Nem vénnek való vidék. Ízlelgesd egy kicsit a magyar címet. Ugye milyen furcsa kimondani? Ugyanazt jelenti, mint az eredeti, mégis teljesen más hangulatot kölcsönöz neki. Nem véletlenül indítottam ezzel a sehova sem vezető lingvisztikai kezdéssel, ugyanis ez a film cselekményével elég szoros rokoni kapcsolatot mutat.

Mit is vártam egy olyan alkotástól, ami már készítésének évében klasszikussá vált, valamint a szakma és a közönség egy emberként áradozik róla? Minimum világmegváltást, de legalább egy nem mindennapi élményt. A második fele teljesül, ugyanis a No Country for Old Men egy nem mindennapi élmény, de sajnos negatív értelemben. A Coen tesók filmográfiáját alaposan áttanulmányozva legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy az alapanyag nem is juthatott volna jobb kezekbe. Ezt én sem vitatom, Coenék megtettek minden tőlük telhetőt, hogy hűek maradjanak Cormac McCarthy regényéhez, talán épp ez a legnagyobb probléma. Ami papíron remekül mutat és jelentéssel bír, az nem feltétlenül tölti be ugyanezt a szerepet a nagyvásznon (mondom ezt úgy, hogy a regény elolvasása még hátravan).

SPOILER ON
Llewelyn Moss (Josh Brolin) vietnámi veteránként vadászattal keresi kenyerét és épp elsőszámú hobbyjának gyakorlása közben akad rá egy félresikerült drogügylet végeredményére. Szitává lőtt autók, holttestek lépten-nyomon, a véres leszámolást csak egyetlen ember élte túl. Llewelyn-t viszont az életben maradt személyénél jobban érdekli a táska, ami 2 millió dollárt rejt. "Főhősünk" szépen haza is sétál és biztos helyre teszi a jól megérdemelt ajándékot. Lefekvés előtt azonban még eszébe jut a haldokló ember, aki csak egy kis vizet szeretett volna kérni, el is indul, hogy felkutassa őt az éjszaka kellős közepén. Figyelmetlenségének és elővigyázatlanságának hála észreveszik a kocsiját és üldözőbe veszik őt, egy véget nem érő hajsza veszi kezdetét a könyörtelen bérgyilkos (Chigurh) és Llewelyn között.
SPOILER OFF

Chigurh kétségtelenül érdekes karakter, maga a megtestesült gonosz, akit Javier Bardem kelt zseniálisan életre. A mellékszereplők is kitesznek magukért, Tommy Lee Jones hozza a tőle már ezerszer látott karakterét és Woody Harrelson apró feltűnése is emlékezetes, de ez a film nem a szereplőkről szól. Mondanám, hogy egy erkölcsi tanmese, csak azzal nagyon mellélőnék. Leginkább a "minden jó cselekedet elnyeri méltó büntetését"-elvre épít, egy korrekt történethez viszont édeskevés, amit felvázol. Kim Ki-duk és Terrence Malick filmjein edződve semmi problémám sincs a dialógusnélküliséggel, itt valahogy mégsem sikerült tartalommal megtölteni a sok helyen végtelennek tűnő beszédmentes perceket. Roger Deakins operatőr kifogástalan munkát végzett és a film legjobb pillanatai közül jópárat neki köszönhetünk, a többiekre nézve viszont ez már kevésbé hízelgő. Ha egy filmben minimalizálva vannak a dialógusok, akkor legalább ami van az szóljon hatalmasat, itt még ez sem valósul meg. A filmzene egy hatalmas fegyver, ami segíthet áthidalni az üresebb jeleneteket és a néző figyelmét sem engedi lankadni, a Coen tesók ezt maguk felé fordítva sütik el. Egyetlen dallam sem csendül fel a film során, a székben mocorgó kedves néző ezzel megkapja az utolsó kegyelemdöfést.

Mindenki dobálózik a legekkel, hadd ne maradjak ki én sem a sorból. Az évtized legostobább döntése, az év legtúlértékeltebb filmje, az egyik legrosszabb befejezés, ami valaha készült. Biztos rajta lesz az én listámon is, amin a mások által imádott, de számomra semmi különlegeset sem nyújtó filmek sorakoznak. Hatalmas csalódás.

Kritika: No Country for Old Men #2