül ostoba) elmélkedésről. Persze, tudom, hogy a legtöbb amerikait már csecsemőkorától arra nevelik, hogy valósítsa meg önmagát.

A szinkronhangokkal amúgy nem volt gond, sőt most Galambot is meg kell dicsérnem, de ezt a kacifántosra karikírozott (értsd: nem létező) szlenget egyáltalán nem éreztem természetesnek, főleg nem ilyen egyszerű izomtibik szájából.

Ugyanakkor ha valaki továbbra is azzal jön nekem, hogy a mai filmek töketlenek, azoknak melegen ajánlom ezt a filmet: vannak benne szép nagy tökök meg bránerek meg tökös bránerek. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.08.01. 07:53:48

Nagyon örülök, hogy tetszett nektek a film, mert The Rock miatt nagyon vártam a filmet. A leírtak alapján meg úgy érzem, hogy jól fogok majd szórakozni rajta.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.01. 08:20:00

Kíváncsi vagyok, hogy Bay hogy "ereszti ki a gőzt", és remélem, végeredményben egy hatalmas fityiszt mutat hazájának. Szerdán kiderül :-))

Ken Jeong-ot viszont továbbra is kitiltanám a filmvilágból, egyedül miatta aggódom - remélem, a nagy beszéde után hamar eltűnik a vászonról.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.01. 08:28:27

@Adam Van Helsing: "egy hatalmas fityiszt mutat hazájának" Nah az egy olyan dolog amire ő nem képes...

galamb01 2013.08.01. 08:35:03

Speier. "Természetesen". Nyilván neki minden szövege jó, mi? Miért van az, hogy ha meghalljuk a nevét, akkor elélvezünk és jár a token "remek szinkron"? Neki is vannak kivételes melléfogásai, szar szövegei. Eleve az idézett mondat egyszemélyben cáfolja, hogy jó a szinkron. Totálisan természetellenesek mondatok, már a legelejétől, amikor nem is tudom, hogy mit találtak ki a cardióra.

A hangokról nem is beszélve. Hiába érdekes Csőre, mint Wahlberg, az érdekesség nem jelent zsenialitást. Legyen jó. Vagy közepes, de nehogymár ilyesmire szórjuk a szuperlatívuszokat csak azért, mert tudjuk, hogy ki csinálta.

drazsika 2013.08.01. 08:40:40

Nekem is furcsa hogy természetesnek mondod a szlenget, aztán idézel belőle hogy "hakapeszi". Ezt a szót még csak makival együtt láttam leírva, gyanítom hogy a filmben nem így használják...

pizsama 2013.08.01. 08:54:03

Amilyen zseniális szinkront rittyentett Speier anno valamelyik Asterix és Obelix etűdhöz, azóta már-már fájóan erőltetett a beavatkozása a filmek szövegébe.
Lehet jól megírva egy szinkron, lehetnek jók a szinkronhangok, de attól még - akár akaratlanul is - de "ferdítenek" a filmen!

Jó példa Guy Ritchie Lock, Stock...-ja. Mert bár a zseniális magyar szinkron sokat hozzáad a filmhez, de ugyanakkor el is vesz belőle (Vinnie Jones és Vas Blackwood azért angolul az igazi!). Épp ezért számomra néha kicsit már olyan mintha két külön film létezne. Egy eredeti angol, meg egy magyar "újraszinkronizált" remake.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.01. 08:56:09

@doggfather: nemtom, nekem a már látott felvételek nagyon ezt sugallták

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.01. 08:57:48

@Adam Van Helsing: nah majd meglássuk, de a trailer alapján azt el tudom hinni, hogy kiröhögi a testépítőket, de, hogy a NAGY Amerikának bemutat?!

Lavmitendor 2013.08.01. 08:58:54

@drazsika: Szerintem élő ember nincs aki így beszél. Kigyúrt állatok szájából meg aztán végképp nem várnék ilyen mondatot.

Amúgy Bay munkásságát az utóbbi időben tudatosan kizárom az életemből de erre azért kíváncsi vagyok, bár a The Rock-tól irtózom, de majd megpróbálom lenyelni a jelenlétét.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.01. 09:03:37

@Lavmitendor: bay-t sem rock-ot se csíped akkor ebben mi fogott meg?!

Lavmitendor 2013.08.01. 09:05:33

@doggfather: Bay-től egyedül talán a Bad Boys-okat szeretem, a trailer alapján meg egy próbát megér. Attól mert valakit utálok még csalódhatok benne pozitívan. Itt van egy esély mind a kettőjüknek. :)

pekmester 2013.08.01. 09:10:55

a filmre kivancsi vagyok, majd meg is nezem, azonban ez a felmondat felkeltette a figyelmemet. "......méltatlanul kevéssé ismert Southland Talesben. " Az a film egy nezhetetlen, celluloidmaszlag. Ketszer kezdtem bele, masodszorra mar tobb mint egy oraig neztem a semmit.

galamb01 2013.08.01. 09:13:07

@pekmester: Jaja. A Southland Tales-t a Donnie Darko miatt sokan ismerik. Más kérdés, hogy a többségnek megvan róla a véleménye.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.01. 09:16:55

@drazsika: De, sajna a filmben pont így van, Speiernwk mániája, hogy valami hungarikumot vigyen a szinkronjaiba.

Amúgy szerintem a "miteszer es mennyit eszel" duma volt a film csúcspontja, sőt talán az év legjobb szinkronos találata.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.01. 09:17:10

Ne legyetek már ilyen rugalmatlanok! Pont az ilyen frissítés kell a magyar szövegeknek, amik hihetetlenül egysíkúakká váltak az utóbbi években. Ez az utolsó, idézet-mondat simán jó. :)

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2013.08.01. 11:20:00

@Takács Máté: aham, elfogultság nélkül természetesen
Hakapeszi...

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 12:04:37

Hadd keljek a hakapeszi védelmére. Mi is volt az eredetiben? "Don't be a don'ter, be a doer." Hát hogy lehetne ezt szó szerint lefordítani, ugyanilyen tömören? Nem ez volt az eredetiben? Legyetek erősek, Ken Jeong karaktere csak a szinkronban beszél akcentussal. "Műfordítás" volt? Igen. Vicces volt? Igen. Pont, mint az oly sokat dicsért régi magyar szinkronokban.
Nem mondom, hogy ez mindig és mindenhol követendő módszer lenne, de nekem, ahogy Máté is mondta, felüdülés volt, hogy a szokásos sótlan, fordításízű szöveg helyett ugyanolyan élvezetes volt a szinkron, mint az angol szöveg lett volna.

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 12:07:35

@pekmester: @galamb01: Hát nem is mondtam, hogy a Southland Tales olyan könnyen befogadható lenne, mint mondjuk a kritizált film.

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2013.08.01. 13:10:49

@Kovács Erzsébet: "ne legyél léha, tedd oda (neki) még ma"

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 13:17:35

@Robert Horvath: Rendben, de azt ugye látod, hogy most te is ugyanúgy felturbóztad az angolosan tömör eredetit, mint Speier?

Wintermoots (törölt) 2013.08.01. 13:37:24

@pizsama:

szépirodalomra, pláne versekre ugyanez igaz. fordítani kell, akkor pedig a fordított szöveg az eredeti író és a fordító közös alkotása. kompromisszum. ez ellen nincs mit tenni.

Wintermoots (törölt) 2013.08.01. 13:38:52

@Kovács Erzsébet:

Don't be a don'ter, be a doer"

ez így egy elég lapos mondat, egy jó szellemes fordítás sokkal élvezetesebb lehet

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 14:12:51

@Wintermoots: Erről van szó. Illetve az angolban nem lapos egy ilyen mondat (sőt, ütős és frappáns), szó szerint ugyanez magyarul viszont semmitmondó lenne.
Hogy a másik véglet felől is megközelítsem a dolgot, a Jóbarátok és az Annie Hall szinkronja megérdemelten klasszikus. Pedig az eredetihez való hűséget tekintve csapnivaló mindkettő: csak úgy hemzsegnek a leiterjakaboktól. Aztán mégis. Nemcsak a hűség számít, hanem az is, hogy magyarul élvezetes legyen. Komoly korlátok között dolgozik a jó fordító.

Wintermoots (törölt) 2013.08.01. 14:19:22

@Kovács Erzsébet:

úgy tűnik, kisebbségi véleményt képviselünk! (milyen szmájli is kellene ide?)

galamb01 2013.08.01. 14:25:43

@Kovács Erzsébet: "Hát hogy lehetne ezt szó szerint lefordítani, ugyanilyen tömören?"

Már bocs, de ez már majdnem olyan, mint a "nem tetszett a film? csinálj jobbat!"-kifogás.

kit érdekel hogy lehetett volna jobban? fogalmam sincs. hadd legyen ez annak a dolga, akinek ez a munkája, aki fizetést kap, de nem futja többre neki többre egy olyan mondatnál, amit sosem mondanánk ki.

ezerféleképp meg lehet oldani, nem kell mindent szó szerint venni, a magyar szövegnek egyetlen jellemzője kell, hogy legyen: a magyarosság. vagy a természetesség, ha úgy tetszik. ez nem természetes szöveg. csak kimódolt. ha van ugyan ilyen szó. még akkor is, ha egy prédikátor szájából hangzik el.

galamb01 2013.08.01. 14:30:13

@Kovács Erzsébet: ", hanem az is, hogy magyarul élvezetes legyen. Komoly korlátok között dolgozik a jó fordító. "

jó, azért ne menjünk el a scifi irányába. korlátok? milyen korlátok? nincs semmilyen korlát? ha felirat lenne, akkor lenne korlát, mert hallanánk az eredetit, de így...?

épp az annie hall szövege mutatja, hogy semmilyen korlát nem köti a fordítót. a jóbarátok és az annie hall szövege jó, mert magyaros. mert úgy beszélnek, ahogy mi beszélnénk.

szellemesnek kell lenni a fordításnak, de a szöveget vagy a beszélőket szem előtt tartva, nem pedig a szellemességet. nem a szellemesség kedvéért kell szellemeskedni.

sok olyan duma volt a testépítők szájába adva, amiknél durván kilógott a lóláb, semmi magyarosság nem volt bennük, úgy nem beszélnek az effélék. de az a vicces, hogy éppen a leggázabbat emelted ki, azt, ahogy senki nem beszél. ez kábé olyan szintre alacsonyodás, hogy azt tartjuk viccesnek, hogy ha izaurát említjük. vagy azt, hogy "kuki".

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 14:46:41

@galamb01: Nana, ezt a kérdést nem trollkodásnak szántam. Csupán arra akartam rámutatni vele, hogy ennél az idézett mondatnál magasan volt a léc. Emlékszem, hogy néztem a trailert, és már akkor az járt az eszemben: vajon mit fog, mit lehet kezdeni vele? Hogy aztán végül extravagáns lett? Annyi baj legyen, a szinkronrendező és/vagy Józsa amúgy is úgy döntöttek, hogy Ken Jeong karakterét elviszik a Másnaposok-féle rasszista irányba.
Milyen dumáknál lógott ki a lóláb szerinted? Nekem csak a trailer volt az összehasonlítási alapom, és tetszett, ötletes megoldásnak láttam, amit láttam, nem pedig a nevektől elájuló sznobok sorába álltam be. A trágárságok külön jól voltak megoldva, mert magyarul ugyanaz a káromkodás többnyire jóval erősebb, mint angolul.
Azért azt viccesnek találom, hogy szerinted semmilyen korlát nem köti a fordítót. Szóval csak akkor kell hűségesnek lenni az eredetihez, ha feliratos a film? Miért, a feliratos filmet csak az nézheti, aki beszéli a nyelvet?
Lehet, hogy nem mondunk hakapeszit, de nekem eszembe jutttatta Hakapeszi Móricot. Aki, úgy érzem, ugyanolyan teszetosza lehet, mint ahogy az idézett mondat után következő mondatban is.

Wintermoots (törölt) 2013.08.01. 14:47:37

( "with each past exploit __I've lost friends, white men and black... and much more.___
( a much more arra utalna, hogy nem csak a barátait, hanem családját is elvesztette)

magyar fordítás:....elvesztettem sok barátot, fehéret, feketét, tarkát.

heltai olga, league of the extraordinary gentlemen.
ez milyen?:)

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 14:52:02

@galamb01: És még valamit az Annie Hallról. Az szerinted rendben van, ha elrontanak egy viccet? Az Annie Hall iskolai jelenetében feláll egy sovány kislány, és azt mondja: "I'm into leather." A fordító valószínűleg nem tudta, mi az a bőrfétis, így aztán magyarul azt halljuk: "csont és bőr vagyok." Ja igen, látom. Csakhogy angolul az volt a vicc lényege, hogy a törékeny kislány felnőtt korára kőkemény domina lett.

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 14:56:25

@Wintermoots: Ezt inkább nem kommentálnám (és nem is kommendálnám :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.01. 15:05:05

@galamb01: a jóbarátok az a sorozat?
mert ebben az esetben te vagy az első aki nem azt írja, hogy de sz.r lett a szinkronja, meg, hogy hogy elrontották, mert ez szokott lenni az "általánosan elfogadott nézőpont"...

legalábbis én mindig ezt olvasom mindenhol.

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 15:15:07

@doggfather: Mondom, szerintem is két oldala van az éremnek. Egyfelől magán viseli a rendszerváltás előtti/körüli korszak angoltalanságának összes gyerekbetegségét, másfelől viszont akkora profizmus van benne, hogy aki nem ismeri az eredetit, ugyanúgy élvezheti, mintha az a magyar sorozat lenne, amit azóta sem sikerült legyártani egyik honi csatornának sem. Persze galamb01-gyel ellentétben én azért ezt mégsem tartanám a szinkroncsinálás nonplusultrájának.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.01. 15:35:59

@Kovács Erzsébet: szerintem is jól sikerült, de szinte mindenhol ütik.

pizsama 2013.08.01. 16:27:06

@doggfather:
Egyszer nézd végig angolul az egész sorozatot, és ledöbbensz mennyi félrefordítás van a Jóbarátok szinkronban. És most nem úgy, hogy magyarosítottak volna valami poént, hanem teljesen mást fordítottak, és teljesen értelmetlenné tették a jelenetet.

De az egyik kedvencem pl. egy szó szerinti fordítás, mikor is kiderül Ross-ról, hogy fiatalabb korában szerette a Wham! zenekart. Pár perccel később Chandler beszól neki "Wake me up, before you go-go" -> magyar szinkron: "Ébressz fel mielőtt elmész, elmész!"

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 16:37:46

@doggfather: @pizsama: Phoebe vicces érthetetlenségei nem kis részben onnan erednek, hogy a fordítók nem értették a poént.
Aztán látjátok, mégis él, virul és üget az az állatorvosi ló. Amúgy a leiterjakab blogon külön sorozat volt a Jóbarátok félrefordításaiból, lehet mazsolázni.

Kovács Erzsébet 2013.08.01. 16:41:10

@pizsama: Nekem is van egy ilyen kedvencem: az a rész, amelyikben a Space Oddity dalszövegét sikerült lefordítani. Piros pont annak, aki megtalálja, melyik jelenet ez.

Németh Barna 2013.08.01. 17:05:20

@Kovács Erzsébet: Mennek haza Las Vegasból a taxival. Több mint tízszer láttam oda és vissza, magyarul és angolul :)

pizsama 2013.08.01. 18:16:19

@Németh Barna:
Meg egyszer Chandler egy videókazira is felénekli:
www.youtube.com/watch?v=g1p8cx3dtzw

Németh Barna 2013.08.01. 18:55:55

@pizsama: Ott fel sem lehet ismerni, hogy az egy ének lenne :)

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2013.08.01. 21:26:16

@pizsama: vagy a Green Bay Packers amfoci-csapat, melyből zöld partiak lettek :) hasonló élményem a Simpson család, melynek imádom a magyar szinkronját, de a rengeteg kulturális utalásba nagyon durván beletörött a fordítók bicskája, nagyon sok poén félrement... Nehéz dolog ez, annyi szent

mojoking77 2013.08.01. 21:47:50

@Robert Horvath: Es mar vissza is tertunk az eredetihez, miszerint kell e eroltetni a szinkront vagy sem.. mondjuk pont a friends az, amit minden, angolul tanult, de nem tudo embernek kotelezove tennek eredeti nyelven. Nagyon reg nem lattam, akkor is meg otthon szinkronosan, es az elmult par honapban gyakorlatilag szinte az osszes reszt megneztem kint eredeti hanggal. Szenzaciosan egyszeru, es konnyen ertheto, minden akcentustol mentes szovege van....

goodjohnwin 2013.08.02. 08:43:29

"sokadjára kitört szinkron vs. felirat vita"
Szomorú, hogy egy szakújságírónak is erről szól a petíciós akció... ha korrekt akarnál lenni, akkor nem csúsztatnál, és nem az ostobák vitáját gerjesztenéd az ilyen megjegyzésekkel és a korábbi posztoddal.
Az akció és a Fb-csoport a választás lehetőségének visszanyeréséről szól, nem arról, hogy az egyik vagy a másik mellett döntsünk kizárólagosan.
Miért kell mindig szekértáborokat létrehozni ahelyett, hogy a békés egymás mellett élés lehetőségeit keresnénk?
Shame on you Mr Zalaba, shame on you.

goodjohnwin 2013.08.02. 08:44:21

@goodjohnwin: fcuk, ezt benéztem, sorry ZF! :(

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.02. 08:49:38

@goodjohnwin:

1. Ezt a kritikát nem én írtam.
2. Szó sincs semmiféle békés egymás mellett élésről, ugyanis a petícióban a szinkron rendesen kapja az ívet, a forgalmazót meg értékrombolással vádolja.
3. Ostoba vitát csak az gerjeszt, aki ostoba megjegyzéseket tesz (erre szerencsére a korábbi posztban is csak elvétve volt példa).
4. Szakújságíróként pedig az a feladatom, hogy a félinformációkból, érzelmi alapon összerakott támadásban "aktívan" részt vevőknek kissé felnyissam a szemét. Persze, vádaskodni a legkönnyebb. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.02. 08:50:48

@goodjohnwin: Most már mindegy: a kommentár többi részét azért továbbra is magamra tudom venni. :)

drazsika 2013.08.02. 09:00:30

Hogy legyen egy On-topic hozzaszolas is:
Tegnap este megneztem a filmet(MOMban, a szinkronhoz nem tudok hozzaszolni). Ujbol kiderult szamomra, hogy Bay szuper tehetseges(neha mar zsenialis) rendezo, aki emelett borzalmas gyerekes, soviniszta es infantilis. Ez a sztori szerencsere illik hozza nagyon. Nagyon jol szorakoztam megha utana ugy is erezetem hogy muszaj vagyok megfurdeni ezutan a sok mocsok utan. The Rock abszolut ellopta a filmet, a kokainos kalandjain nagyon sokat nevettem. Az hozza tartozik, hogy nehol nem teljesen egyertelmu mi tortenik, nem art tisztaban lenni a valos tortenesekkel.

drazsika 2013.08.02. 09:02:53

Meg annyi, hogy a hirtelen hangulat valtasok furak voltak, de valahogy mukodtek. Ezt nem reszleteznem mert SPOILER lenne.

Kovács Erzsébet 2013.08.02. 09:52:29

@drazsika: Sokat gondolkoztam rajta a poszt megírása előtt, vajon összefoglaljam-e röviden magyarul azt a monstre hosszúságú cikksorozatot, amiből a forgatókönyvet írták. Aztán úgy döntöttem, inkább nem lövök le semmit, hadd döbbenjen le jól mindenki.
Persze ha lesz rá igény, lehet szó akár egy kibeszélőről is...

Kovács Erzsébet 2013.08.02. 09:56:33

@goodjohnwin: Értem én, hogy ti csak alternatívát szeretnétek (jogos), de több cikk, poszt, és többszáz komment elolvasása után az az érzésem támadt, hogy ez a gyakorlatban mégis vagy-vagy. Én speciel mind a kétféleképpen szívesen megnézek valamit, pedig jól értek angolul.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.02. 10:02:05

@pizsama: @Kovács Erzsébet: persze, van benne nem kevés hiba, de a 10 évadból ha összeszedjük a hibákat max 1 évadnyi baki jöhet össze. Nah ezért szidni az egész sorit?!?!

drazsika 2013.08.02. 10:49:09

@Kovács Erzsébet: szerintem mehet a kibeszelo, mert erdekes tema hogy mit valtoztattak a filmhez. Van ami teljesen ertheto, van olyan is ami teljesen indokolatlan

n4nom4n · http://n4nom4n.tumblr.com/ 2013.08.03. 18:56:41

A kritika kíváncsívá tett! ;)

szkristof92 2013.08.07. 07:32:51

Nem tudom mikor láttam utoljára ennyire szórakoztató és egyben megdöbbentő filmet az emberi prosztósságról.

Regggie 2013.08.07. 09:07:22

Ez egy jó film...lenne, ha legalább fél órával rövidebb lenne. Nem értem, hogy Michael Bay még mindig nem jött rá: a kevesebb néha több. Kb. 1,5 óra után sokan már a telefonukat nyomkodták a teremben, volt, aki ki is ment. Általában az ilyeneken fenn szoktam akadni, de a Pain&Gain esetében még meg is értettem őket, mert bizony én is kedztem unni a filmet, mert kezdett nagyon önismétlővé válni. Kár érte, de így max. 6/10.
A szinkron viszont meglepően jó lett, és a mai trendekkel szembemenve nem tűnt cenzúráottnak, káromkodnak benne rendesen. Bravo!

Wintermoots (törölt) 2013.08.07. 11:38:23

@Regggie:

másfél óra után megunom, telefonozok meg kimegyek?:)

Regggie 2013.08.07. 12:44:17

@Wintermoots: Az előbb írtam egy választ, de a blog.hu elnyelte..na még egyszer:
Ha rendszeres mozibajáró vagy, akkor tudod, hogy már az is nagy szó, ha valaki nem beszélgeti végig a filmet..nem divat odafigyelni másokra sajnos, tisztelet a kivételnek! Én sem tartom helyénvalónak ezt a viselkedést. Engem sem kötött le a film egy idő után, de ennek ellenére végigültem csendben, és nem világítottam bele mások látómezőjébe a telefonommal.

Wintermoots (törölt) 2013.08.07. 13:23:06

@Regggie:

tudom én ezt, nem véletlen hogy tömegfilmet nem nézek moziban szinte soha már jó ideje

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.27. 16:50:00

Mikor felcsendül coolio gangstas paradisa-a az valami hatalmas, hogy ténylege elhiszik, hogy ők menők, meg gengszterek, és tényleg csinálják a dolgokat.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása