Hód. Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait. Bizonyos példányok emberi karban végződnek és londoni akcentussal beszélnek.

Nem sok olyan film létezik, ami és aminek körülményei ennyire egy színészről szólnak. Nem, nem kevincostneres-waterworldös vagy valkilmeres-bármelyikfilmes értelemben véve, és még csak nem is a Jack Nicholson- vagy Harrison Ford-típusú "magát játssza" vonatkozásban. Pedig A hódkóros csakis Mel Gibsonról szól, és ha úgy tetszik, Mel Gibson magát játssza. Ahhoz, hogy magát játszhassa el a mélyen depressziós és lecsúszott Walter Black személyében, azért kellett az élet rásegítése. A színész az utóbbi években nagy nyilvánosságot kapott különféle kirohanásainak ismeretében alighanem jóval többet tulajdonítunk a vásznon látott megviselt és megfáradt arcnak, mint amúgy tennénk, de ez rendjén van, nem csak ezért tűnik olyan valóságosnak: a drámai Mel Gibson az Összeesküvés-elmélet, vagy talán a Váltságdíj óta nem volt ennyire jó.

Ha ez nem elég, akkor ott van a film másik sztárja, a Hód. Az egyszerre taszító és jópofa ábrázatú báb egy szemeteskonténerből bukkan elő (hol máshol is találna rá hősünk a megváltás eszközére?), első megszólalásával jól meghökkenti újdonsült birtokosát és a nézőt is, aztán egyre-másra halmozza a sikereket Walter családi és munkahelyi színterén is szórakoztatóan ízes (jé, még nem halt ki a feliratos film!) és mindenekelőtt egyenes megnyilvánulásaival. Nem vitás, Gibson kettős szerepet vállalt a filmben, s feladatának tökéletesen tett eleget: hiába látjuk a színészt és a bábot egyszerre az orrunk előtt, ha a Hód kinyitja a száját, a másik mintha ott se lenne. És hát éppen ez volt a cél. A Hód méltán kerülhetne Wilson mellé a legkedveltebb élettelen szereplők közé, ha...

Ja, hogy milyen film is A hódkóros. Hát, a fentiek után nem lehet mást mondani, minthogy személyes és egyszemélyes. Jodie Foster rendezőként és színészpartnerként is hatékonyan segíti Gibsont; akad egy-két jelenet, amit biztos nem feledünk egyhamar, ellenben a Walter nagyobbik fiát illető történetszövés kissé érdektelen és meglehetősen nyilvánvaló kanyarokkal bír. Kevesebb belőle és több Walterből illetve második személyiségéből jobban szolgálta volna a néző kedvét, noha nem vitás, a forgatókönyvnek szüksége volt az apja iránt merő megvetést érző srácra. A hódkóros kerek, végig őszinte film, helyenként mer egészen bátor lenni, máshol túl könnyen megoldja a problémákat, de összességében szeretni fogja az, aki vevő a nem megterhelő, de tartalmas és itt-ott felüdülést is nyújtó drámákra. A film egésze ugyan csak, Mel Gibson minden további nélkül megérdemel legalább-ot.