Colin Firth idén Oscar-díjat nyer. Ez annyira biztos, mint amennyire biztosnak tűnt 1-2 hónappal ezelőtt az, hogy a The Social Networknek szól majd a gong. Ám időközben a régóta pihenő Weinstein-gépezet maximális fordulatszámra kapcsolt, és ha nem pörgetik túl magukat (vannak erre utaló jelek), akkor ezzel a minden tekintetben míves gesamtkunstwerkkel bedarálhatják az Akadémiát épp akkor, mikor a tagok már megint valami merészet készülnének húzni.

Colin Firth idén Oscar-díjat nyer. Ez annyira biztos, mint amennyire biztosnak tűnt 1-2 hónappal ezelőtt az, hogy a The Social Networknek szól majd a gong. Ám időközben a régóta pihenő Weinstein-gépezet maximális fordulatszámra kapcsolt, és ha nem pörgetik túl magukat (vannak erre utaló jelek), akkor ezzel a minden tekintetben míves gesamtkunstwerkkel bedarálhatják az Akadémiát épp akkor, mikor a tagok már megint valami merészet készülnének húzni.

Szerencsére ez a dolog még kétesélyes, ám az vitathatatlan, hogy a VI. György király - közvetlen családtagjainak és doktorátussal nem rendelkező beszédtanárának csak Bertie - szerepében feszítő Colin Firth aranyszoborral távozik a február 27-ei ceremóniáról. Nem mellékesen eme díjat javarészt kompenzáció gyanánt veheti majd át, melyet Mr. Darcy vizes ingétől kezdve George tavaly levetett szarukeretes szemüvegéig bezárólag érdemelt ki. És mi mindnyájan elégedettek leszünk, mikor köszönőbeszédet mond, és egyszer sem botlik meg a nyelve közben. Maximum poénból.

A The King's Speech minden történelmi vonzatával, kultúra-kompatibilis jellegével együtt is olyan, mint egy jó kis akciófilm. A hősnek le kell gyűrnie az ellent (jelen esetben a dadogását), és hogy felkészüljön eme viadalra, megnyer magának egy unortodox módszerekkel dolgozó, excentrikus, ám rendkívül bölcs edzőt (ez lenne Geoffrey Rush), aki tulajdonképpen csak annyit tesz, hogy szembesíti a hőst saját félelmeivel és erényeivel. Az edzés unalmasabb perceit felgyorsító montázs elengedhetetlen eszköz!

Végül elérkezik a nagy összecsapás napja, és baromi izgi lesz, pedig tudjuk, hogy minden megingása ellenére a hős győz, és mindenki boldogan távozhat a moziból.

Nem hibáztatnálak érte, ha ehhez hasonló filmeket a Disney csatorna délutáni matinéjától várnál el, ugyanakkor néha-néha a díjátadókon is felbukkan egy ehhez hasonló darab (gondoljunk csak Rocky lépcsőzésére vagy Seabiscuit nagy ügetésére), és narratív szempontból tényleg csak egy hajszál választja el a közhelyes giccset a lélekemelő átszellemültségtől, de ha egy filmet olyan nagy színészi átéléssel, olyan könnyed és tehetséges dirigálással és olyan döbbenetesen jó dialógusokkal kísérve adnak elő, mint ahogy kritikám tárgyát, akkor az ember hajlamos azt is elnézni, hogy ez is csak egy csinált film. Mert hát iszonyatosan jól meg van csinálva.