A jövő. Az emberek unják a humán bokszot, ezért immáron robotok szállnak ringbe, hogy vasirtot gyártsanak egymásból. Emberünk (Hugh Jackman) egy meglehetősen lepukkant robotot menedzselget, és tartozik vagy ezer helyre, s még a fiát is a nyakába varrják, kinek létezéséről nem is tudott. A hátulgombolós aztán segít a faternak magára találni, és közösen egy új versenyzőt is csatasorba állítanak, melyben több van, mint elsőre gondolták volna.

A közreműködők - Spielberg, Levy, Jackman et al - már egy évvel ezelőtt is azt hangoztatták, hogy robotbunyós filmjük valójában a családi drámára helyezik a hangsúlyt, és ha azt veszem, hogy a robotfilmek mai császára (gyk.: szintén Spielberg-produkció) mennyire törődik húsvér szereplőivel, így eme ígéret nem is tűnik túlzásnak. Persze, a nézők most is azért váltanak majd jegyet a filmre, hogy egymást püfölő robotokat lássanak, ám ezúttal nem csak audiovizuálisan, de érzelemmel is csúrig töltve távoznak a moziból, hisz nincs is jobb sztori annál, ha egy tékozló apa és egy jobb sorsra érdemes fiú újra egymásra talál, nem igaz?
Stallone meg fortyoghat magában, hisz ezt a sztorit ő már megírta, csak akkoriban a kivert fater és az elkényeztetett, de ártatlan lurkó egy másik alvilági sport gyakorlása során találta meg a közös hangot és a családi status quo-t: igaz, ma már a szkandert a retro-kocsmákban sem veszik komolyan, ellenben ha szuperrobotokat küldhetsz egymásra, hogy a gépzsírt is kiverjék a másikból, az még akkor is cool, ha a püföldék között a sírosra görbülő szájú, távolba révedő tekintetű Evangeline Lilly regél a nagy múltról és a reményteli jövőről.
Stallone meg duplán fortyoghat magában, hisz a szemétből kiásott ócskavas Dávid Balboa és az orosz milliárdosok/japán mérnökzsenik által verhetetlenné edzett Góliát Creed küzdelme is olyan lefolyású, amiért őt már megoszkározták egyszer. Shawn Levy rendező, aki családi szórakoztatásból szerzett diplomát, Balboa kisrealista drámáját tökéletes naplementékre, lazaságra és zenés-táncos edzésmontázsokra cserélte, hogy filmje úgy csússzon, mint egy akciós menü a mekiben. A produkció pedig eme menühöz hasonlóan egyetlen pillanatában sem okoz meglepetést, és olyan szemérmetlenül küzd azért, hogy még a legtompább nézőjében is megpengesse azokat a bizonyos húrokat, hogy túlontúl magas vércukrának hála végül saját magát diszkvalifikálja. Real Steal.
kövess minket facebookon és twitteren!