Jim Sheridan mesélt már nekünk álmokról és álmodozókról, ám az Álmok otthonát látva senki e világon nem gondolná, hogy ugyanaz az illető rendezte, mint a varázslatos Amerikábant. Ez a film ugyanis leginkább a Sziki-szökevényre hasonlít.

A vad asszociáció onnét fakad, hogy az említett Leslie Nielsen-agymenésnek a tagline-ja (szlogenje) akár jelen thrilleré is lehetne: "Ez nem egy film...ez az összes film egyben!" És tényleg: tíz évvel ezelőttről, vagy akár a tavalyi mezőnyben is találhatnánk akár több címet is, ami markáns hasonlóságokkal bír az Álmok otthona történéseivel, részleteivel. Aki látott már bármi mást élete során a Thomas, a gőzmozdonyon kívül, annak még negyed óra sem kell a rejtély javának felderítéséhez, ám éppen ezért inkább tartózkodnék a rokondarabok említésével (figyelmeztetnék mindenkit: az Exit és a PestiEst nem tett így); komolyan, legalább az a minimális izgalom legyen mindenkié. Vagy nem is izgalom az, inkább csak az eredendő kíváncsiság, amit jó hamar elfojtanak a legrikoltóbb klisék: a távolban megpillantott sötét alaktól a szűk nyílásba hirtelen bepillantó szemig felvonul minden hangos effektusok kíséretében. Bár még így is csak ezek a részek érnek igazán valamit; miközben a megint ellenállhatatlanul vonzó Rachel Weisz otthon aggódik, míg szeretett férje, az ilyen-halovány-és-ronda-még-sosem-volt Daniel Craig az igazság felgöngyölítéséért küzd, a néző a címet hitelesítő álmosságával hadakozik.

Ám egyszer csak, ha csikorgó hangot hallatva is, de kanyarodik egyet a történet menete, aminek következtében hamarosan kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy a forgatókönyvíró rögvest kétféle rejtély-mozi jócskán elhordott elemeit tuszkolja le a torkunkon. Akkor most vagy sokat akart, vagy nem tudta, mit is akart, ám minden bizonnyal az utóbbi a nyerő, hiszen a hírek szerint maga Sheridan is (Craiggel és Weisszel egyetemben) rendkívül elégedetlen volt a kész művel, amit a stúdió szépen a maga ízlése szerint formált a bemutatott verzióvá, gondosan elárulva mindent jó előre az előzetesekben és plakátokon. Szóval ne nehezteljünk a kelleténél jobban a hatszorosan Oscar-jelölt filmesre, bár jó volna tudni, az ő elképzelése szerint hogyan alakultak volna a dolgok.

Egy biztos, a szerencsére csak 80 percig kínzó Álmok otthona jelen formájában vonul be a filmtörténelembe, ahol legfeljebb akkora jelentősége lesz, mint a Túszharcnak és a Mr. és Mrs. Smithnek: szétszakított egy sztárpárt és alkotott egy újat.