aeon flux

ready for the action now, danger boy?

van képünk hozzá: evil dead (2013) Zalaba_Ferenc
2012. október 14. 09:10:15

Kategória: film 10 komment

Első blikkre simán rá lehetne vágni, hogy jaj, de kár, hogy a kínzóan sokáig halogatott negyedik rész helyett (előtt?) Sam Raimi és Bruce Campbell inkább a remake-re gyúrt rá, hisz pénzügyi szempontból azok sokkal jobban működnek, mint egy régóta szunnyadó franchise felélesztése (lásd Sikoly 4. esete), no de ez a hozzáállás a New York-i Comic Con tegnapi Evil Dead-panelján egy csapásra köddé vált, ugyanis bemutatkozott a remake első előzetese, és mondjuk a Bloody Disgustingot idézve ez volt "az egyik legjobb trailer, amit az utóbbi években láttam".

evildead620.jpg

Trailer nekünk még nem jutott, csupán az első hivatalos kép, amely az első film egyik ikonikus jelenetét idézi meg a démonok által szemlátomást megszállt Jane Levy közreműködésével.

Ami pedig a filmet és az előzetest illeti: Bruce Campbell producerként működik közre az új filmben (és egy vendégszereplésről is pletykálnak, habár ezt hol megcáfolják, hol megerősítik), Sam Raimi pedig producerként ás forgatókönyvíróként. Ez utóbbihoz az Oscar-díjas, egyébként horrorbuzi Diablo Cody (Juno, A pszichoszingli) is betársult, nem beszélve a Raimi által beprotezsált Fede Alvarezről (nézzétek csak meg újra a Panic Attack című kisfilmjét!), aki rendezőként is jegyzi azt a filmet, amely elképesztően véresnek ígérkezik; a trailerben többek között egy lány egy késsel szélesebbre vágja a saját száját, valaki egy láncfűrésszel nyirbálja le a saját kezét (ez ismerős), míg valaki más egy rozsdás pengével vágja szét hosszában a saját nyelvét. De gondolom, a megszálltak nem csupán saját magukon élvezkednek majd, hanem az edei kabinba érkező többi fiatalon is, akik felolvasóestet tartanak a Holtak könyvéből. Ejnye.

A film Amerikában 2013. április 13-án nyit, nálunk pedig, ha hihetünk a hivatalos oldalnak, május 9-én. Hű, még belegondolni is borzongató: egy Evil Dead-film a mozivásznon?

evildead01.jpg

Címkék

horror remake sam raimi evil dead bruce campbell diablo cody jane levy filmkep fede alvarez

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr184847262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.14. 10:25:30

No, de dumáljunk kicsit az Evil Dead-filmekről is, melyek sokunk gyerekkorát tették tönkre "Az erdő szelleme" címen.

Kinek melyik a kedvence, valamint kedvenc motívuma?

Nálam abszolút-e a második rész vezet, ami ugyan az első nem hivatalos feldolgozása, de elképesztő fantáziával és humorral bír, sokkal jobbak a trükkök, dinamikusabb a rendezés, kreatívabb a hozzáállás, és hát az a jelenet, melyben a démonná változott Ash úgy ijeszt rá a főhősnőre, hogy tulajdonképpen nem is rá néz, hanem a kamerába: no, ez a pillanat, kérem szépen, a horror-paródiák csimborasszója.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.14. 10:34:46

Pontokban kifejezve:

The Evil Dead 10/9
Evil Dead II: Dead by Dawn 10/10
The Army of Darkness 10/8

Bérgyilkos Bohóc 2012.10.14. 10:34:48

"No, de dumáljunk kicsit az Evil Dead-filmekről is, melyek sokunk gyerekkorát tették tönkre "Az erdő szelleme" címen."

Nem volt vészes, anno csak 2 hétig nem tudtam aludni, vagy ha igen rémálmaim voltak miatta :D

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2012.10.14. 11:40:45

Evil Dead - 5/5
Evil Dead 2 - 5/5
Army Of Darkness - 5/5

szóval egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy Raimi bekaphatja, meg a rimék is, aztán talán még változhat...

Kemény Husi 2012.10.14. 12:58:47

The Evil Dead - 10/5
Evil Dead 2 - 10/8
Army of Darkness - 10/7

Remake, remake, pont ebből, ugyan miért? Közel sem olyan ismert franchise, mint a Friday vagy az Elm Street, az átlagnézőt 2012-ben nem hatja meg, ha tiniket darabolnak, a fanok számára pedig a saját Chuck Norrisuk hiánya miatt lesz felejtős... de ez biztos sokszor le lett már írva.

Anno a Drag Me to Hell-t végigszenvedve nagyon úgy voltam vele, hogy bárcsak a negyedik rész jött volna inkább, Bruce-szal együtt, de mostanság már megértem, ha hatvanhoz közelítve nem akarja ismét bevállalni Asht. Azért nagy kár.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.14. 13:16:51

@Kemény Husi: Ez van, amikor a producer azt hiszi, ha egy filmnek kultusza van, akkor abban van kommerciális potenciál is. Mondjuk, szerintem nem költenek túl sokat erre a filmre, és azt azért vissza is hozhatja.

A Drag Me to Hellt én nagyon bírtam: tisztára mint egy nagyon elszállt, nagyon rémületes... Tom és Jerry epizód. :)

IvánBélaCsubakka · http://ivanbelacsubakka.blog.hu 2012.10.14. 17:10:28

Én is szeretem a trilógiát, és én is leginkább a 2. részt. Ez a kép egyelőre nem emlékeztet arra az imádnivalóan szar-fos-gagyi bűnös élvezet hangulatra, de majd meglátjuk a trailerben.

Lakat Barnabás · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2012.10.14. 22:30:51

Kíváncsian várom, hogy mi sül ki ebből. Nálam:
Evil Dead 10/10
Evil Dead 2 10/9
Army of Darkness 10/10
Szóval én is szeretem a trilógiát. :)
Ez megvolt?
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=zbLkfMbA0GY

sidek 2012.10.14. 22:31:10

Már az első remake (Evil Dead 2) se volt nagy szám, nem értem minek egy harmadik.

sidek 2012.10.14. 22:37:18

Ja, az lemaradt, hogy az első a kedvencem. Az egy igazi klasszikus, annak minden kezdetleges és olcsó hangulatával. Pont emiatt jobb, mint az agyon turbózott 2, amiben a humor is túlzásba van már víve.
Rémálmokat pedig nekem is okozott az 1. Asszem attól a jelenettől paráztam legjobban, mikor hirtelen felkel az ágyból a démon, aki addig még ember volt. De az erdőben száguldó "kamerától" is féltem mindig, ha eszembe jutott.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása