Abraham Lincoln, a vámpírvadász. Egy ilyen cím után mi másra is számíthatnánk, mint paródiára vagy egy eszement b-filmre? Nos, Timur Bekmambetov új filmje egyik sem lett.

A film alapjául szolgáló regény, mint ahogyan az író másik agymenése (Büszkeség és balítélet meg a zombik) egy sajátos műfaji keveréket hoz létre, ahol az egymással nehezen összeegyeztethető zsánerek vegyítése ad ki egy furcsán szórakoztató elegyet.

A film alapját is ennek kéne képeznie, hiszen fő szálként az Egyesült Államok egyik leghíresebb elnökének élete pereg le az avatatlan néző szemei előtt. Megjelenik Lincoln sanyarú gyerekkora, édesanyja halála, politikai karrierjének kezdetei, majd elnöksége, és kitör a polgárháború. Csakhogy Lincoln pályafutásának fontosabb pillanataihoz itt nem a történelemkönyvből ismert sorok, hanem vámpírok társulnak.

És akkor ide kellett volna egy rendező, aki egységbe foglalja ezt az egészet, és aki biztos kézzel bánik mindkét műfajjal. Vagyis egy stílusjátékot kellett volna bemutatni, és Bekmambetovról tudjuk, hogy elég jól ért az akcióhoz. Ez itt sincsen másképp, a rendező akkor van igazán elemében, amikor elrugaszkodhat a valóságtól, és ez most is impozáns akciójeleneteket szült. A realitás azonban bőven kifogott a kazah nép gyermekén, pedig éppen ennek kellett volna ellensúlyoznia a film fentiekben ecsetelt másik oldalát.

Az egyensúly borult, a néző meg bosszankodhat, hogy 20 percnyi látvány mellé be kell nyelnie 80 percnyi, a legjobb pillanataiban is papírízű közjátékot. Ezért kár, de majd talán a tervbe vett zombis Jane Austen jobban sikerül.