örömünnepet ülnek az emmerich fejét kívánó szakadár kritikusok - van belőlük jó néhány -, és ismét fennhangon hirdetik az igét, hogy a germán betolakodó mekkora szart kent fel a vászonra; potom 100 millióból. ők már sokszor kiáltottak farkast, így az emmerich féle kendőzetlenül arrogáns, ugyanakkor finoman irónikus popcornmozikat zabáló amerikaiak most sem hallgattak rájuk.

pedig jobb lett volna. a 10,000 bc ugyanis pocsék. életképtelen esemény- és trükkhalmaz, melyet nem azok a szokásos logikai hibák fektetik két vállra, melyeken olyan jókat lehet csámcsogni. nem. egyszerűen hiányzik belőle a karakter: hiányzik a nagydumás will smith, a rendíthetetlen dennis quaid, de még a tökalsó matthew broderickben is több spiritusz volt, mint ezekben az ősmanusokban, melyek az első mondvacsinált gondjaiktól az utolsó nagy rohamig csont nélkül veszik me a dögunalom homokvárát.

így aztán szabadon el lehet töprengeni azon, hogy emmerich és a forgatókönyv firkálásba beszállt zeneszerző(!) harald kloser tulajdonképpen mit akart mondani ezzel a filmmel. a primitív szórakoztatáshoz túl epikus, egy eposzhoz képest túl primitív, ráadásul túl rövid: a 100 perces hosszúság átka minden egyes összecsapott jeleneten érezteti jelenlétét. a jellemek már csírájukban kihunynak, hisz soha nem képesek levegőhöz jutni, s még egydimenziósnak sem mondhatók, hisz olyanok, mintha ott sem lennének.

tulajdonképpen leszartam volna azt, hogy emmerich nem csupán 100.000 évnyi evolúciót fektetett egy síkra, hanem az éghajlati viszonyokat is három percenként váltogatta, ha ez a katyvasz egy nagy kalandot szolgált volna ki, de hát ezek a nímandok annyira szánalmasak voltak, hogy még a kardfogú tigris sem volt hajlandó őket felfalni.