Noha a híres szoknyapecért az irodalomtörténet elsősorban a koráról színes képet festő emlékiratai miatt tartja számon, mégis legtöbbünk elképesztő szerelmi életére gondol, mikor kimondja ezt a nevet: Casanova. Az egyébként nem túl válogatós nőcsábászt számos filmalkotás választotta témájául, de sohasem azért, hogy a róla fennmaradt iratok alapján rekonstruálják kalandos életét. A filmeseket mindig is jobban érdekelte 'Casanova, a legenda', mint 'Casanova, az ember'. Közülük a leghíresebb és a legsötétebb tónusú, Fellini 1976-os alkotása, ami egy érzelmileg kiégett sötét lyuknak ábrázolja a híres olasz kalandort. A Heath Ledger főszereplésével készült 2005-ös film ennek tökéletes ellentéte, amiben Casanova egy igazi nagyvilági dandy, aki nagykanállal falja az életet, gyönyörű nőket fektet meg, néha muris helyzetekbe keveredik és ráérő idejében az őt üldöző inkvizíciónak is fityiszt mutat.

Volna ok bőven arra, hogy haragudjak erre a filmre. Felszínes, néhol kicsit bugyuta, meg egyébként is: Casanova, amint épp a monogámiával ismerkedik? Ilyet is csak Hollywoodban találhatnak ki! Ám minden szeleburdisága ellenére szerethető filmről van szó, ami nem is titkolja, hogy Velencét és a XVIII. századot csupán csinos palástként használja, ami mögött egy habkönnyű romantikus-vígjátékot takargat. A díszlettervezők elött mindenesetre le a kalappal: Velence elképesztő, ahogy az el is várható. Heath Ledger pedig - akiről ekkoriban levakarhatatlannak tűnt a 'sármos jófiú'  skatulyája - kisujjból rázza ki szerepét. Kellemes, ám a befejezés után hamar elpárolgó filmélményről van hát szó, ami a mogorva recenzorokat figyelmen kívül hagyva mindenkinek bátran ajánlható.