vannak nagy ötletek, melyek a megfelelő kezekben arannyá válnak, és a förtelmes sikert követően mindenki hevesen bólogat, hogy ezek bizony jól belenyúltak a tutiba. aztán vannak más nagy ötletek, melyek papíron baromi jól festenek, vásznon pedig olyan formát öltenek, mint a visszaöklendezett indiai kaja. sean connery tudna mesélni...

...de most doug limant veszem elő, aki váratlanul, lesből támadva, orvvul hátba szúrta saját magát. iskolapéldáját prezentálja annak, hogy kell laposra klopfolni egy ígéretes alapszitut. itt van például a főhős (hayden christensen), akinél sótlanabb alak régóta öltött celluloidformát. a hayden-gyerek kapott már hideget-,eleget egyaránt, mikor felöltötte a híres tüdőbeteg álarcát (illetve... de úgy is tudod), én bírtam, mikor szúrós volt, utáltam, mikor hisztizett. most olyan... semmilyen. ugrándozik a térben, felmondja a szövegét, követi a rendező utasításait, meg minden. még samuel l. jackson frizurája is lejátssza a képről.

eme fehérre hipózott hajszerkezet sajna samet is lepipálja, aki fáradtan ismételgeti a ponyvaregény óta jelentősen megfakult egysorosait, kicsit remegősen, mint aki nem egészen biztos abban, hogy mit keres ebben a filmben. ezzel valószínűleg a legtöbb közreműködő így volt, hisz gyorsan besöpörték a filmet a szőnyeg alá, aminek már vége is, mire kettőt pislantasz. kifelé menet pedig alsótájékon feszít az a kellemetlen érzés, amit a filmben elhangzott nagyvolumenű hadova okoz egy évszázadok óta tartó vallási háborúról, varázslókról, istenekről és inkvizícióról.

de az se baj, ha ezek felett elsuhansz, s még a tinioperák szappanbuborékjait is ügyesen kerülgeted (hayden ugyanis ráhajt gyerekkori szerelmére, aki nagyszemű, barna hajú és sötét, mint... mint darth vader sisakja! elnézést...), az akciójelenetekbe ugyanis tuti, hogy beletörik az összes érzékszerved, bármennyire erőlködsz. nem az a baj, hogy rángatják meg vagdossák, hisz ez mostanság baromi trendi, hanem minden egyes megmozdulást valami új mütyürrel (villanypásztor! hangvisszajátsszó spré! féreglyuk-tágító elektromos megakalitka!) vagy játékszabállyal vérteznek fel, ami egyöntetűen arra enged következtetni, hogy "most mi a f*sz van, kérem szépen?" ...szóval semmire.

summa summarum, a jumper rövid (másfél órás) úton vonul be az elcseszett blockbusterek pantheonjába, ami már csak azért is szomorú, mert ha írnak neki egy forgatókönyvet, meg felvesznek hozzá egy-két színészt is, akkor egész hetyke filmmé válhatott volna - melynek végre talán nem biggyesztettek volna oda egy olyan fordulatot, melyet minden bizonnyal a dallas elvetett ötleteiből ollóztak össze. és doug limannek le kellene jönnie a tablettáról.