aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bemutatkozott az xbox one Zalaba_Ferenc
2013. május 22. 00:20:00

Kategória: jatekhaz 15 komment

Xbox One. Arra utal, hogy egy kütyü kell, és csak egy. Játék, film, zene, kommunikáció. Ebben nincs sok újdonság, de az már döfi, hogy mindez szupergyorsan, akár hang-, akár gesztusvezérléssel érhető el, leginkább annak köszönhetően, hogy a mozgásérzékelő, azaz a Kinect immáron szériatartozék lesz, nélküle csak papírnehezéknek jó a konzol. No, de jó lesz a konzol?

xboxone.jpg

Hardver tekintetében biztosan: 8 magos processzor, 8MB RAM, BD-drive, 500GB HDD, USB3.0, HDMI. wireless, meg minden. Kell is a hajtás, ugyanis a gépen egyszerre három operációs rendszer fut majd (egy a játékokért, egy az egyéb programokért, egy pedig a kettő együttes vezérléséért felel), és mindez pikk-pakk elérhető. Állítólag gyakorlatilag nulla alapzaj mellett. Maga a konzol nem túl szép, ellenben ez a legutolsó dolog, ami számít. A felturbózott Kinect egyszerre hat embert tud majd felismerni, 1080p-s kamerával rendelkezik, és villámgyors. 

Több mindent lehet szimultán csinálni a konzolon, mondjuk meccsnézés közben eredményeket lekérni - mindezt persze nem nálunk -, tevékenységeinket megoszthatjuk, cuccaink egy felhőben tárolódnak, ugyanakkor a játékokat fel kell installálni a gépre, és ha használt stuffal akarjuk megetetni a konzolunkat, akkor azért különdíjat kell fizetni (szép). A ketyere a hírekkel ellentétben nem igényel folyamatos netkapcsolatot, viszont lefelé nem lesz kompatibilis (az Xbox360-on elért eredményeinket viszont áthozhatjuk). Vezérelni lehet majd a felpimpelt kontrollerrel, tabletekkel, okostelefonokkal, és persze kalimpálással. 

Anno Neill Blomkamp alól kirántották a Halo-filmet (cserébe kaptunk District 9-t, szóval ne légy szomorú), ez most tévésorozat formájában éled újjá, Steven Spielberg istápolásában. Xbox-exkluzív lesz? Jelent ez még bármit is manapság?

Lássuk a játékokat! Nem, Halo 5 egyelőre nincs terítéken, viszont gyakorlatilag az összes EA sportjáték-széria aktuális epizódja befut. További megerősített gémek:

  • Assassin's Creed 4
  • Battlefield 4
  • Call of Duty: Ghosts
  • Destiny
  • Forza Motorsport 5
  • Quantum Break
  • Thief
  • Watch_Dogs

Stephen Gaghan (Traffic) írja a Ghosts forgatókönyvét, amely végre tényleg új motort kap, méghozzá nem is akármilyet. Beszéljenek helyettem a lenti képsorok!

Szintén érdekes lehet a Quantum Break névre hallgató stuff is, amiről egyelőre túl sokat nem sikerült kideríteni, a félig-meddig élőszereplős teaser szerint a játék hősei (antihősei?) birizgálni tudják majd az időt.

A Microsoft 15 Xbox One exkluzív játékot ígért az elkövetkező 12 hónapra, ebből 8 már létező franchise, a többi viszont teljesen új stuff.

Konklúzió? Én nem mondanék semmit, maximum - félig-meddig offtopiként - annyit, hogy a Sony részvényeinek értéke a mai nap folyamán 9%-ot emelkedtek.

Címkék

konzol call of duty kutyu game trailer xbox one

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr795312123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 00:27:40

A TheHuton 400 fontért lehet előrendelni a konzolt, 50 fontért pedig a rávalót:

www.thehut.com/brands/xbox.list?utm_source=ENH-_xbox21May

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 00:32:38

Én azt mondom, hogy ha
1. A PS4 előbb jelenik meg
2. A PS4 nem lesz drágább
akkor ebből hatalmas bukta lesz. Egyébként csak kicsi.

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 00:44:44

Nem értem, kinek akarják eladni ezt a konzolt.
Az egyértelmű, hogy a játékok már csak extra funkcionalitást képviselnek, és a Microsoft media centerként kívánja brandelni a terméket. Csakhogy:
1. Hány országban fognak működni az interaktív tv funkciók? Meg lennék lepve, ha launchkor ezt nem tudnám a két kezemen megszámolni.
2. Ki a ... fogja ezt a másodperces laggal működő kinectet használni a tv vezérlésére, mikor a távirányító hússzor gyorsabb?
3. Ki a közönség? A fiatalok? Ugyan, a 30 alattiak már itt az USAban sem vesznek TV előfizetést: a netflix és a különböző hivatalos sport stream csomagok többet adnak kevesebb pénzért. Vagy a kényelmesebb, idősebb generációra mennek? Megnézném, ahogy anyuka vagy nagymama a kinect előtt balettozik.

vargatom 2013.05.22. 04:45:58

A használt játéknak a Sony is ellensége, óriási pénzeket buknak vele a kiadók konzolon és PC-n is. Majdnem biztosra veszem - főleg az MS lépése után - hogy ők is akadályozni fogják.

A Kinect meg az oprendszer szerintem pont hogy piszok gyors volt és egyszer sem hibázott (!) a bemutató alatt. Sokkal meggyőzőbb, mint az első generációs változata.

Szerintem ebből a bemutatóból az derült ki, hogy a Microsoft több lépéssel a Sony előtt jár, ugyanúgy ahogy annak idején az Xbox Live is évekkel előzte meg a PS Networköt. Az egész egy magasabb szintű koncepcióra épül, nagyob távlatban gondolkozik, és sokkal több erőforrásból gazdálkodik, mint a Sony. Az elmúlt évek válsága és pénztelensége nagyon nem tett jót a japánoknak.

Nyilván egy itthoni usernek sokkal kevesebbet jelentenek ezek a plusz szolgáltatások, sőt az EU nagy része sem tud mit kezdeni velük (kivéve a britteket). Ugyanakkor már az Xbox360 is gyakorlatilag letarolta az USA piacot, és még mindig az ottani felhasználók költik el a legtöbb pénzt a piacon. Márpedig maga a konzol csak egy platform és ezért veszteséggel adják, kaszálni csak a játékokon és szolgáltatásokon lehet.
Szóval lehet hogy itthon a PS4 fogja jobban megérni a pénzét, de világszinten egyelőre a Microsoft tűnik a lendületesebbnek, ötletesebbnek, és főleg elszántabbnak ($$$).

A játékokból meg majd az E3 fog többet megmutatni, ilyenkor minden fejlesztő a végsőkig akarja feszíteni a húrt a demo verziókkal, igazából az volt a meglepő hogy a Sony egy viszonylag kész játékot tudott mutatni hónapokkal ezelőtt (Killzone 4). De elnézve azt a sok lóvét, amit az MS szétszórt az egyéb dolgokra (NFL, Spielberg, egyéb tévés dolgok, hw és sw fejlesztések) szerintem a játékokra is költenek eleget.

ungverjaland 2013.05.22. 08:31:03

Én tuti nem veszek, meg amúgy mindig is Playstation párti voltam (Bár új PS-t sem veszek majd valószínűleg), csak egy kérdésem van: Hogy sikerült ilyen ronda dizájnt összehozni? (Most úgy néz kii, hogy ez nagyon a Sony-nak áll pillanatnyilag.)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 08:44:13

@Angyalosi Ádám: @vargatom: Ádám mellett vagyok a kérdésben, ugyanakkor Tamással is egyetértek: az Xbox előbbre jár, mint társai, és talán pont ez lesz a veszte. Az emberek nem fogják csak úgy kihajigálni az ablakon az eddigi tévé/filmnézős rendszereiket, szolgáltatásaikat és szokásaikat, hogy mostantól mindent egy kütyüvel, távirányító helyett kalimpálva, magyarázva intézzenek, bármennyire szuperkompakt, sci-fibe illő, meg minden. Ők játékra vesznek egy játékkonzolt, azt kellene tolni, márpedig ezen a téren az Xbox erős hátrányban van. Nem hinném, hogy bármelyik elbukna a kettő közül, de valószínűleg az szerez óriási előnyt, amelyik előbb megérkezik a piacra, és még árfekvésben sem lesz túlzottan kirívó. Ráadásul a Sony globálisan és játékban gondolkodik, az Xbox pedig szinte csak Amerikának és az interaktivitásról szól. Ez is nagy hiba. Amúgy összességében egyik konzoltól sem szálltam el.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 08:52:21

Most olvasom, hogy az Xbox One nem váltja ki a set top boxot, csak navigálja azt.

skaven 2013.05.22. 09:34:50

hat nem tudom, nekunk nincs konzolunk, de most mar lassan lehet hogy ra fogjuk szanni magunkat, szoval karacsonyra eselyes lehet egy xbox one. itt hasznalni is lehet majd, nem ugy mint magyarorszagon. szoval igy meggyozonek tunik.
egyetlen problemam van vele: a design. nalunk egyelore ez a legnagyobb problema. :)

Nabil Tamás Eid 2013.05.22. 10:12:54

@Zalaba_Ferenc: Igen ezért van rajta Hdmi in and out is. Csak a pontosság kedvéért 8 új Ip lesz és hét már létező cím.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.22. 10:17:17

@Nabil Tamás Eid: Egen, egy fontos infót kihagytam - csak azt vezérli, ami támogatja az Xbox-vezérlést.

Regggie 2013.05.22. 10:36:47

A játékokról nem sok szó esett, nagyon rámentek a media box funkciókra, ami az USA-n kívül élőknek totál érdektelen lesz, javarészt.
Engem nem igazán győzött meg ez a COD illetve EA trailer sem, ennél többre számítottam. Az NBA LIVE 14-ből is csak az jön le, hogy hasonló sorsra fog jutni, mint az elmúlt 2 évben: lelövik a megjelenést, mert nem üti meg a minőségi mércét. A 2K Sports bedarálja őket.
Érdekes E3 elé nézünk, minden esetre ha a Sony ráfekszik a játékkínálatra, akkor előnyre tehetnek szert, szerintem.

csgergo 2013.05.22. 10:52:45

Európai játékos szempontból nézzük ezt meg. Media center? Leszarom. Exklúzív EA Sports játékok? Leszarom. Az új design? Lehetetlenül ronda. Új Call of Duty? Szebb az előzőeknél, de az szerintem nem teljesítmény... Még így is csúnya szerintem. Szóval ja, hogy ha a PS4 egy fokkal szebb lesz egy videómagnónál, a Sony nyerte ezt a konzol generációt.

homer006 2013.05.23. 14:59:09

Valójában semmit nem buknak a használt játékokon. A gamer társadalom szereti eladni, kölcsönadni értékként tekinteni az adott játékra amit sok pénzért megvett. Sokan nem is vennének konzolt(vagy másolt cuccokkal nyomnák) ha nem tudnák tovább adni a megvásárolt terméket. Azért adják el, hogy legyen pénz a következő cím megvételére. Nem csoda hogy a Sony(és rengeteg studió fejlesztő) ellene van. Az sem csoda hogy az utolsó pillanatban, könnyített a korlátozáson a michrosoft.
Azért kíváncsi leszek hogy ez a konzol is annyira hulladék lesz, mint a 360 volt?:) Remélem az x-box gyárban most nem lesznek öngyilkosok a kínai rabszolgák, öh elnézést munkások, és a gép alkatrészeit nem a szemét telepről szerzik be, mint anno.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása