aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: egy várt utazás Takács Máté
2012. december 18. 18:52:29

Kategória: film 14 komment

A hobbit: Váratlan utazás az év harmadik legnagyobb nyitányát produkálva alapozta meg várhatóan nagyon lukratív magyarországi pályafutását.

ÚJ FILMEK
Annak idején A Gyűrűk Ura-trilógia kicsit körülményesen jutott el a hazai mozikba: egy darabig úgy volt, a New Line Cinema-filmeket akkoriban gondozó Kinowelt mutatja be, ám a cég kivonulásával az InterCom vette át a stafétát. A Harry Potter és a bölcsek köve nálunk decemberre időzített bemutató volt, de nem csak az azonos forgalmazó miatt volt világos, hogy le kell kicsit maradnunk a világ többi részétől: két ekkora horderejű film nem debütálhat egy hét különbséggel egy ilyen kis piacon. Utólag talán meg lehet állapítani, hogy túl sokat nem zavartak volna egymás üzletmenetén, hiszen mikor A Gyűrű Szövetsége megtöltötte a hazai mozikat 2002 januárjának második hétvégéjén, A bölcsek köve is javában toborozta még híveit. Potter került ki végül győztesen több mint egymillió eladott jeggyel, ám Frodóék is a modern magyarországi mozi legnagyobb sikertörténetei közé nyertek bebocsátást: 805 ezren izgulták végig a három órás eposzt. A folytatásoknak így fel volt adva a lecke, ám J.K. Rowling varázslójánál eredményesebben tartotta közönségét Tolkien szüleménye: A két torony 707, míg a 11 Oscar-díjat besöprő A király visszatér 728 ezer magyart ültetett a vásznak elé.

E legutóbbinak már csaknem kilenc éve, így A hobbit: Váratlan utazásra komoly teher nehezedett: egy módfelett más körülmények között befutott film utódjaként kell méltónak lennie a nagy elődhöz, vagyis figyelembe véve mindent, amit e kilenc év változtatott az itthoni helyzeten, félmillió darab jegy körül kell értékesíteni rá. A változások között negatív előjellel szerepel a drasztikus általános érdeklődés-csökkenés a mozi iránt, amit a különféle technológiai vívmányok és felfejlődött stratégiájú televíziós műsorok jelentenek, a pozitív hozadékot pedig a harmadik dimenzió jelenti, továbbá a megalapozott nevekre, márkákra épülő filmkészítés és -reklámozás teljes sikere, azaz hogy arra automatikusan mennek a nagyobb tömegek, amit ismernek. A hobbitot márpedig ismerősként adták el a világ nézőinek, Gandalfostul, Gollamostul, és ennek a hatása érezhető is az első hétvégi eredményeken, ám december lévén, mikor alapvetően tompítottak a nyitányok, egyelőre nem tudható pontosan, mennyire is sikeres a szinte csak A Gyűrűk Ura-kapcsolatra koncentráló stratégia.

Nálunk hatásosnak tűnik: a film 124,5 millió forintot gyűjtött szerda és vasárnap éjfél között, ami stabil összeg, az esztendő harmadik legmagasabbja az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész 166,6 milliója és a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens 131,9 milliója mögött. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a legerősebbnek számító szombati nap sok helyen munkanapnak számított, ami a matinéelőadások jelentős részét vélhetően károsan érintette, ám olyan filmről beszélünk, amit ha valaki meg akar nézni az első hétvégén, talál rá módot. Ami a korábbi trilógiával való összevetést illeti, A hobbit nem váratlan módon messzire szakadozott le még bevétel terén is: A király visszatér 185,9 millió forinttal nyitott (máig minden idők harmadik legmagasabb rajtja), amit segített a korábbi két rész rendkívüli népszerűsége (ezt most némileg újra kell építenie A hobbit-trilógiának), a január eleji, érdektelen filmekkel telített piacra programozott, nagyobb kezdeti tömegeket mozgató premier és persze az alapvető kedv, ami ma már csak nyomokban érhető tetten.

Eladott jegyek terén ugyancsak az éves harmadik helyet vívta ki magának A hobbit, hiszen a 87 844 néző hajszállal ugyan, de megelőzi a második félév két nagy slágerfilmjét, a Skyfallt (86 099) és A sötét lovag: Felemelkedést (86 643). A közönség 26,05% a hagyományos vetítésekre fizetett be, a fennmaradó 73,95% pedig a különféle 3D-s formátumokon osztozott: 61,02%-a látta normál három dimenzióban a filmet, az IMAX-teremre 5,92% jutott, míg a High Frame Rate 3D-vel 7,02% tett próbát.

A Fórum Hungary számára a legjobbkor jöttek ezek a megnyugtató, noha az amerikai esethez hasonlóan korántsem a lehetőségek netovábbját jelentő számok. A forgalmazó a második félévben majdnem minden bemutatójával rossz lóra tett, egyedül a Skyfall ért el méltó eredményt, jóformán dupláját annak a szintnek, ami általában elvárható lett volna tőle. A hobbit: Váratlan utazás sorsa az előttünk álló fél hónap kezében van, az vitán fölül áll, hogy az 56 moziban futó fantasy uralja majd az év végi hajrát. Ezt tulajdonképpen a nem túl acélos kínálatnak is köszönheti, hiszen az elmúlt hetekből már csak Az öt legendával kell számolnia, mint a téli szüneti mozizások közepette felmerülő konkurenciával, az e héten érkező Pi életével pedig ha sikerül a magyar közönségnek megbarátkoznia, azt bizonyosan hosszú távon teszi.

A cél tehát ötszázezer néző volna, amit a következő két hétvége lecsengése után lesz érdemes módosítani, ha szükséges. Azt már nem korai kijelenteni, hogy a film éves szinten legrosszabb esetben is a második legnézettebb bemutató lesz a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens 560 ezer jegyváltója mögött, s egyúttal célba veheti a bevételi öröklista ötödik helyét is.

***

A Börni, az eszelős temetős az augusztusi Államérdekből óta az első bemutatója a Parlux Entertainmentnek. A fekete komédiát nyolc mozi tűzte műsorára, ám még ez a korlátozott mértékű elérhetőség sem igazolja a film gyenge teljesítményét. Richard Linklater a kritikusok által méltatott filmje ugyanis csak a tizedik helyre bírt felkapaszkodni, alig több mint 2 millió forinttal. A forgalmazó igyekezett a magyar címmel és a szinkronizáltsággal is megragadni A hobbit által hidegen hagyott nézőket, de mindössze 1450-en érezték úgy, próbát tesznek Jack Black Golden Globe-ra jelölt alakításával. Ennél messze többet érdemelt volna a film, a forgalmazó azzal vigasztalódhat, hogy két hét múlva a Lánybúcsúval biztosan jobban jár.

KORÁBBI FILMEK
Az öt legenda 40%-os csökkenése azt sugallja, Télapóék megérezték kicsit A hobbit érkezését. A UIP animációs fantasyje ettől függetlenül a harmadik hétvégén is 20 millió forint felett hoz, összbevétele pedig már át is röppent a 100 milliós határon. Mivel rajzfilm nélkül maradunk még pár hétig, várhatóan a 200 milliós korlátot is megfejeli a tengerentúlon egyébként bukdácsoló produkció.

A Felhőatlasz ugyancsak a nevezetes mérföldkőhöz érkezett, és ez sokkal jelentőségteljesebb tett. A Budapest Film szinkronizált drámája november 22-i bemutatója óta kirobbanthatatlan a harmadik helyről, s rendkívül jó csökkenési arányokat produkált minden egyes héten. Ha folytatja (és miért ne folytatná), akkor jelenlegi 105 milliós egyenlegét még legalább 130 millióig ellökdösi.

383986_498650950145151_1019602918_n2.jpg

A Skyfall szintén komoly állomást archivált, hiszen a Fórum akció-thrillerének bevétele immáron meghaladja a félmilliárd forintot. Ezzel az összeggel minden idők 24. legsikeresebb filmje Magyarországon, és nem mellesleg a Mamma Mia! óta a legjövedelmezőbb nem 3D-s produkció.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
A hobbit: Váratlan utazás megcselekedte, amit kellett, de nem többet, ám ez is elég volt az élmezőny egekbe röpítéséhez: közel 200 millió forintos forgalmat bonyolított a top 10. A középföldei kalandok 65%-át birtokolják e forgalomnak, s ez a karácsonyt megelőző hétvégén sem alakul majd jelentősen eltérően: a Pi élete és a Nejem, nőm, csajom ugyan ideális premiereknek tűnnek az ünnepi felhozatalba, be kell majd érniük a dobogó középső ill. alsó fokával. Hogy melyik melyikre fut be, az erősen kérdéses. Az ínyenceknek érkezik még két dokumentumfilm is: a Samsara - A lét örök körforgása és a Fluor film a lista alsó fertályába pályázhat.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú A hobbit: Váratlan utazás
124,5m - 124,5m 87,844
2 1 Az öt legenda
20,9m -40,6% 116,6m 89,659
3 3 Felhőatlasz
11,5m -30,7% 105,8m 81,201
4 2 Alkonyat: hajnalhasadás, 2. rész 9,3m -51,5% 358,6m 290,731
5 4 Kispályás szerelem
7,5m -33,2% 22,9m 17,792
6 5 A hét pszichopata és a si-cu 5,3m -44,0% 18,0m 13,622
7 6 Skyfall
4,9m -41,9% 504,4m 386,657
8 7 Sinister
2,9m -37,5% 9,1m 7,093
9 8 Az Argo-akció
2,7m -29,2% 31,8m 23,779
10 ú Börni, az eszelős temetős
2,0m - 2,0m 1,450

Címkék

fantasy jack black box office hobbit lord of the rings forum hungary parlux magyarvalosag 3d cinema box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr764971981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NorthopViggo 2012.12.18. 21:49:12

Húúú, a Fluor Film-et már nagyon várjuk, úgy érzem kultfilm van születőben...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.19. 09:06:14

Anno A Gyűrűk Ura előtt, valami reggel kilences vagy tízes előadáson néztem meg az első Harry Pottert, és ne tudjátok meg, micsoda tumultus volt az akkor már hetek óta műsoron lévő filmen, és emellett mekkora hangzavar. A film nem volt nagy szám, de külön megölte az élményt a körülöttem kórusban spoilerező kisgyerekek hada. Aztán az előadás után kihömpölyögtem a moziból, összeszedtem a haverokat és áthömpölyögtem egy másik tumultuózus vetítésre. Hát igen, más idők voltak azok.

Ilyen sovány karácsonyi kínálat mellett A hobbitnak ildomos lesz ellépdelnie a félmillió nézőig, és mivel a közönség nagyon szereti, én még az Ice Age 4-beelőzést sem tartom kizártnak.

TomPowell25 2012.12.19. 11:30:33

Nekem úgy adódott, hogy premiernap kétszer is megnéztem A Hobbitot (pedig nagyon nem vagyok egy GYU-fan), és az első előadáson alig voltak, míg az estin tömve volt a mozi. Ezt csak azért tartom furcsának, mert idén voltam pár, itthon kevésbé nagy kultusszal rendelkező film napi első vetítésén, és azokon is voltak szép számmal. Mondjuk így belegondolva ez a karácsonyi őrület is közrejátszhat az egészben. Kíváncsi vagyok mennyit fog hozni végül, és ünnepek alatt mennyire tartja majd magát.

-creeper- 2012.12.20. 08:32:20

A premiernap csütörtökén itt Kecskeméten csúszó hang, azaz kópiahiba miatt meghiúsult a Bernie vetítése, és némi huzavona után egész hétre levették a műsorról. Erre a hétre bedobták két esti vetítésre, de a most reggel nézve ma újfent nem szerepel a műsorban. Ezzel párhuzamosan még a hétvégén írtam a Parluxnak, mi újság van, lesz-e ebből valami, mert szívesen megnézném, de válaszra sem méltattak.

Szerintetek?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.20. 09:31:23

@-creeper-: Én a helyedben nem számítanék se válaszra, se arra, hogy ott meg lehet majd még nézni a filmet (mert gondolom egy-két hétnél tovább nem játszották volna eleve), de azért legyél résen, hátha.

-creeper- 2012.12.20. 09:45:45

@Takács Máté: ez azért lehet csalódás, mert az elmúlt három és fél év alapján beigazolódott, hogy amit a mozink meg akar szerezni, azt megszerzi. Függetlenek lévén senki nem dumál bele fentről, hogy "vidékre rétegfilmet, feliratost nem viszünk", ezért volt nálunk argo, si-cu, Sinister, csak hogy a közelmúltat említsem, és ennek mintájára lett volna Bernie is. Sok bemutatót eleve csak egy hétre dobnak be a kisterembe, még ha utólag is, de legalább láthatja az, aki errefelé lakik és nem tud/akar zarándokolni. Épp ezért eszemben sincs a mozit elmarasztalni, főleg, hogy nemhivatalos forrásból úgy értesültem, a forgalmazó elég csúnyán viselkedett a mozival ezügyben.
Ugyan meglep, hogy szerinted nem kell számítanom válaszra a forgalmazótól, de ha így is alakul, elég nehéz lesz megállnom, hogy a Parluxról ezentúl ne a szánalmas tökéletlenkedés ugorjon be, de ez sem rajtam múlt. Legalább a Te válaszodat köszönöm. :)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.20. 09:53:21

@-creeper-: A technika ördöge mindenkin kifoghat egyszer, szóval egy ilyen eset hallatán én személy szerint még nem írom le őket, pláne mert jó(nak ígérkező) filmeket hoznak be, de tény és való, nem engedhetnek meg maguknak efféle gikszereket ilyen nézőszámok mellett. Ha kapsz tőlük választ, azért majd jelezd.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.20. 10:01:57

@-creeper-: Olvastam az Xpressen a Parluxnak írt leveledet, és ne haragudj, de a helyedben én nem csodálkoznék, hogy nem válaszolnak rá, ugyanis a stílusod meglehetősen érdekes volt. Teljesen függetlenül attól, hogy a forgalmazó hogy bánt a mozival és fordítva, meg hogy szar volt a kópia, az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy a cégnevek mögött is emberek állnak, akik nem biztos, hogy értékelik azt, ha kutyába veszik őket simán csak azért, mert a vevőnek mindig igaza van.

-creeper- 2012.12.20. 10:10:57

@Zalaba_Ferenc: Ezzel még egyet is értenék, csakhogy ennek a stílusnak nyoma sem volt a hat napja elküldött, naívan érdeklődő levelemben.

Aki ismer, tudja, hogy a bepöccenés nálam sosem elsőre történik, hanem nagyjából azon a ponton, amikor azt éreztetik, hogy az egyszeri néző, vagy annak igénye nem tényező, csak számadat egy statiszkában hétfőnként.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.20. 10:15:59

@-creeper-: És már a második leveledben ilyen hangnemet engedtél meg magadnak? Hát nem tudom. Te mit szólnál ahhoz, ha a közüzemi számláid befizetése esetén kiküldött fizetési felszólítás ilyen stílusban íródna, az ismételt meg főleg?

-creeper- 2012.12.20. 10:20:09

Egyébként az említett első, érdeklődő levelemre nem tudom, miből tartott volna összedobni egy olyat, hogy "kedves leendő nézőnk, köszönjük az érdeklődést és hogy te is jelezted a hibát nekünk, melyet sajnálunk és kollégáim jelenleg azon dolgoznak, hogy minél hamarabb hibátlan kópián futhasson nálatok is a film, ezért szíves türelmedet kérem. amint befut a hibátlan verzió, e-mailben jelezzük számodra, egyúttal reméljük, jövőbeli bemutatóink elégedett nézői között tarthatunk számon".

Nekem két és fél perc volt.

Dehát biztos teljesíthetetlent kérek, pedig szerintem igenis ezen múlnak a dolgok.

-creeper- 2012.12.20. 10:26:07

@Zalaba_Ferenc: Miért, szerinted hány udvarias levelet írjak ahhoz, hogy egy olyan filmre fizethessek be, mely megnyugtatóan hibátlan kópiáról fut?

A közüzemi tartozásokat kötelező befizetni, de a mozizás helyett akár egy horgolótanfolyamra is beiratkozhatok. Most Te ne haragudj, de iszonyúan röhejesnek érzem, hogy tulajdonképpen én, mint néző küzdök azért, a Parluxnál hagyjak egy kis pénzt, miközben Te tudod a legjobban, hogy fordítva kellene, hogy legyen, de ezek szerint a legfontosabb az én stílusom. Hjaj.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.20. 10:33:44

@-creeper-: A leveled tartalmát egy percig sem vitatom. Én mindvégig a stílusról beszéltem. Karácsony van, év végi hajtás, minden összetorlódik, mindent hetekre előre meg kell csinálni, mert az ünnepek alatt nem lehet, stb-stb. Több türelmet kéne tanúsítanod. Az is lehet, hogy simán elkavarodott az első leveled: ilyenkor újra kell küldeni, vagy be kel kopogtatni a facebookon, stb.

-creeper- 2012.12.20. 10:41:25

@Zalaba_Ferenc: Biztos forrásból - csak épp nem tőlük - tudom, hogy elolvasták.
Hogy lásd, nem vagyok reménytelen fafej, igazat adok Neked abban, ha azt mondod, az év végére összetorlódott teendők miatt várjak türelmesen.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása